Dexter 4

Dexter 4
Az Átutazó
Rövid időre megismertünk egy kölyökkutyát. Remélem, hogy száz kutyageneráció sem fog annyi szenvedést megélni, mint ez az egy pici élet. Nehéz elmondani, mert nekünk, kutyáknak, macskáknak ezek felfoghatatlan, érthetetlen dolgok. Mi születésünktől kezdve feltétlen bizalmat, szeretetet, odaadást szavazunk meg az embernek. Nagyon sok kétlábúnak soha nem lesz olyan hűséges barátja, mint mi. Láttam egy háromlábú kutyát. Egy hontalan öregasszony volt a gazdija. Senki sem szerette, mert kibírhatatlan volt. Soha, sehol, semmilyen dolga nem volt, mégis állandóan sietett valahová. A kutya nehezen bírta az iramot mégis csodálattal nézte. Mi nem értjük az emberi gonoszságot, amit a másik élőlénynek képesek okozni, legyen az ember vagy állat. Ezt az apróságot Átutazónak hívtam, mert nem tudtam kimondani a nevét. Valahonnan külföldről jött a gazdijával együtt. Ő Új Gazdinak hívta, ki fog derülni miért. Egy kisvárosban élte a kiskutyák boldog, gondtalan életét. Anya óvónő, Apa a helyi gépgyárban mérnök, a Kicsi Gazdi fiú és óvodás. Tiszta környezet, egymást segítő szomszédok, hasonló korú kutymók. Aztán jött a háború. Kicsi Gazdi azt mondta, hogy Apa elment messzire dolgozni. Egyszer a szomszéd kisfiú jött át szólni, hogy Apa szerepel az interneten. Átsiettünk. A szülei lent voltak az udvaron, csak mi néztük. Láttuk, hogy Apa egy bácsival beszélget, aztán egyszer csak megütik. Két kezével felkötik egy kampóra, ami a plafonról lóg. Mindenféle éles meg tüzes valamivel bántják. Ő üvölt és a Kicsi Gazdi nevét kiabálja.
– Szeretlek, szeretlek.
Berohant a szomszéd bácsi és kikapcsolta a monitort. Hazasiettünk. Anya ajtót nyitott, amikor meglátott minket kikapcsolta a számítógépet, de azt még láttuk, hogy Apa tetőtől talpig véres, már nincs szeme, orra, füle.
– Végre megdöglött – hallottuk a katona hangját. Anya, a Kicsi Gazdi és én is hangosan zokogtunk. Minden megváltozott. Az egyik lakó csak üvöltözött velünk, elhordott mindennek, Anyát félrelökte a lépcsőházban, Kicsi Gazdit felpofozta, én kaptam néhány rúgást. Nem értettem, néhány hete még jóban voltunk. Mi nem ártottunk senkinek. Apa megjavította a csöpögő csapjukat, felrakta a leszakadt karnist, Anya gyönyörű függönyt varrt nekik. Lekezelően bántak mindenkivel. Szerencsére elköltöztek, a főtér legnagyobb háza lett az övék. Nehéz lett az élet. Kevés élelem, víz.
Anya mondta Kicsi Gazdinak, hogy nincs energiája velem foglalkozni, így ezen túl teljes egészében ő gondoskodott rólam. Hiányzott Apa, sokat sírtunk. Amikor beköltöztek a katonák, még rosszabb lett a sorunk. Öten voltak. Leteperték Anyát és azt csinálták vele. Ez rendszeres lett. Egyszer, véletlenül láttam Apát és Anyát összebújni. Rengeteget nevettek, végtelenül boldogok voltak. Most Anya csak sír, ráadásul egyetlen pillanatra sem enged el minket maga mellől, mert az egyik katona lapos szemmel méregeti Kicsi Gazdit. Úgy látszik, a többiek előtt szégyelli magát. Így Kicsi Gazdinak nem esett baja. Engem nem bántanak, mert a főnök nagy kutyabarát. Sokat ittak, az ételüket megosztották velünk, de igencsak rossz volt, penészes kenyér, romlott konzerv. A külvilág állandóan zajos volt, durranások minden felől. Aztán halkabb pukkanások. Az egyik nap a szomszéd szobából jöttek a zajok. Odarohantam az ablakhoz. Láttam, hogy egy ismerős néni költözik a két kicsi kislányával. Az egyik kezével egy gurulós bőröndöt húz, a másikkal az egyik kicsi kezét fogja. A másik egy játék babakocsit tolt maga előtt. Kicsi Gazdi óvodás társai. A kocsiból két kiskutya bámészkodott kifelé. Ők az én pajtásaim. A néni pocakja jelezte, hogy kistesó várható. A pukkanások újra kezdődtek. Elszörnyedve láttam, hogy a néni a hasához kap és összeesik. A két kislány felsikolt, újabb két pukkanás és ők is a földre kerültek. A babakocsi felborult, az egyik barátom hozzájuk rohant, a másik próbált menekülni. Mind a kettőjüket eltalálták. Rádöbbentem, hogy a katonák célba lövőset játszanak. Ijedten néztem hátra, Anya és a Kicsi Gazdi egymást átölelve ültek a földön, így szerencsére ebből nem láttak semmit. Másnap elmentek a katonák. Az utolsó megfordult és azt mondta:
– Tudod mit, mondd el a férjednek milyen jókat buliztál velünk – azzal kétszer rálőtt Anyára, felröhögött és elment. Anya még látta, hogy semmi bajunk, elmosolyodott és meghalt. Odarohantunk és átöleltük, de már nem volt benne élet. Ekkor megjelent a szomszéd bácsi (neki és a családjának sikerült elbújnia valahol). Kíméletesen elvonszolta Kicsi Gazdit, és elvitte a saját lakásába. Én még egyszer megpusziltam Anya gyönyörű arcát és utánuk szaladtam. Mielőtt rászögelték a koporsótetőt Kicsi Gazdinak megengedték, hogy utoljára megérintse Anya arcát. Minden nap kiment a temetőbe, és élelmet vitt a sírjára, hogy legyen mit ennie, amikor feltámad. Az Új Gazdi (így neveztem el) nagyon jó ember. Ő, a felesége és a kisfiúk is családtagnak tekintettek. A fiúk egykorúak. A durranások nem múltak, állandóan hallottam őket, még álmomban is. A felnőttek dolgoztak, a fiúk oviba jártak. Nagyon sok szeretetet kaptam, de a durranások, durranások. Akkor is hallottam, amikor nem folytak harcok. Együtt szoktunk elmenni, vásárolni, ez amolyan családi program lett. Egyszer az Új Gazdi felesége és a két srác nem jött velünk, mert készültek valamilyen óvodai bulira. A péknél álltunk sorba, amikor felülről jöttek a pukkanások. Új Gazdi hamar kapcsolt és berántott egy kapualjba. Sokan összeestek.
– Milyen szerencse, hogy ők nincsenek itt – mondta Új Gazdi. Amikor a helikopter elrepült, a pék kikönyökölt az ablakba. Megismertem, annak a testvére volt, aki félrelökdöste anyát.
– Örüljetek, így több jut nektek – röhögött.
Két fiatal férfi térdelt egy halott középkorú nő mellett. Felpattantak, és berontottak a boltba. A pékség őrzésével megbízott katona merev részegen hortyogott a sarokban. A pék segítségért kiabált, a katona bambán felnézett, felemelte fegyverét, de egy gyors mozdulat és egy kés állt ki a torkából.
– Meghalt az édesanyánk, te szemét – üvöltötték a fiúk és nekiestek a boltosnak. Ekkor belépett az üzletbe két nő, az egyikük egy halott kislányt tartott a karjaiban.
– Fiúk pihenjetek egy kicsit.
Óvatosan letették a kis testet. A fiúk elkezdték kiosztani a készletet. A pék velőtrázó sikolyokat hallatott.
Még akkor is üvöltött, amikor a mentők kiérkeztek. Az egyik asszony kihozta a kislányt aztán visszament a boltba. Egy mentős követni akarta, de az egyik srác megfogta a karját.
– Csak végrehajtják az utca ítéletét.
Mi Új Gazdival elindultunk haza. Útközben két szívszorító eseményt is láttunk. Az egyik utcasarkon megpillantottam a legkisebb testvéremet. A földön feküdt és valami kilógott a hasából. Még élt, de két éhes kutya már lakmározott belőle. Mindig én védtem meg az egyik basáskodó bátyánktól. Drága testvérem, most nem tudlak megvédeni, csak egyet kívánok, minél előbb halj meg, minél előbb.
Egy utcával arrébb Új Gazdi megmentette az életemet. Hatalmas durranás, aztán reccsenés. Ő hatalmasat rántott a pórázomon, repültem egy nagyot, láttam, hogy az előbbi helyemre lezuhan valami. Egy babakocsi, a baba kiesett belőle. Látszott, hogy ezt nem élhette túl. Felnéztem, láttam, hogy egy nagy ház oldalán hatalmas repedés nyílt. Két kétségbeesett arc nézett lefelé. Újabb reccsenés és a ház összeomlott. Én már csak sírtam és sírtam. A tragédiák sorának még nem volt vége. Amikor hazaértünk, láttam, hogy nagyon nagy baj van. Az utcáról be lehet látni a lakásunkba. Láttam a kis szobát, ahol a gyerekek játszottak és aludtak. Láttam az ajtó fölé szerelt kosarat, amibe célba szoktak dobni. Láttam a nagyszobát, a varrógépet, amin csodaszép ruhák készültek. Láttam az asztalt, amin két napja egy apró torta jelezte a szülinapomat. Új Gazdi kikötött egy padhoz, és felment. Amikor lejött, hozott néhány pokrócot, láttam, hogy sírással küszködik.
– Most nem megyünk fel, alszanak, ne zavarjuk őket. Itt alszunk a parkban, jó idő van, látod, mások is így tesznek. Úgyis terveztünk egy jó kis pikniket.
Lefeküdtünk, betakaróztunk. Enyhén rázkódott, tudtam, hogy hangtalanul sír.
Valaki odajött, félrevonultak. Én eddig mindig úgy aludtam, hogy befúrtam magam Kicsi Gazdi álla alá. Muszáj felmennem. Óvatosan lépdeltem, így nem vágtam meg magam. Az ajtó nyitva volt, Kicsi Gazdi a földön feküdt, furcsa illata volt, de hát ez az ő cipője, nadrágja, pólója. Oda akartam bújni a megszokott helyemre, de nem volt feje. Ekkor Új Gazdi felkapott és visszavitt a parkba.
– Drága kicsi kutyám, a két családból ketten maradtunk. Mi mindig együtt leszünk. Holnap eltemetjük őket, aztán elutazunk messzire. Ott nem lesz háború és lárma. Új életet kezdünk, de rájuk mindig jó szívvel fogunk emlékezni. Ők örökké élni fognak az emlékeinkben, a szívünkben.
A Kicsi Gazdi Anya mellé került. Az új családom nem messze tőlük talált végső nyugodalmat. Másnap elutaztunk nagyon messzire. Most ki fog ételt vinni Anya sírjára? És ki fog ételt vinni Kicsi Gazdi sírjára?
Egy faluban egy nagyon kedves néni fogadott be minket. Az Új Gazdi közeli rokona. Kati néninek hívják. Új Gazdi sok mindent kijavított a házon majd elhelyezkedett egy közeli üzemben. Én minden éjszaka durranásokra ébredtem pedig csend volt. Kati néni szobájában aludtam, mert láttam, hogy Új Gazdi nem tudja kipihenni magát miattam. Nem igazán barátkoztunk senkivel. Egyszer elmentünk a patakpartra. Szívesen fogadtak bennünket. Új Gazdi sok új információt mesélt a háborúról. Látszott, hogy a helyieket a média igencsak félretájékoztatja. A kutya csapat megpróbált belevinni mindenféle játékba. Látták a szomorúságom. Dexi bácsi fantasztikusan dekázott egy lufival. Aztán a lufi eldurrant és én máris rohantam, mint egy őrült. Újra a durranások. Dexi utánam, megfogott és visszavitt Új Gazdihoz. Nem messze az úton defektet kapott egy autó. Újabb rohanás, sírás, újabb elfogás. Egy bölcs kutya a szemembe nézett egy pillanatra.
– Gyere rendszeresen, látod, mindenki szeret.
Én már tudtam, hogy nem jövök többet. Új Gazdi egyre többet nézegetett egy képet, amin a felesége és a kisfia volt. Két nap múlva reggel Új Gazdit sehol sem láttam.
– Elment messzire dolgozni – mondta Kati néni.
Ezt már ismerem. Hamar megtudtam az igazságot. Kék-sárga hátizsákját a Duna parton találták meg. Tudom jól, hogy nem tud úszni. A teteme egy horgászstégen akadt fenn. A nyakában, egy vízhatlan tasakban egy fénykép lógott. Rajta egy fiatal nő és egy kisfiú.
Kati néni mindent elkövetett, hogy boldog legyek.
– Újra elmegyünk a patakpartra – mondta.
Én azonnal elbújtam oda, ahová nem tudott utánam jönni. Hiába hívott. Aki engem megszeret, és akit én megszeretek, az mind keserves halált hal. Kati néni szerint egyre kevesebbet eszem. Nem tudom, éhes soha nem vagyok. A durranások nem szűnnek. Már megtanultam hangtalanul sírni, mint Új Gazdi. Nem akarom ezt a drága lényt zavarni. Naponta feltűnik egy bácsi, aki ad egy szurit. Nem fáj, észre sem veszem. Sokat beszélget Kati nénivel. Ebből semmit sem értek. Kati néni azt mondja, hogy a kezelést nem tudja kifizetni. Nem baj, az állatkórház költségvetése kibírja. Az sokkal nagyobb baj, hogy az állapota nem javul. Szervi baja nincs, minden porcikája rendben van. A múltja rágja a kicsi lelkét, és ezen, senki és semmi nem tud segíteni. A zajra nagyon érzékeny. Hoztam egy fülest, ezt tegye a fülére, hamarosan jön a tűzijáték. Jött valami ünnep, Kati néni két párnácskát tett a fülemre. Innentől kezdve semmit sem hallottam. Sem a madarakat, a környékbeli cicákat, kutyákat, Kati néni szöszmötölését. Valamit el akarnak titkolni előlem, tudják, hogy a durranásokra érzékeny vagyok, tehát most durranások vannak. Hiába nem hallom őket, ha tudom, hogy azok léteznek. Egész éjszaka köröztem a szobában. Ha arra figyelek, hogy ne menjek a bútoroknak, talán könnyebb. Kati néni megpróbált magához ölelni, de én kiszabadítottam magam. Másnap a doki újra eljött. Doktor úr, egyre gyakoribb, hogy rám néz, de nem engem lát.
– Egyáltalán nem eszik, az ön szurija tartja életben.
– Kati néni, tudja jól, bármennyire is fáj, számára az élet csak szenvedés. Ön dönt.
Volt, hogy egy egész napot átaludtam, csak a szurira ébredtem fel kis időre. Újra láttam Apa és Anya halálát, a Kicsi Gazdi testét, a gyűrűt az ajtó fölött.
– Doktor úr, nem bírom nézni szegényt. Hosszú, hosszú órákra nincs itt, nem alszik, de ébren sincs. Hol hangosan, hol némán sír. Egész teste rángatózik, szinte állandóan fut, menekül. Kérem, holnap jöjjön el. Ma elbúcsúzom tőle.
Kati néni az ölébe vett, mint egy kisbabát.
Drága kincsem, én csak egy egyszerű parasztasszony vagyok. Miért kell egy olyan csodálatos lény sorsáról döntenem, mint amilyen te vagy. Ki vagyok én? Valahányszor egy csirkét levágtam, hogy megetessem a családom, titokban mindig megsirattam. Muszáj döntenem. Édesem, örökké szeretlek.
A doki ígéretéhez híven másnap eljött. Kati néni sírt.
– Kincsem minden rendben lesz.
Kaptam egy szurit, Kati néni hangja lassan átúszott egy másik hangba. Egy lágy, barátságos, meleg hangba.
– Most szépen elalszol. Ígérem, soha többé nem lesznek durranások, lidérces álmok. Amikor felébredsz csodálatos meglepetésben lesz részed.
És így is lett. Arra ébredtem, hogy csodálatos illatok lengenek körül. Anya töltött csirkét sütött, én is szoktam kapni a töltelékből is és a husiból is. Kinyitottam a szemem. Apa éppen sakkozni tanította Kicsi Gazdit. Ő valamiért dühös lett és felborította a sakktáblát, de a következő partit már ő nyerte. Minden jó, ha a vége jó.
Az Átutazó halála nem lepett meg senkit. Éreztük, hogy valami van a múltjában, ami nem engedi, hogy boldogan éljen. Cézár fogalmazta meg a legfrappánsabban.
– Órákig volt köztünk, de csak percekig volt velünk. Tudod, tanultam pszichológiát. Amikor a szemébe néztem, csak a felszínt kapargattam meg, de már ott is mérhetetlen szenvedést, gyötrelmet láttam.
Kati néni egyre ritkábban tűnt fel a faluban. Misére járt, bevásárolt. A környező macsekok mondták, hogy rengeteget ücsörög egy padon egy kis hant előtt a kert végében. Imádkozik, vagy a kiskutya lelkével beszélget. Lajos bácsi fabrikált egy kicsi koporsót. Néhány egyszerű szót írt egy táblácskára búcsúzóul.
“Csöppnyi múltad a távolban, végtelen jövőd a szívünkben.”
Egy vásárlás után Kati néni leült egy padra pihenni. Mosolyogva nézett két tacskó kölyköt, akik játszadozva várták a gazdit. Aztán elszomorodott, mert az ő kicsije már soha nem fog ugrándozni, lepkét kergetni a kertben. Lehajtotta a fejét és elaludt. Örökre. A falu megsiratta, szerették. Sok, sok évig ő volt a kisboltban az eladó. A kutyás, cicás gazdiknak mindig adott maradékot, nyesedéket, szalámivéget.
A végakarata komoly vihart kavart. Szerette volna, ha a kis kutyust mellé temetik. A patakpart népe csodálkozva hallgatta, hogy valami pap ezt nem engedte meg.
– Megszentelt földben csak emberek nyugodhatnak – mondta. Semmit sem értettünk. Mi az a pap? Név vagy valami szakma? Mi az a megszentelt föld? Komoly nyomozásba kezdtünk. Rájöttünk, hogy egy szakma, bár nem tudjuk, mi hasznosat csinál. Egy üveges, egy ács, egy kőműves létrehoz valamit. Egy orvos segít a betegeken, egy tanár átadja a tudását a következő generációnak. A szakemberek gépeket, autókat, műszereket javítanak. Mit csinál egy pap? Állítólag az emberek lelkével foglalkozik. Ez valami vicc. Az emberek lelkével a környezetüknek kell foglalkozni, nem pedig annak, akit még életükben nem láttak. A Tesó sem érti őket. Ha a papok hisznek Istenben, minek szereltetnek villámhárítót a templomokra. Ha a patakparton megjelenne egy pap kutya és ájtatoskodva osztaná az észt, beleszólna az életünkbe, hamar rájönne, hogy jobb lett volna, ha uszonyokkal és kopoltyúval születik, mert leúsztatjuk a Dunán. Ehhez képest ezé a csuhásé a legnagyobb telek és a legnagyobb ház a faluban. Nem értem.
A megszentelt föld témát is alaposan kiveséztük. A legjobb szaglású kutyák hasonlították össze a kerítésen belüli és kívüli földek illatát. Semmi különbséget nem találtak. Egy ismerős süni család megesküdött, hogy a bogarak itt is, ott is ugyanúgy másznak, ugranak, repülnek. Ízük is egyforma. A madarak szerint ugyanolyan a dió, a gesztenye. A virágok, a fák, a bokrok is teljesen egyformák. Kategorikusan ki merjük jelenteni, hogy a földek közti megkülönböztetés teljesen értelmetlen.
A papnak hatalma van a többiek felett, és amit kijelent, azt sokan nem kérdőjelezik meg. Láttuk, hogy a munkahelye egy hatalmas épület.
– Hogy lehetne rávenni, hogy módosítsa a véleményét – kérdezte Picúr, oda még egy madár sem jut be.
Ez az. Madár ügyben beszélj egy madárral. Felkerestem az öreg rigó kapitányt. A Pondró ügyben jól együtt tudtunk dolgozni. Most is segített. Megbízta az egyes számú verébrajt, hogy alaposan nézzenek körbe a templom körül. Egy Csipcsirip nevű madár szerencsével járt. Talált egy lukat a magasban, egy kis testű madár be is fér. Eddig senki nem tudott róla, mert egy eresz eltakarta. A levegőmozgás minimális, az eső sem folyik be. Ha az emberek tudtak róla egyáltalán, senkit sem érdekelt. Megfogalmazódott bennem a terv. A további kivitelezésben egy óriási véletlen és Pindi szemfülessége játszott nagy szerepet. Lomtalanítás volt a faluban, Pindi fáradhatatlanul rótta az utcákat. Végül várakozáson felüli lett a kutatómunkája. Egy napot sem vártam, bevetésre került a két repülő zsonglőr, Locsi és Fecsi. Fogtak egy-egy apró tárgyat, behussantak a templomba, majd ki. Senki nem vett észre semmit. Másnap a pap, szokás szerint kinyitotta a hatalmas templom kaput. Egy cicmó a földről, egy galamb a levegőből figyelte az eseményeket.
