Van regény kéziratod? Esetleg egy kötetnyi novellád?
A Platinum Kiadó segít neked kiadni, és értékesíteni.
Táncosok, egy fellépés története
Végül elindult a hat női-, tizennyolc férfitáncosból és négy kísérőből álló csoportunk a szomszédos ország felé egy kellemes, szeptemberi kora délután. Két díszletező, egy technikus és Kata, a koreográfusunk jöttek még velünk. Katának komoly fenntartásai voltak a fellépésünkkel kapcsolatban, amelyet a táncegyüttes szponzoránál, Dénesnél szóvá is tett. Azóta is emlékszem a beszélgetésükre.
— Nekem nagyon kockázatosnak tűnik ez a fellépés. Alig egy hónapja került hatalomra a katonai diktatúra az országban. Gondolod, hogy jó ötlet most oda utazni? — tette fel a kérdést Kata.
— Ne izgulj! — próbálta Dénes nyugtatni. — Nem lesz semmi baj. A mi kormányunk sem igazán szimpatizál a katonai vezetőkkel, de úgy vannak vele, hogy mégsem kellene rossz viszonyt kialakítani velük, hiszen a szomszédjaink.
— Nekem akkor is van egy rossz érzésem az úttal kapcsolatban. Ugye mehetünk két busszal? — kérte Kata Dénest kicsit elcsukló hangon.
— Persze. Bár nem értem miért? Szerintem egy buszban is elférnétek. De legyen ahogy szeretnéd — válaszolt Dénes, majd elviharzott.
Délelőtt összecsomagoltunk, majd egy könnyű ebéd után két busszal indultunk, ahogy Kata kérte. Azóta is csodálom az előrelátásáért. A határállomáson az első busz rendszámát fel is írták, gyors igazoltatás, majd intettek a határőrök, hogy menjünk tovább, mivel már nagyon vártak minket a szállodában. Azonban a második busz, amelyikben a felszerelések voltak, hirtelen lerobbant, alighogy átértünk a határon, úgy tíz km-re a határállomástól egy szép erdős rész mellett. Gyorsan átpakoltunk, majd folytattuk utunkat a táncmulatság helyszínéül szolgáló luxusszállodába. A lerobbant autóbusz sofőrje ott maradt a busznál, mivel úgy ítélte meg, hogy maga is el tudja végezni a javítást. Ha mégsem, akkor majd hazafelé vontatjuk a buszt.
Az volt a terv, hogy a produkció végén azonnal indulunk haza, ahogy általában szoktunk. Azonban a szervezők már a megérkezésünkkor elkezdtek marasztalni minket, mondván elegendő hely van a szállodában, illetve ők úgy készültek.
Kata rögtön elkezdte felmérni a terepet. Kata már harminc éve volt a táncegyüttes vezető koreográfusa. Szép sikereket értek el az együttessel. Még egészen fiatal volt, amikor kezdte az előző koreográfus mellett, aki hamarosan nyugdíjba ment. Katának mindig is nagyon jó ötletei voltak, amelyeket az együttes vezetése nagyra értékelt. A táncosokkal is jól kijött. Elfogadták tanácsait. Többünkkel baráti viszonyba is került, ahogy velem is. Sokat beszélgettünk, nem csak szakmai, hanem magánügyekről is. Erre a fellépésre is többször visszaemlékeztünk. Férjét is itt ismerte meg. Azonban legnagyobb sajnálatára lányuk nem rajongott a táncért. Mérnöknek tanult. Férje viszont akkor is ott volt a táncosok között.
Kata szokása szerint először a színpadot nézte meg, amely valóban akkora volt, ahogy azt előzetesen jelezték. Utána elkezdett barangolni a szállodában. Mindig szerette felmérni a terepet, míg mi készülődtünk. Hajtotta a kíváncsiság is, hogyan gondolták az elhelyezésünket. A recepción máris a számára kijelölt szobába akarták őt invitálni és kérdezték tőle, hogy a többieket mikorra várhatják? Tehát ezek szerint a szállodai személyzetet még nem értesítették arról, hogy nem alszunk ott. Elkérte a szobabeosztásokat. Csodálkozva vette észre, hogy azon csak a tizennyolc férfi táncos és a kísérők szerepeltek. Ezt furcsállotta. De nem szólt róla, csak jelezte, hogy majd később.
Visszament a színpadhoz, ahol már elkezdték felhordani a díszleteket. Mi táncosok pedig az öltözőben készülődtünk. Egyfolytában azon járt az agya, hogy mi olyan furcsa ebben az egész utazásban. Időközben elkezdték a színpad előtti asztalokat is feldíszíteni az újonnan hatalomra került diktátor és kísérete számára. Mint megtudta, öt tábornoka jön vele. Ők ülnek a színpadhoz leközelebbi két asztalnál. És a feleségeik? — vetődött fel Katában. Megkérdezte az egyik pincértől, aki azt felelte, hogy úgy tudja, ők nem jönnek. Ez szöget ütött Kata fejében. Úgy emlékezett, illetve csak akkor rémlett fel neki, hogy a táncosokról előzetesen fényképeket kértek. Vajon miért? Az is lehet, hogy valójában csak a táncos lányok érdekelték őket?
