A remény vonatàn

A remény vonatàn - Novella Blog

A remény vonatán

Szerette ezeket a pénteki hajnalokat, amikor a még kihalt kisváros utcáin egyedül sietett a vasútállomásra, hogy aztán a vonatra felszállva ne csak otthonát, hanem gondjait is hátrahagyva utazzon az egyetemre. Eleinte félt, sőt gyűlölte az utazást. Szükséges feladatnak tekintette, amit teljesíteni kell ahhoz, hogy elérje álmát: megszerezze a pszichológusi diplomát. De aztán, ahogy teltek-múltak a hónapok, egyre jobban megkedvelte, megszerette, sőt relaxációs terápiának, álmodozásai, tervei terepének tekintette. Szinte utazási rituálét alakított ki. Csomagjai elhelyezése után alig várta, hogy a vonatfütty után lassan kigördüljenek az állomásról, aztán felvéve a gyors zakatolás táncütemét, suhanjanak a főváros felé.

A pakolás után Dóra el is indult kedvenc helyére, az étkezőkocsiba. Kényelmesen elhelyezkedett az ülésben, és beleszippantott a friss kávéillatba. Szemével végigpásztázta a takaros kocsit, a megterített asztalokat, a pult kínálatát. Az étkezőkocsiban, és amikor a vonat begördült a Keleti pályaudvar patinás csarnokába, mindig regényhősnőnek érezte magát az Orient expresszen.
– Jó reggelt, kedves Dórika! Hozhatom a kávéját? – állt meg mellette Géza bácsi, az idős, jól ismert pincér.
– Jó reggelt! Igen, köszönöm szépen! Milyen utunk lesz, Géza bácsi?
– Nyugodt, Dórika. Az idő szép, nincs most kora reggel sok utas, és van egy fiatal segítségem is – válaszolt mosolyogva Géza bácsi.
Dóra aztán megkezdte a „rituálét” az ízletes kávéval, a forró tojásrántottával. Imádta az udvarias kiszolgálást, nagyra értékelte, hogy mindent az Utasellátó szárnyas logójával ellátott porcelánban (és nem műanyag vacakokban) szolgáltak fel.

Itt kényeztetve volt. Az élet úgysem kényeztette el, sőt… Dóra csodálva bámulta a vonatablak és a táj alkotta képet, és egyre inkább szomorú emlékei kútjába merült. Apa. Hiánya most is gyomorszájon vágta. Az az utolsó karácsony együtt, amikor belázasodott… Aztán három hét alatt „elfogyott”, mint egy olvadó jégkocka. Pedig apja legkevésbé sem volt jégből. Ő volt Dóra szemében a legnagyobb szívű ember a világon. Sokat dolgozott, hogy Dóra tanulhasson. Magas volt és erős, mellette biztonságban érezhette magát bárki. De a tüdőrák mégis kegyetlenül és iszonyú gyorsan végzett vele. Nemcsak fájdalmat hagyott maga után, hanem a lehetőséget is magával vitte, hogy Dóra nappali tagozaton tanuljon, és élhesse a diákok gondtalan, izgalmas életét. Dórának munkát kellett keresnie, hogy egyáltalán megélhessenek anyjával. És a kemény munka jelenthette számára a reményt, hogy legalább levelező tagozaton megszerezze a diplomáját.
Egy éles szúrást érzett a bal oldalában. Összegörnyedve próbált minél lassabban lélegezni, megnyugodni. Mindig ez történt, ha Zoltán arcát idézte fel magában. A vonatablak festménye is gyakran az ő arcát tükrözte.

„Zoltán csibészes szeme a gimiben mindig az enyémet kereste. Én meg egyszerűen nem akartam elhinni, hogy a lányok kedvence engem akar, csak engem. Mindent elsöprő szerelem… volt. Elterveztünk mindent. Az esküvőt, az egész életünket, a gyerekeket, sőt az unokákat is. Boldogok lettünk volna! Ha nincs az a részeg sofőr… Hetekig sokkos állapotban, zombiként vegetáltam. Nem akartam enni, inni, fürdeni, élni. Zoltán pulóverét nem vettem le magamról, a sálját a nyakamba tekerve szagoltam, hogy érezzem az illatát. Anya és mami türelemmel, szeretettel simogattak, leheltek vissza az életbe. Nem vagyok még harmincéves… és ennyi fájdalom. Remény? Boldogság? Van?”

Neked is kell weboldal!

Neked is kell weboldal!

A vonatkürt hangja törte meg Dórka emlékezését, az ablakon hirtelen betörő napsugár pedig átölelte. Reménnyel telt meg a szíve. A vonat is csikorogva megállt, aztán továbbvágtatott.
Az orrát valami kesernyés, de mégis bódító illat csapta meg.
– Hozhatok még valamit, kisasszony? – kérdezte Dórát a fülének kellemes bariton.

Felnézett. Gerincén is áthatoló barna szempár nézett érdeklődve rá. A homlokán az ér elkezdett lüktetni, úgy érezte, hogy meggyulladnak a fülei, a torka kiszáradt, alig tudta kinyögni, hogy kér még egy kávét. Géza bácsi kollégája állt előtte. Magas, szálfaegyenes termetén feszült az utasellátós fehér ing. Ébenfekete haj keretezte a kedves mosolyt. A vonat zakatolása a Keleti pályaudvarig már csak szimfóniát zenélt és ringatózott. Dóra és a pincérfiú tekintete többször összeölelkezett.

Megremegett a vonat, amikor a végállomás acélszerkezete alatt megállt. Dóra évek óta először érezte úgy, hogy talán eldobná a magányt…
A lány kapkodva szedte össze csomagjait a leszálláshoz. Ahogy a peronra lépett, mint mindig, megcsodálta a monumentális vaskupolát, és elindult a kijárat felé. A váróterem szobrai és freskói most is elbűvölték. A lába megbicsaklott, már majdnem a padlón landolt, amikor két erős kar átölelve megtartotta. A pincérfiú kacsintott rá a mentőakció hőseként.

– Péter vagyok – mondta mosolyogva.
– Én meg Dóra – és pici keze elveszett a férfi tenyerében, ahogy előrenyújtotta a „hivatalos” kézfogáshoz.
Dóra és Péter a tájban gyönyörködve kevergették kávéjukat a vonat étkezőkocsijában. Hatéves ikerunokáik jóízűen ették a tojásrántottát mellettük, a mami és papi legnagyobb örömére.
– Emlékszel? Lehet, hogy elég egy botlás a boldogsághoz – mondta Dóra.
Péter válaszul átkulcsolta felesége kezét, éppen úgy, ahogyan teszi ezt több, mint harminc éve, minden egyes ÁLDOTT, reményteli napon.

Értékeld a novellát csillagokkal!
[Összes: 9 Átlag: 4.4]

Ha tetszik ez a novella, ne felejtsd el csillaggal értékelni, vagy hozzászólásban elmondani a véleményed!

Kapcsolódó cikkek

A megváltozott örökség

Egy Alma nevű lány Amerikába költözik, ugyanis nagyon csúnyán összeveszik a szüleivel. Egy reggel levelet kap az unokatestvérétől, hogy megörökölt egy kastélyt és a hozzátartozó vagyont. A levél tartalmában az is áll, hogy a húga árvaházba került. A lány repülőre száll, majd látomása lesz.

Az új vér!

A világ titkai sokszor sötétben rejtőznek, és a legnagyobb titok, amit az emberiség valaha is felfedezett, a vámpírok létezése volt. Nem mesék, nem mítoszok, hanem valódi, halhatatlan lények. Az emberek évezredek óta féltek tőlük.

Szellemház

Evelin Perkins nehéz időszakon megy keresztül. Szülei elvesztését követően megváltozik az élete. Ahhoz, hogy új életet tudjon kezdeni, először meg kell birkóznia egy ölébe csöppent ház által okozott problémával. A szeretett házat nem adja könnyen, de vajon megtalálja a megoldást?

Lúci

Egy tíz éves osztálytalálkozón járunk, ahol az egykori osztálytársak kedélyesen beszélgetnek és nosztalgiáznak a régi időkről, ám az események hirtelen váratlan fordulatot vesznek. A történet az iskolai bullying tematikáját igyekszik körbejárni.

A rémület éjszakája

A térdelő nem mozdul, ezért aki velem szemben áll, egy hirtelen mozdulattal ott terem a másik mellett, kiveszi a kezéből azt a valamit, ami leginkább egy késre hasonlít, majd a feje fölé emeli, és a fölrepesztő durranást követően, egy kecses hátraszaltóval elterül a kemény padlón. Újratöltöm a puskát, és most a másik felé araszolok.

Válaszok

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: MInden tartalom jogvédett!