Romantikus

A múlt, a jelen és a jövő
3.3 (4)

a-mult-a-jelen-es-a-jovo

Van regény kéziratod? Esetleg egy kötetnyi novellád?
A Platinum Kiadó segít neked kiadni, és értékesíteni.

A múlt, a jelen és a jövő

– Emlékszel, amikor először fogtam meg a kezed? Izzadt a tenyerem, annyira izgultam, és te megmosolyogtál – súgja a múlt.
– Hogyan is tudnám elfelejteni? – sóhajtom.
– Ma elmondhatatlanul szép idő van, ragyog az ég – mormolja a jelen.
– Nem érdekel! – rázom le.
– Új szerelem vár rád, boldog leszel – ígéri a jövő.
– Hazudsz, sosem fogok mást szeretni! – kiáltok rá.
– Idézd fel az első csókunk ízét – duruzsol a múlt.
– Szép volt, igaz és szerelmes – rebegem.
– Virágzik a tavasz, énekelnek a madarak – pusmog a jelen.
– Nem látom, nem hallom – közlöm vele.
– A fájdalom elmúlik, nem tart örökké – állítja a jövő.
– Nem igaz, most már mindig fájni fog – motyogom.
– Gondolj vissza az első, suta szerelmeskedésünkre – susmorogja a múlt.
– Dalra fakadt a lelkem – suttogom.
– A családod, a barátaid melletted állnak, megértenek és támogatnak téged – vigasztal a jelen.
– Senki ne szóljon hozzám! – rivallok rá.
– Az idő begyógyítja a sebeket – lódít a jövő.
– Nem hiszek neked – hurrogom le.
– Idézd vissza a mosolyom, szemem kékjét, ajkam cakkos ívét, hangom mélységét – sugdolózik a múlt…
– Elég! Nem látjátok, hogy mit tesztek velem? Múlt, te szétszakítod a szívemet a szépséges emlékekkel, amiket felidézel bennem! És te, jelen? Hablatyolsz nekem tavaszról meg madárcsicsergésről! Mintha nem tudnád, hogy fáj veled élnem! Egyformán sötétek a nappalok és az éjszakák, nem adsz örömöt, nem adsz reményt, csak magányt tudsz adni! Veled megáll az idő, úgy érzem, sosem lesz másképpen!
De mind közül a leggonoszabb te vagy, jövő! Félek tőled, képtelen vagyok bármi jót is feltételezni rólad! Áltatsz és ígérgetsz! Hogyan higgyek neked?
– Bármit mondhatsz, nem számít, mert a gondolataidban egyedül csak én vagyok. Szerelmes vagy belém! Tőlem kaptál szép szavakat, simogatást, ölelést, csókot és gyönyört. Felém fordítod a fejed, hátranézel, mert csak engem akarsz látni – gyötör a múlt.
– Nem vagyok jó társad, magányos és szomorú vagy mellettem. Fájdalmas időszakon megyünk most keresztül, belátom. Adnék neked örömöt és szépséget, megnyugvást és szeretetet, de hogyan? Velem kell élned, mégsem rám figyelsz. Kérlek, nézz felém! – esdekel a jelen.
– Még nem ismersz, de már megítélsz. Még nem tettem neked, érted, se jót, se rosszat. Ha nem hiszel bennem, mi értelme tovább élned? Én mindenképpen eljövök, de te ott leszel-e? Nézz előre, különben sosem találkozunk – gondolkodtat el a jövő.
– Múlt, édesem! Szerelmem! Amikor veled éltem, boldog voltam. Nem tudok másra gondolni, csak a gyönyörű emlékekre. Ébren is veled álmodom. Nem vagyok képes elengedni téged! A jelennel az élet fájdalmas és magányos, a jövővel bizonytalan és félelmetes. Gyere vissza hozzám, kérlek! – könyörgök.
– A csodás emlékek az én emlékeim is, hiszen közösen éltük át őket. Szerelmes voltam beléd. Adtunk egymásnak, többek lettünk egymás által. Különleges voltál számomra. Fényes volt veled az élet, és én boldog voltam. Nem éreztem ugyanazt, ha más mondta ki a nevem, senki nem csókolt úgy, ahogyan te csókoltál. Nem voltál felcserélhető – szól halkan a múlt. – Őszintén sajnálom, hogy ma is így érzel. Számomra ez már csak emlék. Azt értsd meg, hogy már csak te szorítod a köteléket. Ha nem engeded el, és nem keresel kapaszkodót, fájdalmasan és talán végzetesen érsz földet a szakadék mélyén…
– Engedd el a kötelet, és kapaszkodj belém! – kiabálja túl a rotor zúgását a piros overallos férfi.
– Tessék? – nézek rá kábán.
– Hogy hívnak? – érdeklődik.
– Éva – felelem.
– Figyelj, Éva, biztonságban vagy! Összekötöttem magunkat, nem fogsz lezuhanni! – biztat.
– Mi történt velem? – tudakolom.
– Megcsúsztál a sziklán, és zuhantál néhány métert. A biztosítókötél megtartott, de beakadt egy kiálló faágba, ezért a barátaid nem tudtak felhúzni – magyarázza.
– Miért nem emlékszem rá? – faggatózom.
– Beüthetted a fejed, egy ideig eszméletlen voltál – világítja meg a helyzetet. – Engedd el a kötelet és leviszlek!
– És te ki vagy? – érdeklődöm.
– Én vagyok a jövőd! – nevet rám. – Gyere, add a kezed!

Hovella Blog Hirdetései banner 1100 x 200
Kattints a csillagokra a novella értékeléséhez!
[4 értékelés alapján az átlag: 3.3]
author-avatar

A novella szerzője: Dudi Császár

Egy éve kezdtem el foglalkozni az írással, novellákat írok, pályázok, és készülőben első regényem, melynek címe: "Mindig hozzád visz az út". Elsősorban romantika/erotika zsánerben alkotok, de egy inspiráló pályázat kedvéért szívesen kipróbálom magam más műfajban is, de valahogy mindig romantikusra sikerül a végeredmény. Nem áll távol tőlem a humor és az önirónia. A hőseim messze nem tökéletesek, az alkotás öröme és a sikerélmény motivál. Célom csak annyi, hogy az olvasóm néhány percre elfelejtse a napi búját- baját, mosolyogjon, hatódjon meg, ismerjen magára, és lássa be, hogy másnak sem megy olyan zökkenőmentesen ez a nagy betűs élet.

Egy gondolat a következőről: „A múlt, a jelen és a jövő
3.3 (4)

  1. Katalin Szabó szerint:

    Nagyon tetszett ez az írásod is felidézte bennem a múltat és tudom értékelni a jövőm és amit most élek Nehéz volt elengednem a múltam sok fájdalom volt benne és kevés jo a sebek gyógyulnak de a lelkén a seb lenyomata ott marad és a jövő ha boldoggá tesz nem gondolunk a múltra vagy egyre ritkábban mert a mostani életünk boldoggá tesz Nagyon elgondolkodtató tőrténet nagyon igaz Várom hogy írj még sok sikert Évi a múnkádhoz ❤️

  2. Falusi Judit Szabina szerint:

    Nagyon tetszett a novella, s mivel én vagyok az egyik előolvasó kicsit elfogult vagyok az írással kapcsolatban. Szerintem nagyon jó a téma megközelítése, a szereplők szerethetők a párbeszédek gördülékenyek. Összességében egy nagyon jól megírt novella.
    Megsúgok egy apró műhelytitkot, a novellát saját élményeken felül egy Önismereti előadás is ihlette.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük