A megváltozott örökség

A megváltozott örökség

Alma már hatodik éve élt Amerikában. Mintha valami azt súgta volna neki, hogy már nincs visszaút. Egyetlen szóváltás egyszerű, de hatalmas konfliktus lett, ami mindent elrontott. Császy úr, az éles szavú családapa, akinek tekintélye mindent betöltött, dühösen felállt az asztaltól, miközben anyja halkan sírva figyelte a jelenetet. Alma, akkor még alig felnőtt nőként, úgy érezte, hogy a család elvárásai, a pénz és a vagyon fontosabbak voltak, mint ő maga. A szülei arra nevelték, hogy a világot gazdagon és hatalmas örökséggel fogja látni, de ő inkább a saját álmait választotta.
Az évek alatt Amerika tárt karokkal fogadta, és Alma, bár nem könnyen, de elfelejtette a szülői házat, annak terheit, fájdalmát, hogy otthagyta a családot. Azonban minél tovább élt távol, annál inkább érezte, hogy hiányzik valami az életéből. Alma egy szombat reggel épp reggelit készített, mikor csengetett valaki. Meglepődött, így kíváncsian ment ajtót nyitni. A postás átadta a levelet, amin megakadt Alma pillantása, ugyanis a levél unokatestvérétől, Emíliától érkezett. Először el sem akarta olvasni, aztán valami belső érzés miatt mégis kinyitotta. Ahogy olvasta, úgy jöttek a szavak, amik leírták szülei halálát, és hogy ő örökölte a család teljes vagyonát. Egy kastélyt, ami valaha a család ékköve volt. Az örökségen túl azonban volt még valami, ami meglepte őt: az értesítés, hogy Kriszta, a húga, akit nagyon rég látott már, árvaházba került, mert a szülei halála után senki nem törődött vele. Alma szíve szorítani kezdett. A múlt, amelyet már eltemetett magában, most újra élni kezdett. A szeretett húga, akivel még nagyon kicsiként játszott, aki akkoriban az egyetlen, valódi szeretetet adta neki, most idegen, elveszett kislány volt. Alma úgy érezte, hogy már nem habozhat. Azonnal összepakolt, és elindult vissza a szülőfalujába, ahova már évek óta nem tette be a lábát. A repülőgépen a tájban gyönyörködött, mielőtt egy különös álomba merült. Álmában a kastély parkjában sétált. A hatalmas fák közül az egyik, amelyiknek az ágai majdnem az eget súrolták, most különösen vonzotta. Alma ösztönösen elindult felé, és egy szökőkutat talált, amely a kastély közepén állt. A víz csobogása mellett egy kis széf volt elrejtve. Alma elgondolkodott, mi lehet benne. Az álom olyan valóságos volt, hogy szinte úgy érezte, mintha ez a széf, amit talált, a család legnagyobb titkát rejtené. A repülőút után Alma odaért a városhoz, ami legközelebb volt a faluhoz, ahol egész gyerekkorát töltötte. A város is közel állt a szívéhez, ugyanis ide járt iskolába, valamint itt voltak a barátai, akiktől a legtöbb szeretetet kapta. Azonnal el is indult a helyi árvaházba a húgáért. Amikor odaért, a nevelővel és az igazgatóval elintézett mindent, amire szükség volt. Ezután jött a nehéz pillanat, amikor Krisztát átadták Almának. Ahogy meglátta, a szemében az elhagyottság és a fájdalom tükröződött. Kriszta ugyan nem ismerte fel Almát, mivel amikor utoljára látta, még csak egy éves volt. De Almának az édesanyja jutott róla eszébe. Alma próbálta felkelteni Kriszta figyelmét, de a kislány csak halkan, szomorúan nézett rá.
– Nem szeretnék elmenni veled! – mondta Kriszta, kinek hangja olyan komoly volt, hogy Alma szíve összeszorult. – Miért mentél el? Miért hagytál itt minket? Miért nem maradtál otthon, és most miért olyan fontos neked, hogy velem lehessél? Amíg anya és apa éltek, miért nem láttalak?
Alma zavarba jött, hiszen nem tudta, hogyan kezdje el magyarázni azt a döntést, amit fiatalon hozott, ami az ő szemszögéből talán mentés volt, de Kriszta számára elhagyatottság. Alma leült a kiságy mellé, és úgy érezte, hogy most mindent el kell mondania.
– Kriszta – kezdte halkan -, nem akartalak elhagyni téged. De amikor kicsi voltam, a szüleink mindig azt mondták, hogy a pénz és a gazdagság a legfontosabb. És én… én nem akartam, hogy ilyen életet éljünk. Csak mást szerettem volna. Az a boldogság, amire vágytam, nem a pénzen múlt, hanem a szereteten. És most visszajöttem, hogy elhozzalak téged. Mert most már tudom, hogy te vagy számomra a boldogság és a legfontosabb.
Kriszta azonban nem engedett:
– De miért most? Miért most jössz vissza? Az árvaházban már megtanultam, hogy egyedül kell boldogulnom. Nincs szükségem rád! Nincs szükségem senkire!
Alma összeszorította a kezét. Nagyon akarta, hogy Kriszta megértse őt, de most már tudta, hogy ez nem lesz egyszerű. A kishúga fájdalmát csak évek elhidegülése után tudta megérteni.
– Kriszta – mondta komolyan – , én most itt vagyok, és nem azért, hogy mindent elmondjak, ami rosszul történt. Nem azért, hogy mindent kijavítsak. Azért jöttem, hogy téged hazahozzalak. A szüleink már nem dönthetnek rólunk. Mi dönthetünk. És azt szeretném, hogy te is azt tedd, ami neked a legjobb.
Alma még látta a reményt, hogy eljön az idő, amikor végre képesek lesznek közösen, testvérként úgy élni, ahol nem a gazdagság, hanem a szeretet lesz a legfontosabb. Eldöntötte, hogy soha nem fogja hagyni, hogy húga újra egyedül legyen. Kriszta összeszedte magát és elindultak hazafelé. Amint meglátták a kastélyt, a falak, amelyek évtizedek óta őrizték a család történelmét, most egyre inkább ismerősek lettek. Ahogy belépett, a drága bútorok, a hatalmas csillárok és a hosszú folyosók mind visszahozták a gyermekkorának pillanatait. De a szoba, ahol édesapja és édesanyja fogadta őt egykor, most üres és hideg volt. A szeretet, amit mindig is hiányolt, most végleg eltűnt a szobákból. Alma a márvány szökőkúthoz sietett. Most már tudta, hogy amit álmodott, nem véletlen volt. Az álom és a valóság összefonódott, mintha a család múltja és titkai ott rejlettek volna. A szökőkút közepén egy apró széf volt, amelyet könnyedén kinyitott. Amint kinyitotta, egy csillogó kristály nyaklánc volt benne, ami az üknagymamája örökségéből származott és azt mindig a legidősebb lány örököli. Alma kezébe vette a nyakláncot és így szólt Krisztához:
– Te voltál a legfontosabb a számomra mindig… és hidd el, azon évek alatt, míg nem találkoztunk, nem volt olyan nap, hogy ne gondoltam volna rád.
Alma szemei bekönnyeztek, s Kriszta erre nem szólt semmit, de ölelésével elmondta, hogy ő is az évek során így érzett. Alma szavai lassan feltárták előtte a múlt fájdalmát, és azt, hogy miért hozott olyan nehéz döntést.
Alma szívében nagyon erős volt a lelkiismeret-furdalás, amiért így viselkedett családjával. Ezért a nővér bizalommal adta át az örökséget a húgának. Alma teljesítette szülei akkori döntését, amin háromszor is változtatva lett. Így lett megváltoztatva a családi hagyomány, ami az évek során másképp volt, az összetartás és a szeretet mindent meg tud változtatni…