Az elveszett oázis

Az elveszett oázis

Kicsit kényelmetlen volt a sivatag. Főleg, hogy nem volt ott semmi, csak homok és a Nap, ami úgy égette a fejemet, mint a tizedes, amikor észrevette, hogy a kantinból hiányzik egy hordó rum. A nevem… hát, legyen mondjuk Piff-Paff Pali. Ezt a nevet egy párbaj után kaptam, ahol a leggyorsabb voltam – mármint a futásban, hogy elkerüljem a lövéseket.

Társam, a legendásan bátor (és még legendásabban részeges) „Szikla” Sam éppen egy oázisról álmodott.
– Pali – sóhajtott, miközben a homokból próbált vizet fakasztani a kisujjával –, ha most lenne egy sörünk…
– Ha lenne egy sörünk, Szikla – feleltem –, akkor nem lennénk itt. És ha nem lennénk itt, akkor nem keresnénk azt az elátkozott oázist.
Szikla rám nézett, és a szemében megcsillant az az intelligencia, ami egy darab kőnek is becsületére vált volna.
– De, Pali, a kapitány azt mondta, hogy itt van valahol. És a kapitány sohasem téved.

Ez igaz volt. A kapitányunk, a híres-neves „Villám” Vincent tényleg sosem tévedett. Kivéve, amikor azt hitte, hogy a teve hátán lovagolni olyan, mint a lovaglás – a teve erről máshogy vélekedett. Vincent kapitány most éppen a térképet nézegette, ami egy régi, lyukas zsebkendőre volt rajzolva.
– Azt hiszem, a következő dűne után balra, északkeletre, majd egyenesen… – magyarázta, és a térképen lévő lyukra mutatott. – Ez itt egy nagy, mély kút.
– Vagy egy molyrágás – jegyeztem meg, de ezt csak halkan, hogy elkerüljem a kapitány haragját, ami olyan volt, mint a sivatagi vihar: gyors, hangos, és mindenki megpróbált elrejtőzni előle.

Hirtelen egy idegen tűnt fel a dűne tetején. Egy igazi beduin volt, tevével és mindennel.
– Üdvözlet, utazók! – kiáltotta, a tevéje pedig úgy nézett le ránk, mintha homokba ragadt porszemek lennénk.
Szikla azonnal akcióba lépett.
– Sör! – kiáltotta, és a beduin felé rohant, de a teve egyetlen elegáns mozdulattal arrébb lökte, mint egy rongybabát.

A beduin nevetett.
– Nincs sör, barátaim. Csak víz. De az az oázisban van.
– Hol van az az oázis? – kérdezte a kapitány, és a lyukas zsebkendőt lobogtatta.

A beduin elmosolyodott.
– Csak követni kell a tevémet. Ő mindig megtalálja a vizet. De figyelmeztetlek titeket, hogy az oázist egy szörnyeteg őrzi. Egy szörnyeteg, aki nem tűri a betolakodókat, de a tevémet kedveli. Meglátjuk, mit szól hozzátok.

Ez volt az a pont, ahol Piff-Paff Pali komolyan elgondolkodott azon, hogy talán a tizedes haragjával mégiscsak jobb lett volna szembenézni. De Szikla már elindult a teve után, és a kapitány is követte, a lyukas zsebkendőt pedig a szélre bízta. Így hát nem maradt más hátra, mint követni őket.
A sivatag gyorsan tüntette el a lábnyomainkat, miközben a Nap egyre jobban égette a fejemet. De ki tudja? Talán mégiscsak van ott egy oázis, és talán még egy sör is vár rám, s talán a szörnyeteg is megkíméli az életünket. Meglátjuk. A vak is azt mondta.

Rejtő Jenő nyomán