Azért is megrázom a harangot
Azért is megrázom a harangot
Zuhanyzás közben egy csomót tapintok a mellemben. A forró víz alatt is fázom. Ugye nem? Az nem lehet…
Indul a nap, de az agyamra köd úszik: a félelemé. Mozog a kezem, a lábam, vezetek, dolgozom, eszek, iszok. De a lelkem a rettegés pillanatába merevedett. Mozdulni kellene, bizonyosságot nyerni! Mi a túró van velem?
– Gyerünk, kislány! Gondolkozz!
Mint a rozsdás, nyikorgó kerék, lassan indul újra az agyam. Hogyan tovább? Mit csináljak?
Este otthon együtt az egész család. Kussolok. Nem ijesztgetem őket potyára. Ettől kicsit meg is nyugszom. Mit pánikolok itt előre?! Van már diagnózis? Nincs. Akkor?!
Vacsi, tévézés, jó éjt mindenkinek. Halk szuszogások. Alszik a ház. Én leosonok a konyhába. Tejet melegítek, bekuckózok a hintaszékbe, és lököm magam előre-hátra. Közben a fejemben a cselekvési tervet készítem. Reggel telefon, időpontkérés a vizsgálatra. A bizonytalanságnál a biztos rossz is jobb.
Hetek múltak el. Vizsgálatok, vérvétel, CT, biopszia. Azóta is lökdösöm magam előre, a betegség meg hátra, mint ahogy a hintaszékben ütemesen ringtam azon az estén. Sok minden van, de ütem az nincs. Maximum ütlegelés… mert pofán tudnám vágni ezt a kurva rákot! Mert igen… ez az.
Már túl vagyok sok mindenen. Sőt a sokkon is. Hullámvasúton ülök: kétségbeesés, remény, bizonytalanság, hit, félelem.
Az orvosi cselekvési terv is kész. Félelmetes dolgok várnak rám. De a dokik profik… akkor én se legyek amatőr. Ők értem indulnak csatába, hát induljunk! Felsorakozik mellettem mindenki: család, barátok, hit, remény, szeretet… a védőangyalom.
Ebben a csatában nincs puskapor, nincs csatazaj, de van minden más… lövés, vér, vágás, fájdalom. Ahol vágják a fát, ott hullik a forgács… nekem a hajam. Fene se bánja, majd kinő… csak használjon.
Ennyi szeretet még sosem áradt rám! A szekrény már nem bírja a gyümölcshegyeket, a Coelho-könyveket, a relaxzenétől folyton zenben vagyok. Jó tanácsok, jókívánságok… én is jó leszek. Mindent betartok. Erős vagyok és maradok! És hiszek lelkem, szívem és akaratom minden rezdülésében!
A gyógyult betegek az onkológia folyosóján mennek végig az orvosok, ápolók és rokonok, betegtársak sorfala közt a harangig, hogy megkongassák, hogy mindenki hallja a harangszót. Ez a hang a legszebb: az élet hangja. Ezt a harangot én is meg fogom rázni!
Hullik a könnyem, de ez nem a fájdalom könnye. Ezek az örömé, a győzelemé. A szeretet sorfala nekem sorakozott fel. Indulok. Nem a csatába. Az életbe.
Megrázom a harangot.
A rigómadár dala a nyitott ablakon át beszáll.
Válaszok