Van regény kéziratod? Esetleg egy kötetnyi novellád?
A Platinum Kiadó segít neked kiadni, és értékesíteni.
Elképzelt találkozás
– Ugye nem álmodtam? – ült fel hirtelen az ágyán Mirella. – Hiszen még most is érzem Georgie parfümjének illatát – így tűnődött magában.
„A férfi fiatalabb korában igencsak adott magára, úgy tűnt, ez ma sincs másképp. Negyven évvel ezelőtt az Apolló mozi félreeső beugrójában, ahol először átölelt, elvarázsolt a testéből áradó fanyar parfümillata. Elbódította a lelkem és nem akartam elfutni előle, inkább mélységesen elmerülni szerettem volna benne. Talán, ha néhány hónap múlva nem kerít hatalmába az alsóbbrendűség érzése, akkor nem így alakult volna az életem” – így elmélkedett magában Mirella, aztán újra belefeledkezett az emlékeibe.
„Szegény munkáscsaládból származom. Szüleim örültek, ha valamiféle ruhaneműt rám tudtak adni, és nem meztelen jártam az utcán. Georgie felmenői viszont jómódú gazdálkodóknak számítottak. Földjeiken megtermelték az állatoknak való takarmányt, majd az azon felnevelt jószágokat értékesítették, és ezáltal tisztes bevételhez jutottak. Tellett abból a fiúknak irhabundára és hozzá illő prémes kucsmára is. „
Egy hideg januári napon épp e két téli öltözék miatt szakított a szerelmespár. A fiú új ruháiban feszített és minduntalan a kirakat üvegében nézegette magát, miközben hosszasan taglalta, hogy milyen sokba került az új szettje. Mirella a nagynénjétől örökölt kopott kabátkáját viselte, ebben érkezett a randevúra. Ekkor döntötte el, hogy ez lesz az utolsó találkozása a sráccal. Tudta, hogy neki sohasem telik majd ilyen „királyi” öltözékre és ezért nem illenek össze. Milyen szánalmasan is nézne ki egyszerű szövetkabátjában a módos ifjú mellett.
Mirella strandkendőbe bugyolálta testét, érzékeny bőrét védte a tűző naptól. Sétálni indult a tengerpartra. közvetlenül a vízparton lépegetett, ahová a hullámok kisodorták a kagylókat. Szerette a „tenger kincseit”. Fehér horgolt kosárkájába gyűjtötte a szebbnél szebb kagylókat. Pár lépéssel arrébb megpillantott egy különleges példányt. Lehajolt érte és már majdnem megérintette, amikor egy izmos férfikéz megelőzte és felvette előle az értékes gyöngyszemet. Felegyenesedett és farkasszemet nézett a kiszemelt kagyló elbitorlójával. Meglepetésében elengedte a kosárka fülét, amelyből szanaszét gurultak a kagylók.. Ugyanazok a csillogó, szürkéskék szemek tekintettek rá, mint annak idején ott a mozi beugrójában. Talán picit veszítettek már a fényükből, de a pajkos cinkosság még mindig ott pislákolt bennük. A férfi gyorsan elnézést kért, amiért el akarta orozni a lány által is kinézett darabot, majd összeszedte a szétgurult kagylókat és a tetejére helyezte az áhított „csodát”.
– Remélem, nem tévedek, ugye te vagy az, Georgie? – szegezte kérdését Mirella a férfihez.
– Így hívnak, igen. Mirella, te lennél az? Felismerlek a göndör fürtjeidről – mosolygott a lányra Georgie.
– Eltaláltad. De hogy kerülsz ide? Negyven éve nem láttalak, és itt, ezen az olasz üdülőhelyen kell összefutnunk?
– Ingatlanügynökként dolgozom, külföldi befektetésekkel foglalkozom. Most éppen tengerparti villákat adok-veszek.
– Ez jó, és közben nyaralsz is. Én a szabadságom töltöm itt, még két teljes napig.
Miközben sétáltak a napágyukhoz kedélyesen diskuráltak egymással. Mindketten egyedül élvezték az augusztusi nyár örömeit. Georgie pár éve vált el a feleségétől, azóta magányosan él. Mirella egyedül nevelte fel lányát, aki már saját, önálló életét él.
Egyikük sem hitt a véletlenben, ezért talán az sem lehetett véletlen, hogy egymás mellett béreltek napágyat. A nő leült az ágy szélére és fényvédő krémmel kente be a testét, azonban mindenhová nem ért el a keze.
– Segíthetek? Szívesen teszem, ne égesse fel a bőröd a perzselő napsugár – ajánlotta fel szolgálatát a férfi.
– Ó, köszönöm! –felelte Mirella, és már majdnem hozzátette, hogy „Kedves”, de hirtelen visszaszívta a még ki nem mondott szót.
A nap lassan ereszkedett lefelé, készült alámerülni a hullámzó kék vízbe. Georgie félénken tette fel kérdését:
– Mirella! A közeli bárban este megihatnánk egy koktélt együtt. Mit szólnál hozzá?
– Hát, nem is tudom – kérette magát az asszony.
– A legjobb koktélokat készítik ott. Méltó megkoronázása lenne ennek a forró nyári napnak!
– Rendben, legyen így! – válaszolta most már határozottabban Mirella.
– Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást! Akkor este hétkor találkozzunk a „Holdfény Bár” előtt. Addig is jó pihenést kívánok!
Izgatottan várták mindketten a találkozást. Mirella fehér lenvászon ruhát vett fel, napbarnított bőre jól mutatott alatta. Karcsú derekát még jobban kihangsúlyozta a ruha derékban szabott vonala. Alakján és arcán nem látszottak az elmúlt évtizedek viszontagságai. Georgie zöld sortban és fehér ingben várta a bár előtt. Az ismerős, kissé fanyar, de kellemes parfümillat körbelengte a férfit. A legbelső sarokban kaptak helyet, amely csendesebb volt a többinél, így nem zavarta őket a vendégek sustorgása. A hely specialitásának számító koktélt kértek és jóízűen kortyolgatták, miközben nyelvük is egyre jobban megeredt. Nosztalgiáztak, visszatértek a régi emlékek. Olykor egy hangosabb kacaj is elhagyta ajkukat. Beszélgetésüket hangos mennydörgés szakította félbe.
– Nem akarok felébredni! Még nem! Most akartam elmondani neked, hogy a lányod mennyire szerette volna tudni, hogy ki az apukája, és én a mai napig nem árultam el neki – aztán lassan visszacsukódtak Mirella szemei és tovább álmodta a „sohasem volt” találkozást, miközben egyre csendesebben kopogott az eső az ablakpárkányon.
