A császkáló múmia titka

A császkáló múmia titka - Novella Blog

A császkáló múmia titka

Prof. Turkász Ödömér a híres egyiptológus megvakarta ritkás hajzattal borított fejét és kackiásan felcsapott rá egy éjjeliedényt. A becses tárgy a bázisául szolgáló sátor állandó tartozéka volt, ugyanis a professzor szégyenlős, és lusta, ember lévén a sivatag figyelő szemei előtt nem volt hajlandó a szükségét végezni. A kübli a prof. híres szétszórtságának áldozatává válva így fejfedői minőségben képviselte a Magyar Iparművészetet.

-Pista – kiáltott ki sátrából a jobbkezének  tartott egyetemi hallgatónak.

Pista nagyon szívesen hallgatta az Egyetem nevű, manapság roppant sikeres zenekar dalait, így joggal hívhatta magát egyetemi hallgatónak. Egyébiránt négy évig valóban járt egyetemre Valagvégpusztán moslékért a konyhára a disznóinak. Iskolázottsága kimerült a nyolc álltalános iskolai tanulmányokban, ugyanis sikerrel elvégzett négy első és négy második osztályt. Mint segéderő remekül bevált, a professzor minden utasítását szinte maradéktalanul végrehajtotta. Mindeközben sok vizet nem zavart az ásatáson, ugyanis jóformán csak boron élt. Ez a tény még nagy szerepet játszik történetünkben.

Kezdjük talán az elején.

Turkász professzor hatalmas felfedezés előtt állt. Ősi hieroglifákat tanulmányozott reggelizés közben, mikor a megértés fénye az ábrákra vetült. Úgy vélte megtalálta III. Sósborszesz fáraó rég elveszettnek hitt sírhelyét. Volt egy nagy akadálya annak, hogy feltárásokat végezhessen Egyiptomban. Ez a pénz volt, illetve annak hiánya, így a roppant népszerű közösségi finanszírozás eszközéhez nyúlva végig látogatta rokonait és munkatársait kisebb, nagyobb összegeket tarhálva. Alacsony költségvetésű expedíció lévén csak a legszükségesebb dolgokat vitte magával. Egy ásót, egy vakolókanalat, ecsetet, éjjeliedényt és két kiló kolozsvári szalonnát csomagolt az útra.

A tervek szerint,  tekintettel a szűkös anyagi keretekre stoppal indul el a kikötőbe, ahol hajóra szállva kel át Egyiptomba. A puritán utazás szinte eseménytelenül indult, eltekintve attól a kisebb balesettől, ami egy esetben stoppolás közben érte. Egy figyelmetlen kerékpáros átgázolt a lábán, ezért a közeli kocsmában egy pohár pálinkával nyugtatta idegeit. Itt jött be a képbe Pista, aki a kocsma jeles vendégeként még a leltárkönyvben is szerepelt, mit berendezési tárgy. Empátiájának és a prof. bőkezűen fizetett pálinkáinak hatására elszegődött segéderőnek az expedícióhoz.

Az Egyiptomba induló hajóra való feljutás nehézségekbe ütközött, mivel egy világjárvány tombolt, így a beutazáshoz oltási bizonyítványokra volt szükség. Ez sajnos nem állt rendelkezésükre, de Pista roppant leleményesen egy közeli piacon jutányos áron beszerezte az okmányokat.

Ásatási engedélyeket csak a minisztérium adhat ki kellő javadalmazás fejében, ezért az expedíció kikerülve a hivatalos utat turistáknak álcázva jutott be a leendő ásatási területre, ahol titokban álltak neki a munkának. Mivel szállodai szolgáltatást pénz híján nem vehettek igénybe és sátor sem volt a málhájukban, így ismét Pista leleményessége segítette ki őket a bajból. Még aznap állt a két sátor a sivatagban. Azóta is legendák keringenek az őslakos törzsek körében a mosott ruhák réméről, aki felfalja a szárítóra kitett fehérneműket.

Több napos kőkemény kutatómunka eredményeképp meg is lelték az elveszett királysírt. Turkász professzor könnyeivel küzdve bontotta ki a befalazott bejáratot. Pista eközben szotyihéjat köpködött a padlóra és vidám hangulatban töltötte magába a közeli faluból beszerzett erjesztett italt. A 3500 éve május 6 15:23 óta pihenő sírt megkímélték a sírrablók. Eredeti pompájában tárult eléjük III. Sósborszesz fáraó sírja. Koporsója foglalta el a terem közepét, körben a falakon festmények ábrázolták a túlvilág urait. Használati eszközök álltak halmokban a kamra sarkaiban. Pistának másnapra valahonnan új borospohárkészlete is lett, amire roppant büszke is volt.

