Országbérlet

Országbérlet

Tizennégy éve nem utaztam vonaton. Közben felnőttek a gyerekek, meghalt apám, anyám szociális otthonban, kifizettük az eurós hitelt, és a válogatott immár harmadjára is kijutott a foci EB-re.
Új munkahely, új lehetőségek. Újra ingáztam. A főnök közölte, vegyek országbérletet. Kifizeti, zsebbe.
Tök jó, felülök itt, leszállok ott. Plusz ingyen utazok a maszek útjaimra, ahogy az érettségi találkozóra is.
A szakállas hajléktalan Szolnokon szállt fel. Velem szemben ült le. A vonat dugig volt, szagolgathattam Ceglédig. És még horkolt is!
Cegléd után végre átülhettem, pár perc múlva leült mellém András, a kalauz.
– Munkaközi szünet! Mintha nem itt ültél volna…
– Nem bírtam a Torzonborz szagát! Hogy van ennek pénze jegyre?
– Országbérlet! Neki is megéri. Nekünk meg lassan megszűnik az állásunk, de kit érdekel? Bezzeg a koldulás biztos állás. – s a hajléktalan felé tekintett.

A találkozón össz-vissz tízen voltunk, még az ofő sem jött el, beteg lett. Azért sikerült jól érezni magam. Zsolt barátom most is befogadott, nála aludtam.
A másnaposságtól kissé kábán ültem fel a vonatra. Torzonborz Zuglóban szállt fel, tőlem nem messze ült le, szerencsére a bűzt nem éreztem. Ezek szerint Pesten töltötte az éjszakát. A kalauz Ferihegy után jelent meg, láthatóan nem sok kedve volt az egészhez. Torzonborz már aludt, próbálta felkelteni, de nem reagált, erre megrázta, mire a tag váratlanul megszólalt.
– Országbérlet!
Te jó ég, én ismerem ezt az embert! Kovács Karcsiról évek óta nem tudott senki, a felesége halála után teljesen elzüllött. Ő volt a legjobb matekos az osztályban. Hányszor másoltuk a háziját az óra előtt! Nyolcvanhatban együtt néztük a Szovjet-Magyart, a harmadik ruszki gól után elsírta magát. Senki nem cikizte. Az egyetemet is kitűnővel végezte, később tudományos munkatárs lett valahol Németországban.
Csak a kalauz második felszólítására néztem fel.
– Országbérlet. – nyögtem ki.
Amíg keresgéltem, önkéntelenül Karcsi felé néztem, egy pillanatra összeakadt a tekintetünk. Ült még egy ideig, aztán elindult a másik irányba, majd megfordult, mint aki eltévesztette, merre van a WC. Ahogy mellém ért, ismét rám pillantott. Fogalmam sincs miért, elfordítottam a tekintetem, s mereven bámultam ki az ablakon.
Megállt egy pillanatra, majd határozott léptekkel megindult az ajtó felé.