Rémálmok

Rémálmok

A lámpa kattanása után a sötétség nem egyszerűen beköszönt a szobámba, hanem elárasztja azt, mint a sűrű, fekete szurok. Az éjszaka csendje nehézzé válik, a falak közelebb húzódnak, az ágy pedig hirtelen az egyetlen ingatag szigetté törpül a néma, feneketlen mélység közepén.

A párna kemény, a takaró fojtogatóan meleg, az álom pedig messzire kerüli a szemhéjamat. Ahogy az ébrenlét és a fáradtság határán lebegem, a gondolataim résein át megérkeznek a hívatlan vendégek. Először csak a szoba sarkában lévő árnyékok nyúlnak meg és torzulnak, felöltve visszataszító formáikat. Fekete, alaktalan szellemek emelkednek ki a homályból, arcuk helyén mély, elnyelő ürességgel.

Lassan, hangtalanul körbeveszik az ágyat. A levegő egy szempillantás alatt fagypont alá süllyed, a tüdőmet elönti a jéghideg félelem. Érzem, ahogy a takaró alatt hideg, csontos ujjaik a bokám köré fonódnak. A fogásuk kemény és könyörtelen; megállíthatatlanul húznak lefelé, a padló alatti sötét, ismeretlen szakadék irányába. A testem megdermed, a torkomból nem jön ki hang, a megbénult izmaim megtagadják az engedelmességet.

Fojtogatnak, tépnek, kezeik a lábamat húzzák, nehéz, fekete jelenlétük a mellkasomra nehezedik, elszívva az utolsó adag oxigént is. A fejemben rémségek örvénye kavarog: képek olyan szörnyű, borzalmas álmokból, amelyeket nem a képzelet szül, hanem maguk a sötét lények táplálnak közvetlenül az elmémbe. Lángoló tájak, csapdába ejtett sikolyok és a végtelen zuhanás érzése váltakozik a szemem előtt.El akarnak vinni. Velem akarják betölteni azt a fekete űrt, amelyből előbújnak, belefojtva egy soha véget nem érő, éber rémálomba. A szívem őrülten kalapál a bordáim mögött, egyetlen valamirevaló gondolatért küzdve a csontig ható faggyal szemben: ez csak a sötétség, nem valóság – mantrázom.

Egy utolsó, kétségbeesett erőfeszítéssel behunyom a szemem, elfordítom a fejem a sarkoktól, és görcsösen a takarómba markolok. Imádkozni kezdek fejemben formálva a szavakat, beléjük kapaszkodva, mint egy mentőövbe. A hideg szorítás lassan, milliméterről milliméterre enged, ahogy az első halvány, kora reggeli derengés áttör a redőny résein, eloszlatva a fekete árnyakat, egészen a következő éjszakáig.