Gyilkos szövetség 3. befejező rész

Gyilkos szövetség 3. rész

Tímea az édesanyjával együtt feketébe öltözve várták Konrádot. Rita asszony kisírt szemmel fogadta a felügyelőt, míg lánya inkább színpadiasan szipogott.
– Részvétem hölgyeim – kezdte a felügyelő – szeretném, ha elmondanák mi történt a vacsorán és utána.
– Tudja, mi hamarabb érkeztünk a lányommal. Nagyon örültünk a meghívásnak.
– Már alig vártam, hogy ismét beszélhessek Gáborral – vette át a szót Tímea az anyjától – bár késett egy kicsit, de egész este együtt beszélgettünk a régi szép időkről. Annyira boldogok voltunk, amíg…
“ Ja persze. Ahogy elnézem, hogy mindig a középpontban akarsz lenni, biztos Gábor is nagyon az lehetett “ – gondolta magában irónikusan Konrád, de hangosan csak ennyit mondott:
– Ha jól értem, akkor még együtt voltak, mikor Szofival megismerkedett az exvőlegénye?
– Az a mocskos perszóna! Teljesen behálózta őt, annyit szenvedtem miatta – morzsolt el egy könnycseppet. – Pedig mi ketten egymásnak voltunk teremtve – fűzte hozzá szenvedélyesen.
– Értem. Talán kanyarodjunk vissza az estéhez. Történt esetleg valami szokatlan? – folytatta a kihallgatást Konrád.
– Semmi szokatlan… – válaszolt Rita. – Sőt, még meg is jegyeztem Timikémnek, hogy Erzsébet milyen vidám ma. Mintha valami… nem is tudom.. .mintha nagyon örült volna valaminek.
– Persze – vágott ismét közbe Tímea – hiszen látta, hogy mennyire jól megértjük megint egymást Gáborral. Még meg is jegyezte, hogy reméli hamarosan újból egy pár leszünk – mosolygott diadalittasan.
– Ha jól tudom a kávé után lett rosszul Erzsébet. Elmondaná, hogy mit csinált kávézásnál? – szegezte a kérdést Konrád Tímeának.
– Hát… hát semmi különöset. Katalin, a házvezetőnő, kirakta a kávét, már csak a cukrot és tejet kellett belerakni, ízlés szerint.
– Ha jól tudom, ön kivette Szofi kezéből a cukrot, hogy kiszedje saját magának.
– Ebből is látszik milyen élhetetlen némber – vetette oda gúnyosan – olyan lassan haladt, én meg forrón szeretem a kávét, abban jól el tud olvadni a cukor, hogy azt gondoltam, hogy kihűl mire végez. Ezért vettem ki a kezéből. Egyébként nem nagy ügy, nem értem miért fontos ez – fejezte be sértődötten.
– Mert az igazi célpont Szofi lett volna – hallgatott el jelentőségteljesen Konrád.
– Ugyan már – legyintett Tímea. – Biztos csak kitalálta, így akarja magáról elterelni a gyanút. Mindenki látta, hogy ő tette bele a cukrot és a tejet szegény Erzsébet csészéjébe. Persze most menti magát – hangzott az indulatos válasz. – Miért nem tartóztatja le? – vonta kérdőre a felügyelőt.
– Mert nincs ellene bizonyíték, hogy ő tette. Viszont arra igen, hogy az ő kávéjában találtak maradványokat. De az ő szerencséjére, kicserélte kettejük csészéjét Erzsébettel, mert véletlenül több cukrot rakott a kávéba, mint ahogy Erzsébet szerette.
– Akkor… akkor ki akarta Szofit megölni? – hangzott tétován Rita kérdése.
– Ezt akarom megtudni. Tudja, hogy ki férhetett hozzá a barátnője szívgyógyszeréhez? – fordult felé a nyomozó.
– Hát… hát nem is tudom. Azt hiszem, hogy ő és Katalin.
– Más nem?
Rita tagadólag rázta a fejét.
– Nem ugyanis egy szekrénybe volt elzárva és csak Katalinnak adta oda a kulcsot.
A felügyelő egy pillanatra abbahagyta a jegyzetelést, amíg felfogta a hallottakat.
– Sokat segített – mosolygott rá bátorítóan Konrád.
Az irodában ülve a felügyelőt – ahogy átolvasta a jegyzeteit – már csak egy apró kérdés nem hagyta nyugodni. Így gyorsan felkapta kabátját és fél óra múlva már Erzsébet háza előtt állt.
Katalin láthatóan nem örült az érkezésének, de gyorsan összeszedte magát és széles mosollyal fogadta a váratlan vendéget.
– Üdvözlöm felügyelő! Miben segíthetek? – érdeklődött nyájasan.
– Tudja, lenne itt egy apróság, ami nem hagy nyugodni – tartott egy kis hatásszünetet Konrád. – Ahogy olvastam a jegyzeteimet, talán ön említette, hogy asszonya szívgyógyszert szed.
Katalin egyre inkább kezdett falfehér lenni, de várta türelmesen, hogy mire akar kilyukadni a felügyelő.
– Szóval úgy vélem, hogy csak az tehette bele a kávéba a nagy adag gyógyszert összetörve, aki bármikor hozzáférhetett és kinnt tartózkodott a konyhában – blöffölt Konrád.
Kijelentése megtette a hatását. Katalin egyből tagadólag rázni kezdte a fejét és hebegve szólalt meg:
– Én nem… nem én tettem… én csak – hagyta félbe gyorsan a mondatot.
– Magának csak be kellett vinnie a gyilkos kávét – fejezte be helyette Konrád.
Katalin eddig tartotta magát, de most hisztérikus sírásba kezdett.
– Én… én csak jót akartam… és ő is… – célzott Erzsébetre. – A fia… annyira… más lett, mióta Szofival él… – hüppögte. – Szegény asszonyomat nagyon megviselte, hogy elfordult tőle a fia amiatt a… nő miatt – hangjából érződött a Szofi iránti ellenszenv.
– De ha a fia boldog volt a feleségével, akkor Erzsébet miért nem elégedett meg ezzel?
– Mert… mert csak a pénze kellett.
– Akkor ezért akarták megölni? Hogy megszabaduljon Erzsébet tőle?
Katalin némán bólintott.
Konrád tudta, hogy nehéz lesz elmondania Gábornak, hogy az anyja gyilkosként halt meg.