Szívből születni

5 (1)

Szívből születni

Egyszer, egy hideg téli napon, újabb angyalka született a földre. Ez az angyalka egy kislány testébe bújva jött a világra, és a Lotti nevet kapta. Megszületett, de akkor még nem tudta miért. Őt nem vette édesanyja azonnal a karjaiba, mert azon kívül, hogy életet adott neki, nem kötötte őt össze semmi a gyermekével, és továbbállt.
Ez a nő inkább az életet adó nő volt az életében, mintsem az édesanyja.
Lotti ennek ellenére nem szűkölködött ölelésekben, mert az orvos aki világra hozta, és a nővérek is elhalmozták ölelésekkel és szeretettel.
Pár nap múlva Lottiért érte jött egy asszony, akit Panka néninek hívtak.
Hazavitte az otthonába, ahol már több, nagyobb korú gyermek nevelkedett. Ezeknek a gyerekeknek szintén nem volt anyukájuk, de Panka néni vállalta az átmeneti nevelésüket. Előbb-utóbb minden gyermek szerető és végleges otthonra talált.
Teltek a hónapok, Lotti nagyon szépen cseperedett.
Eközben messzi onnan, boldogságban élte együtt az életét egy házaspár.
Adrián és Mary szerelme különösen mély volt, és őszinte. Amikor először találkoztak, azonnal érezték, hogy ők örökre összetartoznak, mintha egymásnak születtek volna. Addigra már mindketten túl voltak az életükben mélységeken, magasságokon, de amikor a sors keresztezte útjukat, tudták, hogy ők egymásnak lettek teremtve, és ezt az idő is bizonyította. Életükből már csak egy közös kincs hiányzott, egy gyermek. Bár külön-külön már mindketten megtapasztalták a szülői szerepet, de szerelmük olyan erős volt, hogy azt gonolták, ennek a szerelemnek kell legyen közös gyümölcse.
Marynek sajnos nem lehetett több gyermeke, de ő az anyaságra sosem biológiai folyamatként tekintett.
Egyszer már átélte, milyen csodálatos érzés a szíve alatt hordani a gyermekét, de az anya-gyermek közötti kötődést egészen másban látta. Számára az anyaság egy megfoghatatlan érzés, ami független attól, hogy milyen módon válunk anyává.
Megszületett bennük a gondolat, hogy közös gyermeket szeretnének.
Az örökbefogadás melletti elhatározásuk elindította bennük a reményt, hogy valóra válhat közös álmuk.
Mary mindig is érezte, hogy neki lesz még gyermeke, sőt, a képzeletében egy cserfes kislányról álmodozott. Nem volt olyan nap, hogy ne szőtték volna bele beszélgetéseikbe a képzeletbeli gyermeküket. Bár az örökbefogadási eljárás nem olyan egyszerű, mégsem érezték akadályát, hogy belevágjanak.
Eközben Lotti élte a mindennapjait Panka néni házában a többi gyerekkel. Megtanult járni, önállóan enni, néhány egyszerűbb szót kimondani. Szeretett játszani a többiekkel, akik bár idősebbek voltak, de mindig bevonták a játékba.
Panka néni nem tudott minden gyerekkel minőségi időt tölteni, de nem is akart anyjuk helyett anyjuk lenni, ezért minden gyerek csak mamának szólította. Amit tudott biztosítani, hogy fedél legyen a fejük felett, főtt étel az asztalon, és tiszta ruha számukra.
Ez Panka néninek amolyan munka volt, ami nem azt jelentette, hogy nem fordult szeretettel a gyerekek felé, csak nem tudta azt nyújtani, amit egy igazi édesanya ad a gyermekeinek.
Lotti emiatt úgy érezte, őt inkább a nagyobb gyerekek nevelik, sokszor a nagyok segítettek neki enni, öltözködni.
Panka néni elég szerény körülmények között élt, de a gyerekeknek mindig volt mit enni. Legtöbbször fogócskáztak, bújócskáztak, nem bővelkedtek tárgyi játékokban.
A hétköznapok Lotti életében mindig ugyanúgy teltek. Már megszokta, de ő boldog volt. 2,5 évesen még nem tudta, mit jelent egy igazi, biztonságot nyújtó család. Élte a mindennapi szerény életét a többiekkel, de legbelül még kicsi kora ellenére is érezte valaminek a hiányát. Nem tudta még pici lelke mi lehet az, de néha üresség volt szívében.
Panka néni mindig abban bízott, hogy a gyerekek egyszer végleg szülőkre találnak, és biztonságot nyújtó otthonra. Ez általában így is volt, mert legtöbbjüket mindig örökbefogadták.
Bármennyire is fájt ilyenkor az elszakadás, a gyermeknek az mégis egy új, végleges, és boldog élet kezdetét jelentette.
Adrián és Mary is élték a hétköznapi életüket, ám egyik nap váratlanul megérkezett a reményt keltő telefonhívás.
Van egy kislány…!
Ez a kislány Lotti volt, aki ekkor még nem tudta, hogy élete hamarosan gyökeresen megváltozik.
Marynek potyogtak a könnyei az örömtől. Azonnal hívta Adriánt, hogy elmondhassa neki a jó hírt. Nagy volt az öröm és boldogság!
Tudták, hogy ez a sors keze, bár még nem ismerték Lottit, már érezték, hogy ez a kislány bizony az övék!
A hivatalos forma szerint előzetesen egy fotót láthattak róla, de ahogy meglátták a mosolygós kis pofiját, azonnal és ösztönösen jöttek az anyai és apai érzések. Érdekes érzés ez, de mégis elkezdődött valami megmagyarázhatatlan dolog.
Izgatottan várták az első találkozást. Bár ez mindenkinek lelkileg egy igen megterhelő folyamat, de erejüket csakis a szeretetre összpontosították.
Elérkezett a nap. Az első találkozás napja. Hosszú volt az út Panka néni házáig.
Egész úton a jövőjüket tervezték Lottival.
Elképzelték, ahogy együtt mennek majd nyaralni, megtanítják biciklizni, összebújnak vele esténként, együtt ebédelnek, játszanak.
Közben persze jöttek azok a gondolatok is, melyek viszont a nehézségekről szólnak.
Ugyebár a gyermeknevelésnek nemcsak felhőtlen percei vannak, de mint gyakorlott szülők ezt nagyon jól tudták, mégsem riadtak el a feladattól, sőt, kifejezetten várták, hogy újra kisgyermekes szülők legyenek.
Megérkeztek Panka néni házához. Lotti az ajtóban kukucskált, és illetődve nézte, kik jöhettek.
Adrián és Mary izgatottan szálltak ki az autóból, talán még sosem vert jobban a szívük. Különösen Mary volt nagyon feszült és izgatott. Félt Lotti reakciójától. Úgy érezte, mintha valami gyermekrabló lenne, aki ki fog szakítani egy kislányt a megszokott környezetéből, és elszakítja őt attól az asszonytól, aki csecsemőkora óta nevelte. Próbálta ezt a gondolatot elhesegetni a fejéből, de nem volt egyszerű.
Ahogy kiszálltak az autóból, Panka néni kedvesen invitálta őket be a házába. Lotti még akkor nem tudta miért jött ez a néni és bácsi, csak azt látta, hogy Panka néni nagyon kedves velük. Bújkált az ajtó mögé, de fél szemmel kukucskált.
Bár Lotti általában mindenkivel közvetlen volt, de most nem mert közeledni.
Inkább távolabbról figyelt szégyenlősen. Furcsa érzése volt, de nem tudta mi az.
Panka néni próbálta odacsalogatni, de csak félrehúzódott.
Mary bátorkodott óvatosan odalépni, és leguggolt leendő kislánya elé. Lotti mélyen a szemébe nézett, aki akkor olyat érzett, amit még soha.
Mintha az üresség szívéből elszállt volna, és ez biztonsággal töltötte el.
Mary adott neki egy plüss elefántot, ezzel szeretett volna örömöt szerezni.
Lotti többször kérdezte magában, ki lehet ez a kedves néni, akitől ilyen szívmelengető érzés keríti hatalmába, és ez nyugalommal tölti el a lelkét. Mary ugyanezt érezte. Mintha ez a kicsi lány, az ő másik fele lenne. Csak nézték egymás tekintetét, és valami összefonta őket.
Lotti szerint ennek a néninek a hangja sem volt olyan, mint bárkinek. Mintha belelátna a lelkébe, és olyanokat mond, melyekre ő mindig is vágyott. Ilyen mélyen és őszintén még senki sem beszélt hozzá.
Adrián is odalépett, és megsimogatta feleségét. Ekkor még csak mosolygott Lottira, nem akarta megzavarni az anya-lánya közötti szeretetfonalat.
Lotti érezte, hogy ez a néni különleges, és hogy ez a bácsi ezt a nénit nagyon szereti.
Teltek a percek, de még mindig nem tudta mit gondoljon. Félt, de ugyanakkor vágyott ennek a néninek és bácsinak társaságára.
Az első találkozás viszonylag rövid volt, de alig várták a következő alkalmat, hogy láthassák az ő drága kislányukat.
Lotti csak annyit tudott, hogy a néni és bácsi még vissza fognak jönni.
Aznap este a hét gyerekkel együtt lefeküdt az ő pici ágyába. Mivelhogy ő volt a legkisebb, ezért neki jutott a legkisebb ágy. Ahogy aludni készült csendes kis magányában, eszébe jutott a kis elefánt.
Magához ölelte, és mintha ez a kis plüssállat, átfonta volna őt karjaival. Mélyről jövő szeretettel gondolt arra a nénire, akitől ezt kapta.
Másnap újra látogatóba jött a néni és bácsi. Ezúttal Panka néni már anya és apaként köszöntötte őket.
Lotti csak nézett ártatlan szemeivel, de még mindig szégyenlősködött.
Újra őt akarták látni, de már sokkal többet beszéltek hozzá, és még a kezecskéit is megfogták. Még mértéket tartva, de megengedte, hogy a néni átölelje.
Lotti ilyen nyugalmat még sosem érzett! Még Panka néni sem tudta őt így ölelni!
Hirtelen az elefántért szaladt, és odavitte Marynek.
– Anya! Ejefánt! – mondta alig érthetően, csendben, selypítve.
A házaspár könnyeivel küszködött, de igyekeztek érzéseiket visszafogni.
Alig várták, hogy Lottit hazavigyék az igazi és végleges otthonukba, ahol szeretetben nevelhetik.
Az ismerkedés még hetekig tartott. Lotti hangulata hullámzó volt, mert egyik nap nyitott feléjük, másik nap kevésbé. Emiatt Adrián és Mary is teli volt kétségekkel, mert nem tudták, hogyan fog reagálni majd Lotti, ha elérkezik a nap, hogy hazavigyék.
A nap, ami viszonylag gyorsan elérkezett.
Lotti meglátva őket azonnal meghátrált, pedig azelőtt legtöbbször örömmel várta őket.
Érezte ez a kicsiny lány, hogy a mai nap egészen más. Ma megváltozik az élete.
Mary ekkor már tudta, hogy élete egyik legfájdalmasabb pillanata fog következni, hiszen elszakít egy gyermeket attól az asszonytól, aki csecsemőkorától nevelte, de ugyanakkor boldogsággal töltötte el az, hogy Lotti végre véglegesen érezheti milyen egy gondoskodó, szerető családban élni.
A búcsúzkodás valóban nagyon fájdalmas volt.
Lotti borzasztóan sírt, hiszen kötődött Panka nénihez.
Vannak akik azt vallják, hogy gyerek előtt ne sírjon a felnőtt, hát Adrián és Mary zokogtak a fájdalomtól, átérezve gyermekük fájdalmát.
A sírás nem tartott sokáig, mert ahogy hazaindultak, Lotti már félszegen mosolygott Maryre. Arra a nőre, aki már akkor szívébe zárta kislányát, amikor még csak fényképen látta.
Adrián közben a visszapillantó tükörben meghatottan nézte élete szerelmét és közös gyermeküket.
Miután hazaértek, Lotti ámulva nézte milyen szép házhoz érkeztek. Volt itt cica, kutya, gyönyörű kert, játékok az udvaron, és meseszép szobácska nagy és kényelmes ággyal.
Mary attól félt, hogy Lotti majd este keservesen fog sírni Panka néni után, ezért igyekezett felkészülni arra, hogy hogyan fogja majd megnyugtatni.
Aznap délután Lotti szinte el volt varázsolva a sok szép játéktól. Volt itt beszélő baba, építőkocka, mindenféle plüssállat. Nem győzött bennük gyönyörködni, és játszani velük. Boldognak érezte magát, és meglehetősen nyugodtnak. Mintha nem is először járna ebben a házban, ami amúgy idegennek kellene legyen számára, de mégsem volt az.
Anya és apa. Alig tudott még beszélni, de ezt a két szót gyönyörűen mondta.
Adrián és Mary ettől a két szótól el tudott volna olvadni. Elérkezett az este, és vele együtt a fürdés ideje.
Lotti vidáman vetette bele magát a fürdőkádba. Imádott pancsolni.
Mary kellemesen meleg, illatos fürdővizet készített, Adrián pedig olyan nagy habot varázsolt, hogy Lotti szinte kis sem látszott belőle, csak hangos kacagása hallatszott.
Micsoda boldogság! Mindhárman ezt érezték. Ahogy kivették a kádból, jó meleg törölközővel áttörölték, és felöltöztették egy nagyon kényelmes, cicás pizsamába. Panka néninél csak egy két számmal nagyobb pólóban aludt, de neki jó volt az is. Viszont ez a cicás pizsama egészen más volt. Ennek úgy tudott örülni.
Lotti nem is emlegette Panka nénit, csak azt látták rajta, hogy nagyon boldog, és ettől nem is volt fontosabb.
Készültek a lefekvéshez. Adrián lágy puszival és öleléssel kívánt jó éjszakát, majd Mary lefektette kislányukat az ő nagy, és kényelmes ágyikójába. Olyan pihe-puha, meleg takaróval takarta be, hogy Lotti úgy érezte elolvad alatta.
Mary melléfeküdt, mesét mondott, de nem könyvből olvasta.
Olyanról mesélt, ami szívből született, kitalált mese volt. Nem kellett azt olvasni, jött anyai ösztönből. Közben simogatta pici lányát, akire áldásként tekintett.
Lotti már nem csak a pihe-puha takarótól olvadt el, hanem attól a szeretettől is, amit a mese közben érzett.
Átfonta kis kezeivel Mary nyakát, és odasúgta kislányos hangján, hogy:
– Anya, szejetjek!
Bár még alig lehetett érteni mit mond, de Mary ezt világosan értette.
Lotti mostmár tudta, miért volt ez a néni olyan különleges az első perctől fogva.
Ő ennek a néninek a szívéből született.
A kötelék ami összefonja őket, az pedig örök és végérvényes!