A pap szokás szerint előre ment az oltárig, majd legyökerezett a lába. Riadtan nézett körbe. Ész nélkül elkezdte szórni magára a keresztet. Felemelt egy súlyos feszületet, kinyújtotta a karját, és egyházi énekeket hangosan kántálva, körbejárta a templomot. Majd még egyszer körbejárt, benézett a padok alá is. Persze nem talált semmit. Visszament az oltárhoz, hogy megnézze, jól látta-e amit látott. Jól látta. Az oltáron egy baba feküdt, szorosan mellette pedig egy kicsi plüss kutya. Fogta a két bábut, és felrakta egy polcra. Ha valaki megkérdezte, hogy mit keresnek ott, csak sejtelmesen mosolygott. Egyedül a szomszéd falu plébánosának mesélt a dologról, azt a választ kapta, hogy a misepálinkát nem kéne a misebor mellett tárolni. Még valamit nem értett, de ezzel már nem is foglalkozott. Gyülekezetének egyik leghűségesebb tagja soha többé nem ment misére, sőt még a köszönését sem fogadta. A játékbolt tulajdonosa, aki lomtalanításkor kirakta a kiselejtezett babákat.
A következő misén kicsit többet beszélt. Ebből sem értett senki semmit, szokás szerint, de a lényeg a lényeg, kiszélesítették Kati néni sírját és így a két koporsó szorosan elfért egymás mellett. Így együtt mehettek át a Szivárvány Hídon.
Barni
Sikerünknek nem sokáig örülhettünk. Komoly tragédia rázta meg a falu kétlábú és négylábú közösségét. Barna nevű vizsla barátom és a gazdija szokás szerint szombat délelőtt lementek a Dunára. Pecáztak egy-két órát, bár a halállományban nem szoktak nagy kárt okozni, aztán úsztak egy nagyot. Addig a felesége otthon takarít, főz. A két kicsi gyerek a járókában játszik.
Most is így történt. A gazdi elrakta a horgász motyót, Barni beugrott a vízbe. Érezte, valami nem stimmel a folyóval. A felszín alatt erősen örvénylett. Felugatott, a gazdi utána vetette magát és nagy nehezen kitolta a partra. Kimászott, megrázta magát és körül nézett. A gazdi sehol. A parttól nem messze egy kéz kalimpált a vízben. Azonnal visszaugrott. Száz méterrel arrébb vetette ki őket a víz. Még holtában is fogta a halott gazdi fürdőnadrágját. Úgy kellett szétfeszíteni a száját, hogy el tudják szállítani őket.
Mind a ketten kiváló úszók voltak. A tavalyi árvíz idején egy macska mama a négy kölykével egy uszadékfa szigeten rekedt. Hátára vett egyet és elindult. Fél úton elragadta az ár. Soha többé nem láttuk őket. Barni volt az egyetlen, aki be mert ugrani a vízbe. Áthozott egy picit, majd még egyet. A harmadiknál már nagyon fáradt volt, alig haladt. Szinte egyszerre hárman ugrottunk, hogy segítsünk. A két hatalmas kutya, Negró és Picúr két oldalról ragadta meg, én hátulról toltam, végül is sikerrel jártunk. Fog nyomaink sokáig látszottak rajta, de kit érdekelt. Most nincs többé, ez az alattomos örvény megölte őket. Mi Anyával és Apával pont akkor náluk voltunk. A két csajszi a vajas kenyér készítés rejtelmeit tárgyalta, Apa pedig a napelem lehetséges helyét vizsgálgatta. Robogón begurult egy fiatal rendőrnő, és félrevonta az ifjú asszonyt. Annyit láttunk, hallottunk, hogy felkiált nem, nem. Leroskadt egy padra. Egész testét rázta a zokogás. A rendőr odajött hozzánk, és elmondta, mi történt.
Ledöbbentünk. Egy jó barát elvesztése még akkor is fáj, ha előtte sokáig komoly betegségben szenvedett, hát még így. Az őrmester megkérdezte, tudnánk-e segíteni, be kellene vinni a kórházba. Apa elviharzott a kocsiért, Anya odament hozzá, és átölelte a vállát.
– Most be kell menned a kórházba, Zsolt mindjárt itt lesz.
– Tudom – mondta.
– Addig én vigyázok a kicsikre.
Ők még semmit nem vettek észre, önfeledten nevetgéltek a járókában. A két kutya azonnal érzékelte a hangulatváltozást. Elmondtam nekik, mi történt. A vizsla mama olyan fájdalommal nézett rám, majdnem megszakadt a szívem. A kis vizsla még nem tudja, mi az a soha. Ő az anyja bánatától kezdett el pityeregni. Megjött Apa, és elvitte a szerencsétlen fiatal nőt. Anya odament a gyerekekhez. A nagyobbik azonnal elkezdett csacsogni.
– Szia, Andi néni, képzeld mi lesz holnap. Apa elvisz minket az állatkertbe. Még soha nem voltunk. Nagyon komoly feladatot kaptam. Mindent nagyon pontosan meg kell jegyeznem, mert majd én fogom az öcsikémnek elmesélni, melyik állat kicsoda. Most még nem biztos, hogy mindent megért, amit lát. Képen már láttam sok állatot, de így lesz az igazi. És képzeld olyan állatot is meg tudok mutatni Apának, amiről nem is álmodik. Az egyik barátom leírta, hogy néz ki egy kacsacsőrű emlős. Aztán vannak pingvinek is. Tudtad, hogy nem tudnak repülni, pedig madarak? Úszni viszont tudnak. Nagyon izgi.
És csak mondta, mondta. Anya szorosan átölelte őket, így nem látták, hogy potyognak a könnyei. Visszajöttek Apáék.
– Nem mondtam semmit, a holnapi napot mesélte.
– Igen, az állatkert. A kisebbik tegnap mondta ki először, hogy apa, soha többet nem lesz kinek. Mindent nagyon, nagyon köszönök. Ugye nem baj, ha most csak velük szeretnék maradni?
Elbúcsúztunk. Kint az utcán Apa és Anya szó nélkül átölelték egymást. Csak álltak és simogatták egymás hátát. Gyerekek, szép, szép a szerelem, de azért van más is. Közéjük furakodtam. Egyszerre hajoltak le hozzám. Meg is lett az eredménye. Jó nagy koppanás. Feljajdultak, majd enyhén elmosolyodtak. Ezen túl sűrűbben sétáltunk erre felé. Mindig ugyanaz a látvány fogadott. Úgy ülnek egymás mellett, mint két ember. A vizsla mama hátsó lába lelóg a padról, a mellsők pedig a kerti asztalon. Az ember mama egyik keze a vizsla mama vállán a másikban egy telefon. Mindig ugyan azt a felvételt nézik. Egy nevető pasi kertet locsol, és időnként lespriccel három boldogan ugráló kutyát. Hátul két kisgyerek egy pokrócon üldögél, és szélesen mosolyog. A felvételbe behallatszik az operatőr önfeledt kacagása.
A negyedik séta alkalmából Anya vett egy nagy levegőt.
– Bemegyünk Dexikém. Fel kell őket ébreszteni.
Egyetértettem vele. A gyerekekkel most is rengeteget foglalkozott, de a kertet és saját magát kezdte nagyon elhanyagolni. Hamarosan belemerültek valami témába.
Aznap kaptam egy érdekes játékot, egy labdát, ami gurulás közben halkan csilingel. Kivettem a szatyorból és odagurítottam a kicsihez. Ő felnézett, aztán csak szomorkodott tovább. Elkezdtem egyedül focizni, de csak bénáztam. Ráléptem a labdára, hanyatt vágódtam, mellé rúgtam, ha elgurult, nem találtam. Már érdeklődve figyelt. Jó messzire elgurítottam, aztán megkértem, hogy segítsen megkeresni.
– Jaj, Dexi bácsi, de ügyetlen vagy – mondta, azzal elvágtatott a labdáért. Apa szerint ezzel a számmal simán beférnék a válogatottba. Nem tudom mi az, de én elég megtermett kutya vagyok, nem biztos, hogy mindenhová beférek. A vizsla mama boldogan figyelte a lurkó hangulatváltását. Anyáék éppen arról beszélgettek lehet-e majoránnával fűszerezett fasírtot tenni a tökfőzelékbe. Na, itt nagyon el vannak tévedve. Major Anna nincs a faluban, Magyar Anna viszont igen. A főtér mellett lakik. Csak azt nem értem, mit keresne a tökfőzelékben, akármilyen főzelékben, egyáltalán bármilyen fazékban. Azt is tudom, hogy a jövő héten lesz az esküvője. A vőlegényét Kapor Zoltánnak hívják. Ez az, itt a kapocs a tökfőzelékhez. Na de erről ennyit, erre gurul a labda, gyerünk focizni. Amikor eljöttünk, Anyától kaptam a fejem búbjára egy hatalmas puszit. Büszke vagyok rád, még nem is játszottál az új játékoddal, máris odaadtad a kicsinek. Persze, hogy odaadtam. Egy szomorú kiskutya pofijára mosolyt csalni minden játékot megér.
A cop dog
Anyáék nemcsak az embereknek segítenek, még vadidegen kutyáknak is. Apa beintett a kocsiba, és irány Anya kicsi boltja.
– Hazafelé egy jó kávé? – kérdezte Apa. Kiültünk egy jó hangulatú presszó teraszára. Rajtam szájkosár, ahogy kell. Ők belemerültek valami témába, én pedig nézelődtem. Néhány asztallal arrébb egy pár ücsörgött egy hatalmas németjuhásszal. Valami nem stimmelt. Látszott, hogy szenved. Nagy meleg volt. Megvan. Rajtam drótból készült szájkosár van. Rajta pedig a bőrszíjas, ami összeszorítja a száját. A célnak megfelel, hiszen nem tud harapni. Csak éppen, ha egy kutya be akarja kapcsolni a klímát (a gyengébbek kedvéért: ki akarja nyitni a száját) akkor nem tudja, ami ilyen nagy melegben óriási szenvedés. Akció indul. Finoman megütögettem Anya lábát aztán megpiszkáltam a szájkosaramat és a németjuhász felé néztem. Ő lehajolt, megnézte a kosaramat. Nem látott semmi gondot, beszélgetett tovább. Most ugyanez Apával. Az eredmény is ugyanaz. Nem adom fel. A másik eb egyre jobban szenvedett. A gazdija érezte, hogy valami nem stimmel. Többször is lehajolt, megsimogatta, nyugtató szavakat mondott neki, nem jött rá, mi a baj. Felálltam, teljes testemmel is és fejemmel is mereven arra fordultam. Anya lába volt közelebb. Kicsit erősebb jelzést alkalmaztam. Megpiszkáltam a kosaram, és még morogtam is. Ilyet ritkán hallanak tőlem. Tekintetükkel követték a testem irányát. Szinte azonnal kapcsoltak. Anya volt a bátrabb.
– Megyek, szólok nekik.
Mosolyogva odament, és elkezdett beszélgetni velük. Figyelmesen hallgatták Anyát. Időnként rám néztek, aztán a saját kutyájukra. Anya felírt valamit egy papírra, és odaadta nekik, szívélyesen búcsút vettek egymástól és Anya visszajött hozzánk.
– Megadtam a bolt címét, holnap mennek is venni egy ilyet, mint a Dexié.
Rá egy hétre mentünk megint kávézni. Az ismerős trió is ott volt. Odahívtak a saját asztalukhoz. A kutyán egy ugyanolyan kosár, mint rajtam. Hamar megtalálták a közös hangot. A két pasinak ugyanolyan autója van. Téma tíz évre. Az is kiderült, hogy a csajszik telefonon keresztül már ismerik egymást. A csajszi egy iskolában dolgozik, a sporttrófeákat évek óta neten vagy telefonon Anyától rendeli. A német juhásszal mi is gyorsan találtunk közös ismerőst. Rendőrkutya volt, egy rajban szolgált Apaccsal, akit Pondrasek karmaiból mentettünk ki. Mesélte, hogy Apacs jól van, de őt, bár még fiatal, egészségügyi okokból leszerelték.
A sztorija: Már néhány éve két focicsapat meccse után mindig balhé volt. Huligánok verekedtek, randalíroztak, kukákat gyújtogattak. A kivezényelt kutyás rendőröknek eddig mindig sikerült előbb-utóbb rendet csinálni. A mostani balhé más volt. A két rivális banda összefogott, és egyesült erővel estek a rendőröknek. Sokan voltak. A zsaruknak megtiltották a szájkosár levételét, így hátrányba kerültek, hiszen a kutyáknak nem sok hasznát vehették. Ilyen helyzetekben a rendőrök nem viselnek fegyvert, nehogy a támadók kezére jusson. Komoly bajba kerültek. A három szakaszból kettő egyre nehezebben állta a rohamokat. A kutyák nem tudták távol tartani a csűrhét. A zsaruknak nem volt annyi energiájuk, hogy magukat is, a kutyákat is védjék. A harmadik raj jobb helyzetben volt. Itt voltak a harci sportokat űzők, de segíteni nem tudtak a többieknek. Az itt szolgáló kutyák tehetetlenül nézték társaikat, ahogy a súlyos, bakancsos rúgások hatására a földre kerülnek. Kutya védelem híján a rendőrök is egyre több sebet szedtek össze. Egyszerre nyolc irányból hangzott fel az erősítést jelző sziréna. A mocskok szétspricceltek. Később tudták meg, hogy egy leleményes kamasz vágta át őket. Hat-hét helyen a barátai kiraktak az ablakokba egy-egy hangszórót és a potikat lassan felfelé tekerve beszirénázták a környéket. Másnap a három szakaszparancsnok és a kutyakiképző kéretlenül beállítottak a parancsnokuk irodájába.
– Tűnés – volt a pökhendi reagálás. Nem sok hiányzott, hogy pofán vágják
– A hülye parancsod miatt az embereink fele kórházban van.
– Valamint a kutyák kétharmada – tette hozzá a kutyás.
– Ráadásul most vezényelted el az állomány felét valami idióta tanfolyamra. Pedig tudtad, hogy jön a meccs. A vízágyú-kezelőt kirúgtad, mert szóvá tette, hogy alkatrészekre van szüksége. Amikor kiderült milyen sokan vannak, azonnal le kellett volna szedetni a kosarakat. Te vagy a felelős az emberek és a kutyák sérüléseiért. Az embereink és a Tibi kutyái meg tudták volna védeni egymást és magukat, ha kiadod a parancsot.
– Leszarom a kutyákat. Takarodjatok, még be kell fejeznem a jelentést.
A kutyás kikapta a kezéből a papírt, beleolvasott és elvörösödött.
– Ez a törpe kaktusz (ezzel a góré 150 centijére és a tüske hajára célzott) saját magának tulajdonítja, hogy sikeres volt a tömegoszlatás. “Gyors helyzetfelismerésemnek köszönhetően a túlerőben lévő mintegy ezres, agresszív tömeg feloszlott és hazament.”
Idézte a sorokat a Tibi nevű rendőr. Elszakadt a cérna. A főnök hóna alá nyúlt és felállította egy székbe. Az arcuk egy vonalba került.
– Na, ide figyelj te mopszli. Elmondom a mai programot. Kimegyünk a gyakorló terepre. A csibész parancsot fogjuk gyakorolni. Rendben? Ja, igen, a parancsot én adom ki. Te leszel a segédedző. Ja, igen, a védőkabátot nem tudom kiadni, mert a régiek tönkrementek és te nem voltál hajlandó újakat venni. A megmaradt négy-öt kutyám kíváncsi arra, ki a felelős a társaik kínjaiért. Pontosan annyi lehetőséged lesz a védekezésre, mint nekik volt a csürhe ellen.
A főnök arca összerándult, leugrott a székről, remegett a félelemtől. El akart menekülni, de a szakaszparancsnokok útját állták. Már a sírás kerülgette, végül is kijutott a folyosóra.
– Tibi, nagy voltál – mondták a többiek és lepacsiztak vele.
– Srácok, én utánanézek a kutyás bevetés pontos, új szabályainak, ez egy. Kettő, ilyen buliba lányokat nem viszünk. Mind kórházban van, az én nejem is.
A többiek nevettek, ezt ki mondja meg neki. Ő egy amazon.
– Majd én – mondta a kutyás – ha tiltakozik, letartóztatom parancsmegtagadásért vagy hivatalos közeg elleni erőszakért. Én vagyok magasabb beosztásban.
Benyitott egy lány a folyosóról.
– Úgy látom rápirítás esete forog fenn, a főnöknek szaga van. A felnőtt pelust meg otthon hagyta.
A négy srác teljesen ártatlanul egymásra nézett.
– Egy Piri társ (tehát tudjuk, hogy a kollegina neve Piri) rám férne egy nudista strandon, hogy bekenje a hátam – mondta egyikük. A csajszi csak legyintett, elég régen dolgozott hapsik között.
– Végül is mindenki felépült, engem és még egy ebet biztos, ami biztos, nyugdíjaztak. Egy bandita többször is ugyanoda vágott a botjával, időnként (hideg időben) kicsit sántikáltam. A rendőr gazdi bátyja magához fogadott. Mi jövő héten elköltözünk, sajnálom, hogy többet nem találkozunk.
Én is sajnáltam, jó fej.
Muki
Másnap óriási meglepi ért. Eljött a Tesó, a barátai hozták kocsival. Egy nagyon csinos lány és a párja. Néhány órát maradtak. Az emberek jókat beszélgettek. Kiderült, hogy a Tesó személyi edzője volt a pár nőtagja. A manus is nagyon szimpatikus. Magamban jókat mosolyogtam. Elképzeltem, ahogy a Tesó (ezt csak csendben írom) a nagy pocakjával bukfencezik, ugrókötelezik, hulahopp karikázik. Szerintem a bordásfal feléig sem tud felmászni. Nem ez a lényeg, hoztak valakit magukkal, aki számomra igazi újdonság. Pindi már ismer ilyen állatokat, végül is a macskák több helyre eljutnak. Nyuszi a fajtája, Muki a neve. Lány nyuszi.
– Azért kaptam fiú nevet, mert a boltban az eladó nem állt a helyzet magaslatán. Azt hitte, hogy fiút árul. Ebben máskor is következetes volt. Egy szelíd csaj nyuszit fiúnak nézett, és amikor az véletlenül meglökött egy másik kölyköt akkor rosszallóan csóválta a fejét és a légiesen könnyed Dömper nevet adta neki. Ha Anya úgy dönt, hogy párt választ nekem, remélem, ehhez az eladóhoz kerülünk, mert akkor egy Lücy vagy egy Hópihe ideális vőlegény lesz. Ez az eladó egy dologban tévedhetetlen, a tévedésben. Ha egy buliban majd furcsán néznek ránk, azt fogom mondani, hogy az oviban nemváltó műtéten estünk át. Kicsit irigyellek Dexi, ha haragszol valakire, azt ki is tudod fejezni, mi erre nem vagyunk képesek. Nálunk időnként megjelenik a banya. Csak így egyszerűen, banya. Anya és Apa nem szeretik, mert gonosz, rosszindulatú. Kitaláltam, hogy állok bosszút rajta. A mi kaja utáni termékünk más, mint a tietek. Sok-sok apró golyócska. Igyekeztem az átlagnál keményebbre készíteni, aztán szépen egymás után leraktam a földre amerre a banya be szokott jönni. Síkba helyeztem, hogy Anya szemének is tetsszen. Elképzeltem, hogy rálép, hanyatt vágja magát, a lábával kalimpál, lerúgja a lámpát, a plafont. Így legalább meglátnám azt az aranyos kis cicát aki fölöttünk lakik és ugyanolyan finom a szőre mint az enyém. Egyszer csak mit látok, Anya fog egy seprűt, lapátot és a szorgos munkám gyümölcsét akkurátusan összesepri. Így akarjon az ember (izé, nyúl) segíteni. Az emberek hálátlanok. Van egy lapos doboz, amiben mindenféle történetek láthatók. Egy időben (ez valami ünnep) sok, sok nyuszis sztorit mutatnak. Butábbnál butább történeteket. Én nagyon szeretem a gazdiékat, ezért megoldottam, hogy ilyeneket ne tudjanak nézni. Elrágtam a tv kábelt. Nagyon csípte a számat, a nyelvemet, de végigvittem, amit elterveztem. Tessék mi lett belőle. Anya kinyújtott ujjal megfenyegetett. Azért nem volt harag. A kedvencemből most is kaptam. Megtanítottam Anyát, hogy melyik fiókban kell tartani a szárított almakarikákat. Így azonnal látom, mikor jön a nap fénypontja. Érdekes, hogy mennyire más kaját szeretünk. Ti és a cicák húst esztek, mi növényeket, pedig első ránézésre eléggé hasonlítunk. Lehet, hogy ez jó is. Ott, ahol nyuszi és cica vagy kutyus is van, nincs vita a harapnivalón. Kérdezted, hogy miért rágunk állandóan. A fogunkat folyamatosan koptatni kell. Ha nem így lenne, akkor úgy megnőne, hogy nem tudnánk becsukni a szánkat. Vicsorognánk. Mi nagyon szelídek vagyunk, de ha hatalmas fogaink lennének, tőlünk rettegne az egész világ. Gondolj bele, ha híre jönne, hogy ide látogatok, kiürülne az egész falu. Jó ez így. Sokan azt hiszik, sokat beszélünk, mint anyós a válóperes tárgyaláson, pedig csak a fogunkat koptatjuk, és ezzel a világbékén dolgozunk. Szeretjük a sárgarépát, a petrezselymet, ez neked furcsa, pedig imádod a finom levest, aminek ezek adják meg az ízt. Te persze kapsz bele husit is. Becsülöm, hogy nem sütötted el a régi viccet. Honnan lehet tudni, hogy a sárgarépa jó a szemnek? Ki látott már szemüveges nyulat?
Így beszélgettünk. Jó fej csajszi. Mesélt labdákról, amiben juti falatok vannak. Nekünk ilyen miért nincs? Interpellálni fogok a következő falugyűlésen. Mesélt labirintus játékokról, bár nem tudom, ezek hol férnének el. Muki egyik kedvenc szórakozása a függöny rágása. Ebben hasonlítunk. Gyanítom, hogy a két Anya reagálása is hasonló. Meg aztán nem csak a függönyé. Ő is szeret kalandozni, felfedezni. A következőt mesélte.
– Megjelent egy új bútor. Apa vette, ebben akar ülni, amikor a számítógépen dolgozik. Ezt azért velem is meg kellene beszélni. Nagyon ígéretes bőr huzata van. Amikor kivettek a ketrecemből elhatároztam, hogy megismerkedem vele. Hova tették le? Elindultam. Rafkós vagyok, behúztam a körmöm, így nem tudták merre járok. Az a baj, hogy én sem. Lehet, hogy ugyanabban a helységben többször is megfordultam. Kicsit elfáradtam. Az egyik bútor alatt lepihentem. Újratervezés. Helyette egy hatalmas szuszókálás. Anya a fél kerületet felforgatta utánam. Teljesen meghatódtam. Ez a hatalmas, nálunk sokkal-sokkal okosabb lény halálosan tud aggódni egy olyan apró, néhány dekás kis teremtményért, mint én vagyok.
Muki élete abban más, mint a mienk, hogy ő városban él, így a szabadban nem nagyon tartózkodik. Nagy a forgalom, a zaj, más a levegő, vannak veszélyek, ott nem minden állatkának egészséges. Otthon viszont szabadon randalírozhat. Nekem furcsa a járása, ami inkább ugrándozás. Megpróbáltam utánozni, Muki és Pindi hatalmasakat nevettek. Panaszkodott, hogy Anya és Apa tíz év alatt sem tanulta meg, hogy kell az almot és a nyuszipokrócot rendesen elhelyezni. Mindig kellett utánuk dolgozni, igazgatni. Ettől függetlenül csodálatos gazdik, ha nagy ritkán beteg volt, mindig a legjobb ellátást kapta. Ő is inkább éjszakai állat, mint Pindi. Ez persze állandó konfliktusforrás. Az ember és a kutya nappali lények, a cicmók és a nyuszik inkább éjszakaiak. Ha éjszaka társaságra vágyott, és kaparta a ketrecet, akkor jött a teljes elsötétítés. Az tetszett, hogy nem sajátította ki teljesen a gazdikat. Nem nyüzsgött napi 24 órában körülöttük, nem puszizkodott állandóan. Ha Anya sokat foglalkozott mással, természetes, hogy felhívta magára a figyelmet, hiszen ő a főnök. Már akkor ő volt a főnök, amikor Anya először fektette a tenyerébe. Hiába vagy nagyobb, mint én, akkor is én vagyok a főnök, gondolta.
– Egy szép nagy cipődoboz minimum dukál. A boltban szerényen viselkedtem, tudtam, hogy így is engem választ. Of course. Simán elfértem a tenyerében. Mivel én is a legjobb kaját kaptam, mint ti, így szépen növögettem, egészséges felnőtt lettem, a szőröm fényes, selymes. Az éjszakai falatozás nekem is kedvenc időtöltésem. Egyszer-kétszer el kellett válnunk néhány napra. Mindig tudtam, ez nem azért van, mert rosszalkodtam és bünti van. A távollétét nehezen tűrtem. Tudtam, hogy visszatér hozzám, de mikor, mikor. Ebben ti és mi nagyon hasonlítunk. Ha kórházban voltam, és meghallottam a hangját, megpillantottam az arcát, máris sokkal-sokkal jobban voltam. Volt olyan, hogy a nagy melegtől rosszul lettem. Szédültem, hánytam, kóvályogtam, minden bajom volt. Anya azonnal megtalálta az egyetlen lehetséges gyógymódot. Maga mellé vett az ágyba, egész éjjel egy percet sem aludt pedig nagyon fáradt volt. Simogatott, beszélt hozzám, elvonta a figyelmemet a rosszulléttől. Reggelre kutya (izé, nyuszi) bajom sem volt. Egyszer volt nagyon nagy baj. A doki szerint sokat, hosszú-hosszú ideig, rengeteget kellene aludnom, messzire kellene mennem a gyógyulásig. Ez lehetetlen. Még nagyon sok dolgom van itt. Anyának még végtelen sok mosolyt kell csalnom az arcára. Még rengeteg almakarikát meg kell ennem. Ha a gazdiknak valami gondjuk van, még rengeteg tanácsot kell adnom nekik. Rendszeresen kapok szurit, de ezt Anya nagyon profin megoldja. Egy hosszabb távollét volt, de tudtam, hogy egyszer vége lesz. Soha nem fog ilyen előfordulni többet. Ez az összebútorozás lesz az utolsó, többet nem válunk el. Azóta együtt vagyunk. Ha elutaztak, mindig vittek. Amikor néhány napra elmentek ahhoz a manushoz, akit te Tesónak hívsz, akkor is vittek magukkal. Szegény Apa. Nem volt egyszerű az egész háztartásomat, betyárbútoromat költöztetni. A Tesó rendes pasi. Nagyon hamar rájöttem, hogy teljes biztonságban érezhetem magam nála. Az emberek hangulatára mi is érzékenyek vagyunk. Ha Anyának valami problémája van, nekem is elmegy a jókedvem. De ezt sohasem szabad látnia rajtam. Ilyenkor jó kisfiú (izé, jó kislány) vagyok. Ezt még memorizálnom kell. Láttam egy videót. Egy nyuszi a mellső lábain járt. Amikor Anya szomorú volt én is meg akartam mutatni ezt. Persze nem jártam sikerrel, de Anya elmosolyodott. Tökéletes a harmónia. Úgy látom, a gazdiék készülődnek. Búcsúzom. Drága Pindi és Dexi, örülök, hogy találkoztunk.
Budapest
A múlt héten nagy élményben volt részem. Apa, Anya és én elmentünk egy nagyon nagy városba. Gondolom azért, hogy ilyet is lássak. Egy jól tájékozott kutyának mindent is meg kell ismerni. Egy parkolóban várt minket a Tesó. Apa tovább ment a kocsival, mi pedig felszálltunk egy sárga vonatra. Ez az utca közepén ment. Érdekes. Egy városban sokkal több az ember. Több a kutya. Nem is tudtam, hogy ennyi félék vagyunk. Macskák viszont sehol. Láttam és éreztem, hogy itt az emberek sokkal izgágábbak, idegesebbek. A vonaton ült egy furcsa, fiatal pasas. Színes kakastaréja volt és elég egyedi ruhája. Nyugodtan ült és olvasott, a fülében zenehallgató. Nem zavart senkit. Biztos, hogy a fülesét csak én hallottam. Egyébként nem az én ízlésem. A Tesó szerint ezeket a számokat az Ózdi Kohász Dixiland játssza. Minden szám címe ugyanaz. Tuc-tuc a köbön. Én is alakítok egy zenekart. Sződligeti Dexiland lesz a nevünk. Szóval ezt a srácot két asszonyság el kezdte fikázni. Miért? Koszos, büdös huligán, meg effélék. A ruhája is, a bőre is tiszta illatot árasztott. A nadrágja szakadt, mivel sok ilyet láttam, arra gondoltam valamilyen hibás gépen gyártották őket. Az asszonyok illata viszont hagy mindenféle kívánni valót maga után (most udvarias voltam). Kínosan kerülik a higiéniával való találkozást. A srác fütyült rájuk. Éppen egy Ébredés című novellát olvasott. Ekkor felszállt egy idős néni. Nagyon keservesen mozgott. Körül nézett. Nem volt ülőhely. Mi is álltunk, de nem is akartunk leülni. Kíváncsian néztem a két úriasszonyt. Ránéztek a nénire, aztán kritizálták tovább a mai fiatalokat. A srác felnézett, azonnal felállt és azt mondta, csusszannyon ide mami, passzolom a stéget. Ebből semmit nem értettem, a néni sem, de a mozdulat világos volt. Megköszönte és leült. A Tesó is, Anya is persze értették a szavakat. A Tesó szélesen elvigyorodott, Anya furcsán nézett rá, nem értette mi ebben a vicces. Sokban különböznek, pedig testvérek. Leszálltunk, elsétáltunk egy varrógép bolt felé. Anya engem is, a tesót is kikötött egy fához és bement. Itt olyan gépeket árulnak, amik szurkálják a ruhákat pedig nem is betegek. Engem akkor szurkálnak, ha beteg vagyok. Nemcsak az emberek, de a kutyák sem egyformák. Az egyik tacsi ismerősöm imád orvoshoz járni. Halálosan szerelmes a nővérkébe. Annyira, hogy az internetre is felkerült. A lábát felemeli, észre sem veszi, hogy megszúrják, vért vesznek tőle, ő csak szerelmesen néz. Helyesbítek, a Tesó nincs kikötve. Egy fa mellett áll és a pórázomat fogja. Újabb vonatozás, de most ez piros, és a sín fent van. Nem értem. Még szerencse, hogy a kereke leér a földig, az a vékony sín nem tudná megtartani. Ezen nagyon sokan voltak, de Anya úgy rakosgatta a lábam, hogy ne zavarjam az embereket. Megint megtapasztaltam, hogy sok az ideges ember. Anya pont ezt fejtegette a Tesónak. Egy srófra jár az agyunk. Anya innen költözött vidékre, már nincs az, az isten, hogy visszajöjjön. Valamiért felugrottunk a Tesó lakására. Csodálatos lakás. Anya szerint egy kotu, ő sem érthet mindenhez. Rengeteg látnivaló, rágni való, szétszedni való. Több hétre való elfoglaltság. Hogy vegyem rá, hogy ilyen tökéletes környezetet alakítson ki otthon is. Ez egy nagy ház, körfolyosó, kutyák is vannak, de mind kis testű fajta. Itt láttam macskákat is. Én sem laknék itt. Lárma, nagyon kevés zöld, ideges emberek, a séta egy unalom lehet. Állítólag vannak kutya parkok, ahol lehet bandázni, de errefelé például nem láttam. Apa ide jött értünk, elég is volt. Irány haza.
Búcsú
Anya külön alszik Apától, mert Apa hangosan horgol. Nem horgol, horkol. A horgolás azt jelenti, hogy Anya két tűvel döfködi az ujjait, de nem vér jön belőlük, hanem valami fehér terítő. Nem értem, majd utána olvasok a dogpédián. A horkolás azt jelenti, hogy Apa az orrán át beszél. Hozzám beszél, mert más nincs a szobában, de én nem értek semmit sem belőle. Anya szerint én is zajosan alszom, versenyt horkolok apával. Ezt sem értem. Ha versenyt futok Apával a patak parton, tuti, hogy nem horkolok, a lihegéstől nincs rá idő. Ha felébredés előtt magamhoz térek, hallani fogom, mit művelek. Dolgozom rajta. A kutyák éjszaka is szobatiszták, így bármilyen bölcseket is horkol Apa, muszáj félbeszakítanom. A mancsommal halkan megütögetem a párnát a feje mellett. Ilyenkor nem éppen barátságos. Gondolom, valami nagyon szép álmot szakítottam félbe. Például Anyával beszélget a szülinapi ajándékomról. Májusban lesz, már január van.
Időnként megjelent egy rendes srác. A lány Utód kedvese (szerintem a két Utódot már meg sem ismerem). Érdekes, a két Utód tud vele beszélgetni, Anya és Apa nem. Mi boxerek az egész világon megértjük egymást. Ha minden ember értené a másikat, sokkal kevesebb lenne a harag és a gyűlölködés. Győzne a mi vezérelvünk, a barátság és a szeretet. Erről már írtam, de nem lehet elégszer ismételgetni.
Ha majd úgy döntetek, hogy pótoltok engem, arról én tudni fogok és elmondom minden kiskutyának milyen, csodás és boldog élete lesz annak, aki hozzátok kerül.
Búcsúzom, mert mindjárt sorra kerülök az új feladatok ablaknál. Írtam egy kis verset Anya születésnapjára.
Nincs annyi csont ezen a sáros földgolyón
Mit oda nem adnék egy pusziért az arcodon
Mindent odaadtunk egymásnak mit ember s kutya adhat
Ennél nagyobb kincsre élőlény sehol sem akadhat
Ezen túl külön, külön élünk meg minden holnapot
Drága, drága, drága Anya boldog szülinapot
Utóirat: ha a Tesó nem jól adja át a gondolataimat, úgy összenyalogatom, hogy hetekig mosakodhat.
Dexter

Válaszok