Ismét elsétált a recepcióhoz. Gyanútlanul megkérdezte, hogy vannak-e luxus lakosztályok a szállodában. A portás készségesen válaszolt, hogy persze. Egy elnöki lakosztály és öt kiemelten kényelmes luxus berendezésű szoba. Közben az egyik fiatal alkalmazott „jelentette” a recepciósnak, hogy a hat szobába mindent bekészítettek a tábornok uraknak a műsor utáni szórakozáshoz a táncoslányokkal. Ezt persze nem angolul mondta. Az meg sem fordult a fejükben, hogy Kata érti a nyelvüket, sőt a helyi dialektust is.
Kata visszasietett az öltözőkhöz és ellentmondást nem tűrően kiadta nekünk, hogy a ruháinkat és a telefonjainkat is tegyük be a buszba, mivel a produkció után rögtön be kell szállnunk és indulunk haza, majd a buszban átöltözünk. Sokszor csináltunk ilyet, hogy minél hamarabb hazaérjünk, ezért Kata mindenkinek csináltatott egy névre szóló táskát, amelybe ügyesen be lehetett pakolni. Elmondta, hogy a koreográfiát kicsit átalakította. Mielőtt színpadra lépünk, elmondja hogyan. Megbíztunk benne. Mindig is vakon követtük az utasításait. Akkor azt is éreztük, hogy vigyáz ránk.
A díszleteket elhelyezték a színpadon majd elkezdődött az előadás. A hat, elég lenge ruhában táncoló táncosnők — én voltam az egyik — mindegyikét három férfitáncos vette körül. Az egyikük szürke, a másik fekete, a harmadik fehér öltönyt viselt, akik versengtek a nők kegyeiért. A nőkön színes paróka, amelyet tánc közben hol egyik, hol másik férfi fejére tettek, ezzel jelezvén, hogy éppen melyiküket választják. Nagyon figyelnünk kellet, hogy mind a hat nő ugyanarra a színű férfire tegye rá a parókát. A nagy színpadon így három csoport alakult ki. A két, hat-hat férfiből álló vesztesek csoportja és a hat párból állók csoportja, akik Klimt: A csók című festményének másolata körül táncoltak. Majd újra összekeveredtek és a nők egy másik színt választottak. Ezt többször is eljátszottuk. Majd hirtelen a nőkkel táncoló férfiak a nőkre adták a kabátjukat és úgy táncoltak tovább. (Ez volt a változtatás.) A felsőjük nagyon hasonlított a nők ruhájához. A színes parókákat pedig egy másik férficsoport kapta meg. A nők gyorsan levonultak a színpadról, majd rögtön beszálltak az autóbuszba. Már csak a három férficsoport táncolt. Majd az egyik hat fős csoport levonult, majd röviddel utána a következő is. Közben kivitték a díszletet. Az utolsónak ott maradt hat fős csoport kicsit tovább táncolt, végül ők is befejezték. Lement a függöny. Ők hatan még kimentek a függöny elé megköszönni a tapsot, meghajoltak, majd villámgyorsan ők is kimentek hátul a színpadról és futottak a művészbejáróhoz, ahol már indulásra készen várta őket az autóbusz. Mivel elektromos volt a busz, így csendben és minden kivilágítás nélkül el tudtuk hagyni a helyszínt.
Amint kiértünk a szálloda parkolójából Kata kicsit fellélegzett, majd kérte, hogy mindenki kapcsolja ki a mobiltelefonját, nehogy be tudjanak minket mérni. Az utat ismertük a határig, ezért kérte a sofőrt, hogy a GPS-t se használja. Hamar odaértünk a lerobbant autóbuszhoz, amelyet valóban meg tudott javítani az ottmaradt sofőr. Gyorsan átszálltunk ebbe a buszba és már mentünk is tovább. Kata sürgetett minket, mivel már biztos volt abban, hogy felfedezték a szökésünket és keresnek minket. Pár perc alatt a határnál voltunk. Kata utasított minket, hogy bukjunk le az ülés alá, mert az volt a terv, hogy nagy sebességgel átmegyünk és hátha utánunk lőnek. Felkapcsoltuk az autóbusz világítását, hogy rendesen lássuk az utat és a határállomást. Azonban legnagyobb meglepetésünkre a határőrök mutatták nekünk, hogy siessünk és minél hamarabb hagyjuk el az országot. Kata látta, hogy mind a négy határőrnél volt valami cédula és merően bámulták az autóbusz rendszámát.
Hát persze! — villant át Kata agyán a felismerés. A belépéskor csak a másik busz rendszámát írták fel a határőrök. Ezt, amiben akkor utaztunk, nem is írták fel. Milyen jó, hogy két busszal mentünk!
Két héttel a táncestünk után megbukott a diktátor. Őt és tábornokait is letartóztatták és elkezdték kivizsgálni a regnálásuk alatt történteket. Ugyan nem az ominózus eset állt a vizsgálatok középpontjában, de a szálloda alkalmazottai elmondták, hogy a táncoslányokat valóban fel akarták csalni az előkészített lakosztályokba. A nyomozók úgy bukkantak rá erre a tervre, hogy más szállodákban, hazai színésznőkkel, táncosokkal sikerrel jártak, akik panaszt tettek a bukást követően. A nyomozók az ottmaradt buszt is megtalálták, amelyről először nem értették, hogy mit keres az út szélén.
A hazai sajtó is megírta a történteket. Többen ekkor döbbentünk csak arra rá, hogy Kata mennyire előrelátó volt. Akkor igazából nem is értettük, hogy mi miért is történt, csak engedelmeskedtünk neki. Köszönetképp felterjesztettük kitüntetésre, amelyet meg is kapott.