Mazsolás kalács

Mazsolás-foszlós kalács – Novella Blog

Mazsolás-foszlós kalács

Nagyanyó egy nagy fahasábot dobott az „5-ös öntöttvas kályhába,” kezet mosott. Deres haját gondosan a keszkenő alá rejtette, felvette fekete kötényét. Kirakta a nagy asztal közepére a mazsolát, és mi gyerekek köréje gyűltünk. Kis, vagy nagy munka lesz? – faggattuk, de nem válaszolt.
A meleg szinte már elviselhetetlenné vált – ez azt jelentette, hogy dagasztani fog. És így is lett. Figyeltük kezének minden mozdulatát.
Egy egész napos elfoglaltság kerekedett ki belőle. Mert nem úgy van ám, hogy amíg kel a tészta, addig vasalunk vagy mosogatunk!
Nem!!!
Csak a tészta, és hozzá a szokásos ceremónia: Keresztvetés, nagy sóhajok, és a „Jézus Mária Szent Nevében” gyakori ismételgetése.
Megjelent Cigány Dezsi a falu híreivel, jelezte, hogy a „Balon Gizi” már nem szuszog, s egy laza kisfröccs elfogyasztása után távozott.
Majd jött Makár Géza bácsi. Elújságolta, hogy a Postamesternél (Postás Jancsi – így hívták, mellik famíliábú vót, má nem emlíkszem) járt. Bejelentette a Gelkának a TV hibáját telefonon: „Se hang, se velág, meghótt, megdöglött!” És ez így folytatódott napestig…
Amikor már végre úgy gondoltuk, hogy megkóstolhatjuk a remekművet, Nagyanyó megálljt parancsolt:
– KisCsillag, először az esti ima!
Természetesen megtoldotta egy „Úr Angyalával” és két énekkel is. Hááát bevallom őszintén, azóta sem szeretem ezt az imádságot.
Ma felvettem Nagyanyám kötényét, és bekapcsoltam a Dankó Rádiót.
Jöjjön a Mazsolás-foszlós (dagasztott) kalács, Kocsmáros Iren néni szakácskönyvéből szeretettel:

Hozzávalók:
1 dl sütőrumba 2 csomag vaníliás cukrot elkeverünk, beleáztatunk 1 csomag mazsolát, és félretesszük. (Érdemes rumos-mazsolás keverékből picivel többet elkészíteni. Ha néha megkóstoljuk sütés alatt, jobban fog sikerülni a kalács!),
1 egész élesztő (50 grammos),
3 dl 2,8 % tej,
2 evőkanál porcukor. (A tejet meglangyosítjuk, elkeverjük a porcukrot, és felfuttatjuk benne az élesztőt.),
50 dkg búzalisztet és
10 dkg réteslisztet egy dagasztó tálban összekeverjük. Ehhez hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt. De csak a liszt oldalába tesszük, majd óvatosan összedolgozzuk a liszt felével. Hagyjuk ismét megkelni.
Közben:
1 evőkanál házi mangalicazsírt, és
10 dkg Rama margarint felolvasztunk.
2 egész tojást habosra verünk, és
5 evőkanál porcukorral kikeverjük.
Ha megkelt, mehet a tésztába a margarinos és a tojásos keverék. Ismét kelesztjük. Hozzáadjuk a mazsolás keveréket, és jól meggyúrjuk. Megsózzuk!!! Ismét kelesztjük.

Kifordítjuk a kelesztőtálból, 3 rudat formázunk belőle, összefonjuk és a tepsibe tesszük (Én mangalicazsírt és sütőpapírt használok).
1 egész felvert tojással megkenjük. Előmelegített 200 C-os sütőbe tesszük, s kb. 40-45 perc alatt sül meg. Fokozatosan érdemes a hőfokot csökkenteni a sütés ideje alatt. Néhány perccel a kivétel előtt cukros vízzel bekenjük, hogy fényes legyen. A tepsiben hagyjuk kihűlni.

Click to rate this post!
[Total: 22 Average: 4.5]

Kapcsolódó cikkek

Az új vér!

A világ titkai sokszor sötétben rejtőznek, és a legnagyobb titok, amit az emberiség valaha is felfedezett, a vámpírok létezése volt. Nem mesék, nem mítoszok, hanem valódi, halhatatlan lények. Az emberek évezredek óta féltek tőlük.

Maszk mögött

A mai világban megèltek és és újak feltárása a bizalomról hűsègről és a feltétel nélküli szeretet erejèről szól. A reakcióm pánikkal vegyített elfojtott agresszió és túlfűtött szexualitás. Sajnálok mindent. Antonio tőled is elnézést kérek. Nem tartottam tőled soha, de a múltam miatt szégyelltem magam. Ezért voltam ilyen, apa nem akart lebukni, anya szégyellte az egésze, főleg engem.

Irina emléke

A 60-as években játszódik Szombathelyen., , mikor 9 éves voltam. Közös udvarban laktunk Szovjet katonatisztek csaladjaival, kiknek gyerekeivel tilos volt játszanunk, ahogy nekik is tilos volt velünk. De a gyermeki tisztaság és makacsság felülkerekedett a szabályokon .Én , Irén /Irina/ és Kátya összebarátkoztunk kiharcolva magunknak a barátság jogát.

Szellemház

Evelin Perkins nehéz időszakon megy keresztül. Szülei elvesztését követően megváltozik az élete. Ahhoz, hogy új életet tudjon kezdeni, először meg kell birkóznia egy ölébe csöppent ház által okozott problémával. A szeretett házat nem adja könnyen, de vajon megtalálja a megoldást?

Hogyan ettek meg a kannibálok

Egy újság kiadója megkér egy vagány újságírót, hogy írjon egy cikket a dél-amerikai őserdőben élő kannibálok étkezési szokásairól. Az odaútról, az ott eltöltött viszontagságos körülményekről, és a visszakerülésről szól ez a szürrealista történet.

Válaszok

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük