Két Szörny

Két Szörny

A szél átszaladt az erdő fái között, megcirógatva azokat, majd leveleiket ellopva tovább is állt. A távolban, a sötétben tűz égett. A fény egy kis faluból jött. Az emberek zajongtak a téren, fáklyákat lobogtatva. Lucien von Pokel, vagy ahogy a falusik hívták, az Örök Győztes a rengetegben éppen életre-halálra vívott egy vérfarkassal. A nép a messzeségben ujjongott, az eseményeket nem is látva.

A vér kisebb-nagyobb tócsákba rendeződve vörösre festette az avart és egy gyönyörű fényjátékot adott, ahogy visszaverte a telihold fehérét. Von Pokel nyugodtan odalépett ellenfele hullájához, majd lehajolt hozzá és nézegetni kezdte. Megcsodálta a hatalmas karmokat, a hegyes fogakat és az emberi szemeket, amelyekben még mindig a félelem tükröződött. Lassan elővett egy régi kis könyvecskét. A borítón rúnák és szimbólumok vörösen izzottak. A szörnyvadász halkan varázsigéket kezdett sustorogni, mire az előtte heverő test ismét mocorogni kezdett.

A férfi higgadtan nekidőlt egy fának, míg ellenfele gyengén, sérülten megpróbált feltápászkodni az avarból. Az Örök Győztes csak nézte.
– De… de hisz… én élek! – mondta csodálkozva a vérfarkas és mancsát forgatni kezdte maga előtt. Von Pokel rámosolygott.
– Hogy hívnak, barátom? – kérdezte.
– Ronan – válaszolt félve a szörnyeteg.
– Ronan, de szép név is ez! Tehát most, hogy visszahoztalak az élők közé, megkérhetlek egy kis szívességre? – kezdte barátságosan a vadász. A lény gyanakvóan nézett.
– Küzdj! – utasította Von Pokel és elővett két kis tőrt.
– Küzdj! – noszogatta. Ujjai között a pengék táncot jártak, amelyek szintén csillogtak és villogtak a Hold fényében. A vérfarkas lassan hátrálni kezdett, mire az Örök Győztes rávetette magát és egy egyszerű mozdulattal vérét ontotta. Ronan nyakában hatalmas rés tátongott, melyből a vörös nedű egyre csak csordogált.

Pár perc múlva a szörny ismét lélegzett.
– M-Miért nem ölsz meg? Hát nem ezért jöttél? Hogy eltakarítsd a mocskot a világból? – kérdezte Ronan remegve.
– Ami azt illeti, nem igazán érdekel, ki vagy mi vagy. Egyszerűen csak legenda akarok lenni – válaszolta közönyösen Von Pokel.
– Hogy fennmaradjon a nevem az idők végezetéig.
– Kérem, én nem bántottam senkit – mondta a lény szinte könyörögve.
– Tudod, gonosz nélkül nincs hős… Most küzdj! – kiáltotta a vadász miközben közeledni kezdett ellenfeléhez. A vérfarkas felállt, erőtlenül nekitámaszkodott egy fának. Mély levegőket vett, majd óvatosan megérintette a nyakát. Végigsimította a friss, varázslat által beforrt heget. Hirtelen megfordult és menekülni kezdett.

Pár perc múlva sajgó fejjel tért magához.
– Küzdj! – hajtogatta az Örök Győztes. Ronan arca eltorzult az undortól és a rettegéstől. A gondolatai kavarogtak a fejében. Kis idő után ráeszmélt, hogy nincs más lehetősége. Muszáj lesz meghalnia. Harcban. Mindent beleadva.

A szörny nehézkesen rávetette magát a vadászra, aki máris beledöfte pengéit a lény vállaiba. Elestek. Von Pokel kirántotta a pengéket Ronan testéből, de hamar elvesztette az egyiket a száraz levelek halmazában. Az Örök Győztes nekiszaladt a vérfarkasnak.
– Hát küzdesz. Legenda leszek! – üvöltötte mosolyogva, vészesen közeledve. A lény gyorsan cselezett és megragadta támadóját a ruhájánál fogva.

Von Pokel ledobta kabátját és lendületből visszafordult és levágta Ronan egyik kezét. A szörny felüvöltött fájdalmában és mélyen belehasított a vadász oldalába. A két férfi vére keveredett a leveleken és beszivárgott a talajba. A lény már lihegett a kimerültségtől, de még egyszer nekirugaszkodott. Az Örök Győztes tőre a mellkasába szúródott. Ronan szemébe könnyek gyűltek. Tudta, itt a vég, de nem adta fel és még kapálózott. Utolsó mozdulatával sikerült is megsebesítenie a vadász arcát, aki dühében előrántotta pisztolyát és homlokon lőtte szenvedő ellenfelét. A rémség örök nyugovóra tért.

Von Pokel botladozva tért vissza a faluba. Néhányan elé szaladtak és betámogatták egy házba, ahol kezelést kapott. A nagy szörnyvadász hamarosan belehalt sérüléseibe. A tiszteletére szobrot emeltek a főtéren, melyen a lába alatt egy levágott vérfarkas fej van. A hős arcán büszkeség és szokásos széles, barátságos mosolya található. Megannyi legenda született a nagy Von Pokelről, mégis utolsó kalandja lett a legnépszerűbb. Állítólag három vérfarkassal küzdött meg egymaga, amikor is a harmadik szörny megölése közben végzetesen megsebesült, ami tragikusan a sírba is vitte.

A nép még hosszú évtizedekig vagy akár évszázadokig ünnepelte a megmentőjüket, miközben sose tudták meg, mi zajlott valójában a fák sűrűjében.