Karácsonyi K.O.
Karácsonyi K.O.
Ezek az állandó beszólások, felhúzott szemöldök, hümmögések. Irénkének már elege volt ebből. Mire akar célozgatni a lánya? Arra, hogy mióta meghalt Jóska, esténként megiszik egy-két pohár bort? És akkor mi van? Csak azért, hogy jobban aludjon! Mit tudja a lánya, milyen az közel negyven évi házasság után egyedül maradni? Az a fájdalom, az a hiány és az a rohadt nagy magány. Na meg a gyűlöletes éjszakák. Egyszerűen képtelen elaludni. Minden neszre felriad, minden hang félelmet kelt benne. Csak egyetlen hang hiányzik neki: Jóska horkolása. Arra, na arra biztosan egy pillanat alatt elaludna. Az a kis alkohol ebben segít, így legalább néhány órát tud aludni. Reggel meg az a korty pálinka? Ugyan már! Csak szíverősítő, tisztítja az ereket és jó gyomrot csinál a reggelihez. Öregapja is megmondta anno. Élt is az öreg több mint kilencven évet. És akkor most jön a lánya, hogy meghívja karácsony estére, közben meg kioktatja, hogy legalább akkor ne igyon. Ő? Aki nem is alkoholista.
Pontosan tudja, hogy mennyire szereti Lilike, a kisunokája a karácsonyt. Ő meg a lányát és a kisunokáját. Csak nem képzelik, hogy inni fog?! Hogy tönkreteszi a szentestét?! Szégyellje magát a lánya, hogy ilyet egyáltalán feltételez!
Mi a túró ez a csillagos égbolt? És ez a nagy katicabogár? Ébredezett Irénke, próbálta teljesen kinyitni a szemét. A szája kiszáradt, a feje tompán lüktetett. Végignézett magán. Felöltözve aludt? De hol is van? Ja, tényleg, ez az unokája szobája. De hogy került ide? És zavaros fejében megpróbálta felidézni, összeszedni az előző este darabjait. Megérkezett az ünnepi vacsorára, Lilike boldogan szaladt a karjába:
– Nagyi! Nagyi!
Ölelték, puszilták egymást, játszottak, nevettek. Unokája bogár szemei szeretettől, rajongástól ragyogtak. Finom volt minden… aztán az ajándékba hozott bort végre kibontotta… csak egy kicsit öntött, hogy kiemelje az ízeket. Aztán még egyet, és még egyet. Innen már csak villanások vannak meg. A veje szemrehányó tekintete, a lánya könyörgése, sírása. Tántorogva rogyott le a feldíszített fa mellé, hogy segítsen felbontani az ajándékot Lilikének, de az hátrált az anyja mögé. Előle? És ahogy ránézett. Rettegve! Miatta? Miatta! Kiabálás. Veje ki akarta dobni, lánya könyörgött… igen, ez is bevillant. Zokogva támogatta be ide. Most már emlékezett. Karácsony szenteste volt és kis unokája félt tőle. Mit tett? Hogy lehet ezt jóvátenni? Lehet ezt még egyáltalán jóvátenni? Élet ez? Így kell élni?
Régóta nem volt ilyen friss és tiszta, mint ezen a januári reggelen. És körülbelül ugyanennyi ideje nem vezette pöfögő Trabantját sem. Nem is tudta volna, mert évek óta nem volt színtiszta józan. Mióta Jóska meghalt. De most az, nagyon is az. Leállította öreg autóját az addiktológiai intézet parkolójában, néhány percig csak ült a volán mögött, aztán kiszállt, kivette bőröndjét és megsimogatta a motorháztetőt.
– Várj meg! Nem mostanában, de jövök!
Válaszok