A vonat
A vonat
„Már napok óta esik az eső. Hallgatom, ahogy az ereszcsatornán végigfolyik és a földbe vájt mélyedésbe csurog. Nem térek magamhoz. Vele akarok lenni, ölelni akarom, csókolni, ahogy egy héttel ezelőtt ott a padlásszobában. Biztos csak álmodom, de az nem lehet, hiszen ébren vagyok. A fejfán is az ő neve olvasható. Élt 46 évet. Nem akarom elhinni. Nem büntethet így az Isten. Egyáltalán létezik az Isten, aki ilyen szörnyűséget tett velünk?”
Tíz napja jegyezte el János Borit. A lányt meglepetésként érte a lánykérés, nem számított rá. Épp a Mecsekben kirándultak, ott töltöttek egy hosszú hétvégét. Amikor túrázás közben felértek a legmagasabb csúcsra János letérdelt elé és elővette a titokban vásárolt, gyémánttal díszített gyűrűt, majd félénken megkérdezte:
– Ugye leszel a feleségem?
A válaszra várva a férfi szeme könnybe lábadt, Bori pedig a meglepetéstől alig tudott megszólalni, azt hitte rosszul hall. Három éve ismerték meg egymást egy sportrendezvényen, amit János szervezett. Bori szurkolni ment a kézilabdameccsre a barátnőjével, aki már régebbről ismerte a férfit. Ő mutatta be neki, amikor véletlenül egymásba botlottak a stadion előterében. Már amikor kezet fogtak és egymás szemébe néztek, már akkor mindketten érezték, hogy közük lesz egymáshoz, egy különös szikrát láttak megvillanni a másik szemében.
– Alig várom, hogy a feleséged lehessek – suttogta Bori boldogan, aztán lehajolt a férfihez, felsegítette és lágyan szájához érintette a száját.
Szép lassan alakult ki a szerelmük. Bori már tíz éve elvált a férjétől, azóta egyedül nevelte a fiát, Ákost. Nehéz évtized állt mögötte. A válás után nem sokkal elveszítette legfőbb támaszát, azt az embert, aki a legközelebb állt hozzá, az édesanyját. Egy keresetből kellett eltartania a fiát és önmagát, gyerektartást alig kapott. Másodállást vállalt, hogy ne kerüljenek adósságspirálba. János biztos lábakon állt anyagilag. Amióta megismerte Borit igyekezett támogatni őt. Válófélben volt, már csak a vagyonmegosztás volt hátra. A lány fekete hajzuhataga, igéző barna szeme teljesen elvarázsolta. Ha lehunyta a szemét a nő mosolygó arcát látta maga előtt. Hasonló érdeklődési körük által rengeteget beszélgettek, sosem fogytak ki a témákból. A férfi ragyogtatta Borit, kényeztette, már-már a tenyerén hordozta, Ákost pedig úgy szerette, mintha a saját fia lenne. Következő év tavaszára tervezték az esküvőt.
János munkából tartott hazafelé, eléggé elhúzódott a napja. Nemzetközi sportversenyt szervezett, ezért több megbeszélése is volt. Este hat óra körül tudott csak elszabadulni a székházból. Az autópályán lassan vánszorogtak a kocsik, sűrű, fehér köd telepedett az útra. Letérve a pályáról már csak két kisebb településen kellett áthajtania. Gondolatai az este körül forogtak, különleges meglepetés vacsorával várja a menyasszonya, harmadik évfordulójuk alkalmából. A hátsó ülésen pihent a virágcsokor és az ajándék. Az arany karkötőt egy kis medál díszítette, a szerelmespár nevének kezdőbetűi voltak belevésve.
– Még két vasúti átjárón kell áthaladnom és végre otthon leszek – görgette magában előre a perceket János. Az egyre sűrűsödő köd fehér homályba burkolta az utat. Erősen kellett koncentrálnia, hogy ne térjen le az útról, igyekezett az úttest közepe felé húzódni. Örült, hogy a szembe jövő forgalom igen gyér volt. Túljutott az első vasúti átjárón, halványan látta, hogy felváltva fehéren villog a fénysorompó. Még öt kilométert kell megtennie és átölelheti szerelmét. Arra gondolt mennyire fog örülni a menyasszonya az ajándékának. Elképzelte a lány boldogságát, gondolatai elterelték a figyelmét az utolsó fénysorompó pirosan villogó lámpájáról. Aztán már hiába lépett a fékpedálra, nem tudott időben megállni.
A vonat ötven méterre tolta maga előtt az autót. János azonnal meghalt. Amikor kivágták a roncsból a mentőorvosnő szeme sarkából legördült egy könnycsepp. Nem látott még soha mosolygó halottat.
Válaszok