Nem részletezem azt a sok nehézséget, amivel szembe kellett nézniük ahhoz, hogy a múmiát az elsődleges vizsgálatokra használatos sátorba szállítsák. Mindenesetre sikerrel járt a művelet és III. Sósborszesz gyolcsaiba burkolva a prof sátrába került.

Itt jutunk el a történetben ahhoz a ponthoz, mikor éjjeliedénnyel a fején Turkász professzor Pistát szólította. Ugyanis a múmia eltűnt a sátorból. A professzor racionális elme volt, de ebben a zaklatott idegállapotban hajlamossá vált túlvilági erők jelenlétére is gondolni. Talán visszatért a sírjába? Ki tudja? Furcsa dolgok történnek, mióta a sírt megbontották. Tegnap például az elrejtett üveg pálinkája is eltűnt. Mikor Pistának említette az eltűnt pálinka esetét ő joviális vigyorral az arcán túlvilági erőkre gyanakodott két csuklás között.

Azonnal rohantak a sírhoz meggyőződni arról, hogy nem sétált -e vissza nyughelyére a nyughatatlan fáraó. A sír üres volt, csak szétköpködött szotyihéjak hevertek a padlón. A professzor teljesen összetört, az évszázad felfedezése volt az övé, de a bizonyíték eltűnt. Pista is roppant szomorú volt, mert tegnap elfogyott az ital, amit a faluban beszerzett. Egyébként is nehéz napja volt, mivel az ivócimboráját, akivel megismerkedett ittasan, egy talált üveg pálinka elfogyasztása után rejtélyes baleset érte. A professzor sátrában talált rá kötésekkel a testén. Mivel születetten emberséges volt, így a közeli ispotályba vitte  szegény embert és egy szabad ágyba fektette. Ő mindig bízott az egészségügyben, mivel nem akadt dolga velük soha.

Dr. Samuel Vaklégy a Kumbalimba tábori kórház orvosa reggeli vizitje alkalmából a járványügyi előírásoknak megfelelően három beteget is  halottnak és egyúttal a Covid áldozatának minősített. Volt közöttük egy nagyon rossz állapotú rongyokba tekert ismeretlen páciens is. Ő egy jeltelen sírba került a falu széli temetőben.

III. Sósborszesz fáraó eltűnt múmiája sohasem került elő. Így lett az évszázad felfedezéséből az évszázad rejtélye.

Click to rate this post!
[Total: 1 Average: 5]

Kapcsolódó cikkek

Az új vér!

A világ titkai sokszor sötétben rejtőznek, és a legnagyobb titok, amit az emberiség valaha is felfedezett, a vámpírok létezése volt. Nem mesék, nem mítoszok, hanem valódi, halhatatlan lények. Az emberek évezredek óta féltek tőlük.

Maszk mögött

A mai világban megèltek és és újak feltárása a bizalomról hűsègről és a feltétel nélküli szeretet erejèről szól. A reakcióm pánikkal vegyített elfojtott agresszió és túlfűtött szexualitás. Sajnálok mindent. Antonio tőled is elnézést kérek. Nem tartottam tőled soha, de a múltam miatt szégyelltem magam. Ezért voltam ilyen, apa nem akart lebukni, anya szégyellte az egésze, főleg engem.

Lúci

Egy tíz éves osztálytalálkozón járunk, ahol az egykori osztálytársak kedélyesen beszélgetnek és nosztalgiáznak a régi időkről, ám az események hirtelen váratlan fordulatot vesznek. A történet az iskolai bullying tematikáját igyekszik körbejárni.

Egy történet a bázisról

Nick Normann tizennégy éves, amerikai fiú, aki családjával egy különös küldetésre készül, vagy inkább kényszerül, ami végül drámai változásokat hoz életében. De ez a legkevésbé sem róluk szól, mert a világ sem lesz többé ugyanaz, amit ismertek. Egy meghökkentő történet, a rejtélyes izgalmak kedvelőinek.

Váratlan szerencse

Nem is annyira egyszerű az egyetemisták élete. Gondolhatnánk egész nap a tudás Pantheonjában tartózkodni megéri a nagybetűs élet további befektetéseit, azonban mi van akkor, ha igenis akadnak olyanok a lelkes fiatal felnőttek között, akik tartós kisebbrendűségi komplexusokban, és önbizalomhiányban senyvednek?

Válaszok

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük