Van regény kéziratod? Esetleg egy kötetnyi novellád?
A Platinum Kiadó segít neked kiadni, és értékesíteni.
Sárga rózsa
Hetekkel ezelőtt foglaltam szállást. Erre van pofájuk azt mondani, hogy nincs. Tanácstalanul állok a YMCA hostel recepciójánál Nairobiban. Mindig veled terveztem jönni, mégis egyedül vagyok itt. Erre azt mondják, hogy nem találják a nevem. Bossy, legalábbis a névkártyáján ez áll, csak nyájasan mosolyog. ‘No problem, Miss. No problem.’ Dehogynem. Hát hogy nem látja, hogy baj van? Lassan egy hónapja, hogy kiválasztottam itt egy szobát. Email is jött. Minden le volt szervezve. És most van pofája azt mondani, hogy semmi baj. Próbálom neki magyarázni, hogy keresse jobban, mert ott kell lennie a nevemnek. Csigatempóban lapozgat a mappájában. Hál’ istennek kézzel vezetik a dolgokat, mint a középkorban.
Így képzelted Afrikát mikor az első randinkon azt mondtad, hogy a halálod előtt még el akarsz ide jutni? Vajon sejtetted, hogy nem lesz rá időd? Megbántad, hogy nem ugrottunk fejest hamarabb? Haragudtál rám, hogy én nem akartam menni, csak ha befejeztem a PhD-m? Bár tudnám a választ ezekre a kérdésekre…
Nem árultál zsákbamacskát. Folyton azt hajtogattad, hogy nem fogsz sokáig élni. Sokáig nem hittem neked. Még most is úgy érzem, hogy csak álmodom. Kicsattantál az egészségtől mikor először megismerkedünk egy konferencián. Az írás és a kultúrák iránti érdeklődés azonnal összekapcsolt minket. ‘Ezt rólad írtam.’ Majdnem elsírtam magam, mikor elolvastam a novelládat. Egy sárga rózsával együtt nyújtottad a kezembe. Nem egy gennyes szerelmes vers volt. Az igazság szerint nem is rólam szólt. Mégis éreztem, hogy a főszereplőt rólam mintáztad. Félénk és melankólikus volt, mint én, de mindennél erősebb. Egy fiatal lányról szólt, aki a háborúban elvesztette az egész családját és új életet kellett kezdenie egyedül. Igazán csak most értettem, hogy miért írtad ezt nekem. Akkor még nem éreztem azt az erőt magamban, amit te azonnal megláttál.
Minden erőmet össze kell szednem, hogy ne üvöltsek. Megnyalja az ujját és lapozgat tovább. Sóhajtozik és rázza a fejét. Nem, nem ő nem találja a nevem. Nincs itt egy számítógép? Benne kell lennie a rendszerben. Mutogatom az emailt, amit kaptam. Nézze már meg, hogy ott a szám. Kikerekedik a szeme. Ja, hogy a computer? Jó ötlet. Jó, hogy mondom, megnézi. Lilul a fejem. Nagy ötlet, nem? El akarom kapni a kezéből az egeret, annyira tetű modon csinálja. Sokkal gyorsabban menne. Mondom neki, hogy siessen már. De csak rázza a fejét. ‘No problem. No problem.’
Nem gondoltam, hogy baj lehet belőle, ha nem házasodunk össze. Az első pillanattól fogva éreztem, hogy te vagy a ‘nagy Ő’. A férfi, akivel leélem az egész életem. ‘Míg a halál el nem választ,’ tetted hozzá. ‘Nem vicces,’ válaszoltam. Annyira közös volt a kötelék köztünk, hogy nem hittem, hogy egy papír ezen erősíthetne. Nem voltunk vallásosak, így az Isten előtti kötelék se sietett. Nyilván a szexxel se vártunk a boldogító igenig. Sose láttam értelmét. Annyi a válás, a papír és az isteni kötelék ellenére. Boldogok anélkül is lehetünk. Arról nem is beszélve, hogy mennyi meleg pár nem házasodhat a világ körül. Ők is szeretik egymást, mégse jár nekik. ‘Az igazságérzeted az egyik dolog, amit a legjobban szeretek benned,’ mosolyogtál, ‘De tudod, hogy nem ezért kell. Én is szívesebben szeretnélek az állam bevonása nélkül. De szükség lesz rá. Tudod te is.’ Azt mondtad, ha nem vagyok a feleséged lehet, hogy nem jöhetek majd be a kórházba. Nem dönthetek a sorsodról, ha már nem leszel magadnál. Ami a tied, nem lesz az enyim. A lelkem mélyén tudtam, hogy igazad van, mégse akartam erre gondolni. Hozzádmentem, mert szerettelek. Mert még mindig szeretlek. Esküvői csokor helyett egy szál sárga rózsát fogtam.
Kicsordul egy könny a szememben. Nem tudom, hogy szomorúságomban vagy mérgemben. Még egyszer elismétli, ‘No problem, Miss. Hakuna shida.’ Itt már nem bírom tovább. Hangosan felkacagok. Bossy kérdően néz rám. Ezt már nem tudja értelmezni. Megkergült az idióta fehér liba. Tuti erre gondol. Te értened. Ha itt lennél velem, nem lennék ideges. Csak röhögnénk, hogy persze, hogy eltűnt a foglalásunk. De legalább az repülőút drága volt. Legalább a kaja ehetetlen volt a gépen és farkaséhesek vagyunk. Kacagnánk, hogy only in Africa. De egyedül vagyok. Nem vagy velem.
Imádtad Afrikát. ‘Kenyával kezdjük. Önkénteskedni szeretnék legalább egy évet. Tanítani. Meglátogatjuk az eleefánt menhelyt Nairobiban. Milyen jó lesz kis elefántokat simogatni. Elmegyünk szafarizni. Szeretnék látni egy oroszlánt, ahogy leöl egy zebrát. Megnézzük Burundit, Ugandát, és Tanzániát. Lemegyünk Mozambikba és Dél-Afrikába, aztán fel a nyugati parton egészen Ghánáig.’ Soroltad, mint egy kisgyerek és én mosolyogva hallgattak. Igen, elmegyünk Afrikába. Már csak pár év és befejezem a doktorim. Utána. Sose mondtad, hogy menjünk hamarabb. Támogattad a tanulmányaim és minden vágyam. Most már bánom. Akkor kellett volna.
Sose felejtem el a napot, amikor először rosszul lettél. Persze neked nem ez volt az első. Évekkel azelőtt kezdődött. Kiskorodban. Gyerekkori rák, amiből szerencsésen kigyógyultál. A sugár viszont tönkretette a szíved. Ez egyetemista korodban derült ki. Egy ideig szívátültetésről is volt szó. Aztán jobban lettél. Amikor megismerkedtünk jól voltál. A pesszimista természetem ellenére ebben mindig bíztam. Nem lesz baj. Örökéletű vagy. Te viszont egész életedben a halálra készültél. ‘Nem lesz baj. Mindenki meg fog halni. Én kicsit hamarabb. Legalább nem kell a számlákon aggódnom utána.
‘Hakuna shida. No problem.’ Kínomban már röhögök. Századjára ismétlem, hogy igenis van probéma. Valahol aludnom kell. Már nem érdekelt. Mondjon egy másik szállást. Csak legyen valami. Kattintgat és mosolyog. Azt mondja, nem, nem találja. Aztán kinyögi. ‘No problem, Miss. We can get you another room.’ Látja, hogy fizettem. Ad ő egy másik szobát. Hogy mi van? Itt vacakol már egy órája és mindig is tudta a megoldást. Lesz-e nekem ehhez elég türelmem?
Minden megváltozott mikor először kórházba kerültél. Rengeteg türelmet és önfeláldozást tanultam az elkövetkező két évben. Viaskodtunk az orvosokkal, a biztosítokkal. Igenis kell, hogy legyen valami megoldás. Eg szekrénnyi gyógyszert szedtél. Mégse javultál. Abbahagytam a sulit és teljes időben az apolónőd lettem. Az infuziótól az ágytálazásig minden ment. ‘Kész doktornőt faragok belőled. Orvosi helyett mindenkinek egy haldokló férj kéne,’ kacsintottál estenként a tablettáid adagoltam. ‘Kár, hogy te nem haldoklasz.’ ‘Mindenannyian haldoklunk, babám,’ vágtál vissza, ‘De ezt a versenyt én fogom megnyerni.
Mikor túl gyenge voltál írni, diktáltál és én szivvel-lélekkel körmöltem minden szavad. Szeretted, ha felolvasok neked. Szerettél felolvasni nekem. Zenét hallgattunk. Filmet néztünk. ‘Csak pihentetem a szemem.’ Ezt mondtad, mikor elbóbiskoltál egy sorozat alatt. A végén már annyira rosszul voltál, hogy muszáj volt befeküdnöd a kórházba. Azt mondták csak a szívátültetés segíthet. A transzplant lista hosszú volt. Te egyre gyengültél. Azt mondtad, sose szerettél sorban állni. Akkor inkább nem kell, csak ne kelljen érte órákat ácsorogni.
Egy teknős is gyorsabban mozog, olyan lassan vezet a szobám fele. De itt van. Végre. Home, sweet home. Legalábbis pár hétig mielőtt továbbállok Lukorébe, a kis faluba, ahol tanítani fogok egy évig. Végre kezemben a kulcs. ‘Karibu, Miss. Welcome to Kenya,’ mutat a szobámba és elvonul. Fáradtan lehuppanok az ágyra. A jegygyűrűmet birizgálom. Itt vagy velem, érzem.
Túl gyenge voltál. Nem vártad meg a szívet. Nem foghattam a kezed mikor elmentél. Nem akartad, hogy ott legyek. Váltig állítottad, fájdalmas lenne, nem tudsz otthagyni. Én se bírtalak elengedni. Mikor lebetegedtem influenzával, nem engedtek be az intenzívre pár napig. Hajnali kettőkor jött a hívás. Nem aludtam.
Pár nappal később egy csomag várt az ajtónknál. Nem volt rajta feladó, mégis tudom, hogy tőled jött. Biztos egy nővért kértél meg, hogy adja fel nekem. A kedvenc könyvünk volt benne. Egy kép rólunk. Az első novella, amit megmutattál. És egy üdvözlőlap. Nem a te kézírásod volt. Már csak diktálni volt erőd. ‘Ne légy bánatos. Végre nem kell szexi ápolónőt játszanod. Itt az ideje élned. Légy boldog. Légy szabad. Én örökre szeretni foglak.’ Pár nap múlva egy szál sárga rózsát helyeztem a sírodra és elkezdtem valóra váltani az álmainkat.
Egy hét múlva tátott szájjal figyelek egy csapat kis elefántot. Az egyik hozzámdörgölödzik majd az ormányával megérinta a sárga rózsás tetoválást a kezemen. Felnézek az égre és elmosolyodok.
