A Természet ölében

A Természet ölében - Novella Blog

A Természet ölében

Márta, amikor csak tehette, kiült a vízparti kedvenc helyére. Ilyenkor csend vette körül, és harmónia költözött az egész lényébe. A naplemente aranyló, meleg sugarai lágyan simogatták bőrét, a fény játszadozva csillant meg a víztükrön. Hiszen a Nap mindenkit szeret, nem válogat; sugarai egyformán simogatnak embert, állatot, növényt. Életet ad a fénysugaraival. Szeret. Mindenkit. Szinte beszél és tanít, csak észre kell venni. A parton minden elem jelen van. A Föld milyen csodás!

Ahogy Márta a vízparton ült, úgy érezte, hogy a természet elemei egy-egy árnyalatot adnak az életének szövetéhez. A víz, ahogy lágyan simogatta a lábát, mintha a múlt terheit mosta volna le róla, tiszta és friss érzést adva. Észrevette, hogy a szél finom fuvallata, mint egy lágy dallam, fújta el a kétségeit, és helyette békét hozott a szívébe. A Föld szilárdsága emlékeztette arra, hogy mindig van hová visszatérni; a gyökerek, melyek az éltető Földtől származnak, megerősítették benne a biztonságérzetet. Végül a tűz melege, amit a naplemente aranyló fénye képviselt, az élet szenvedélyére emlékeztette, arra a szeretetre, amely mindent áthat.

Ezek az elemek nemcsak körülvették, hanem valósággá tették a belső utazását: a víz tisztította lelkét, a szél felerősítette hangját, a föld megtartotta, míg a tűz fellobbantotta a reményeit.

A fák, a virágok, mennyi mindent nyújtanak nekünk: oxigént, ételt, illatokat és megannyi szépséget. A levegő életet ad. A szél, a szellő is egy csodás elem. Még a vihar is. Megvan a maga szépsége. A villámok vad tánca az égen lenyűgöző erővel és fényességgel vág át a sötétségen. Amikor lágy szellő simogatja az arcunkat, és finom illatokat hoz az életünkbe, kell annál szebb? Ezeken a dolgokon gondolkodott, elmélkedett Márta, miközben a lábát a kellemes vízbe hűsítette.

A víz volt az, amit igazán szeretett. Szeretett fürdeni a folyóban. Egyensúlyba hozta mindenét, a testét és a lelkét egyaránt. Víz nélkül sem lehetne létezni. Annyi szépséget ad az emberiségnek! Semmi sem élne, ha nem lenne víz. Az eső táplálja a Földet, és nemcsak a Föld, hanem az emberek, állatok és növények szomját is oltja. A tavak, csermelyek, patakok, folyók, tengerek és óceánok olyan erővel és tisztasággal bírnak, melyre nehéz szavakat találni. A víz lágy dallama mintha ősi titkokat suttogna, mint egy bölcs tanító, aki türelmesen adja át az élet örök bölcsességét. Ezt csak csendben lehetséges megérteni, ha megnyílunk, és eggyé válunk a természettel, a vízzel, a levegővel, a Földdel és a Nappal. Itt élünk, és sokszor annyira el vagyunk foglalva a saját problémáinkkal, a világ dolgaival, hogy elmegyünk ezek mellett a szépségek mellett. Pedig ez az élet.

Márta már erre rájött, és eggyé vált mind a négy elemmel. Hallotta azt, amit mondtak, érezve hallotta. Márta megszabadult a világ terheitől, többé nem engedte, hogy a problémák elhomályosítsák belső fényét. Nem foglalkozott a világ bajaival. Sőt, minden drámát elkerült. Jól megvolt az ő világában, és csak azokat engedte be az életébe, akik kedves, szerető szívvel rendelkeztek. Márta elérte azt, amire mindig is vágyott: a belső békét, a nyugalmat, és az élet teljességét, amit csak a négy elem harmóniájában találhatunk meg.

Értékeld a novellát csillagokkal!
[Összes: 4 Átlag: 5]

Ha tetszik ez a novella, ne felejtsd el csillaggal értékelni, vagy hozzászólásban elmondani a véleményed!

Kapcsolódó cikkek

Maszk mögött

A mai világban megèltek és és újak feltárása a bizalomról hűsègről és a feltétel nélküli szeretet erejèről szól. A reakcióm pánikkal vegyített elfojtott agresszió és túlfűtött szexualitás. Sajnálok mindent. Antonio tőled is elnézést kérek. Nem tartottam tőled soha, de a múltam miatt szégyelltem magam. Ezért voltam ilyen, apa nem akart lebukni, anya szégyellte az egésze, főleg engem.

Az új vér!

A világ titkai sokszor sötétben rejtőznek, és a legnagyobb titok, amit az emberiség valaha is felfedezett, a vámpírok létezése volt. Nem mesék, nem mítoszok, hanem valódi, halhatatlan lények. Az emberek évezredek óta féltek tőlük.

Joó László: Elhagyatott fészek

Na jó, most már elég! Végére járok ennek a dolognak. Épp be akartam csapni a kocsi ajtaját, ahonnan mégsem vettem ki a fegyvert, mikor meghallottam, hogy az emeleti ablakból beszédfoszlányok szűrődnek ki. A kocsiajtó csapódását a lábfejem akadályozta meg, ami immár másodjára kap fájdalmas ütést. De legalább a reflexeim rendben vannak! Hallgatózni kezdtem!

Hangokba zárva

Hirtelen tapsvihar tör ki, ováció harsan, a szemekben könny csillan, hitetlenkedő nevetés hangzik fel, s a bizottság tagjai bólogatva csapják össze tollaikat elejtő kezüket. Az elnök arcán egyetlen érzelem marad: az elismerés. Minden mást lemos az elmúlt percek varázsa.

Válaszok

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  1. Csodálatos a történet tisztasága, a gondolatok szépsége. Így soha senki nem gondol bele! A természetet nem elpusztítani, nem tönkretenni, hanem megbecsülni kellene. Elmegyünk a fák, virágok, növények mellett, rá sem tekintünk a napfényre, a kék égre. Köszönöm, hogy megírtad, hogy olvashattam! Szívből gratulálok!

error: MInden tartalom jogvédett!