A múlt árnyéka

Ákos megrendülten állt a sír mellett, ahová most helyezték örök nyugalomra feleségét. A negyvenes évei közepén járó magas férfi az idő múlásával még inkább vonzóvá vált. Sötét hajában már megjelentek az ősz hajszálak, amelyek ezüstösen csillogtak, ahogy a nap sugarai rávetődtek. Fekete elegáns öltönye kiemelte sportos alkatát, már külseje is rendkívül vonzóvá tette a szebbik nem számára, de felesége halála dúsgazdaggá is.
Nem született közös gyermekük, nyolc évvel ezelőtt ismerkedtek meg egy luxushajóút alkalmával. Felesége, Lizi, akkoriban szórta a pénzt. Hatalmas vagyont örökölt, amit csak apja halála után kaphatott meg. Bár tíz év korkülönbség volt köztük a nő javára, ez akkoriban nem látszott Lizin. Szőke, göndör fürtjei, babakék szemei ártatlan, sebezhető külsőt kölcsönöztek neki. Ákost is elbűvölte ártatlan szépsége, de még jobban az asszony vagyona.
Úgy érezte, hogy eljött az ő ideje, tapasztalt nőcsábászként nem volt nehéz dolga Lizivel. A jóképű férfi a tenyerén hordozta az asszonyt, és szép lassan átvette az irányítást a vagyona felett. Minden rendben is ment, amíg három évvel ezelőtt Lizin veleszületett szívbetegséget diagnosztizáltak, aki ezután egyre inkább hipochonderré vált. Még a széltől is óvta magát. A végzetes napon viszont hiába vette be a gyógyszert, a bevételt követően rosszul lett és leállt a szíve. Ákos aznap nem volt otthon, így mikor rátalált a feleségére már órák óta halott volt.
Az orvosszakértői vizsgálatból kiderült, hogy a nő a szívgyógyszere helyett egy erősebb nyugtatót vett be, ami a halálához vezetett.
Lizi a halála előtti hetekben igencsak feszült volt, egy ismeretlen kérte névtelen levélben, hogy feltétlenül találkozzanak, de a férjének ne szóljon, mert veszélyes lehet. Természetesen Lizi egyből megosztotta Ákossal a levelet, aki a szokásos higgadtsága helyett, meglepően ingerülten fogadta a hírt. Megtiltotta a feleségének, hogy bármiféle módon reagáljon rá.
– Tudod, szívem, sokan irigyek rád, nem szeretném ha bajod esne. Lehet valami őrült elmebeteg írta, hogy pénzt csaljon ki tőled. Biztos azért kérte, hogy ne szólj nekem, hogy ne tudjalak megvédeni.
– Igen, igazad lehet – mondta tétován a nő. Mégis valami kétség ott motoszkált benne. Titokban üzent a megadott email–re, de nem kapott választ már utána. Végül úgy gondolta, hogy a férjének igaza lehet, és valami zsaroló állhat mögötte.
Mivel az eset nagyon felzaklatta Lizit, úgy érezte, hogy Emíliának – az unokahúgának – elmeséli a történteket, és hogy mégis lappang benne egy rossz érzés férje irányába. Emília tudta, hogy az asszony férje nem kedveli őt, de sosem éreztette ezt Lizivel. Halála mélyen megrázta, hiszen a lánynak az asszony jelentette a családot, miután szüleit korán elvesztette. Bár Lizi megígérte neki, hogy mindig gondoskodni fog róla, mégis a végrendelet szerint Ákosé lett minden. A lány sápadtan hallgatta végig, hogy a számára kibérelt lakásból is távozni kell, mert a férfi nem volt hajlandó tovább fizetni a díját.
– Tartsd el most már egyedül magad, eleget élősködtél rajtunk! – vetette oda neki a férfi.
Emília teljesen összetört, hiszen Lizi halálával nemcsak a családját, hanem a lakását is elvesztette. A hagyatéki tárgyalás után Emília órákig kóborolt a városban, míg egy olcsó szállást sikerült találnia. Egyre csak a Lizivel folytatott utolsó beszélgetés zakatolt a fejében.
“– Tudod, kicsi Emi – mindig így hívta őt Lizi – lehet, hogy igaza van Ákosnak, és tényleg csak a pénzemre akart pályázni, de valami nem hagy nyugodni. Ha tényleg a pénzem kellett volna neki, akkor miért nem jelentkezett azóta? Az email előtt történt egy különös eset, amikor a fodrászszalonban, ahová járok, odajött hozzám egy feltűnő, vörös hajú, jól öltözött nő, és csak annyit mondott, hogy vigyázzak a férjemmel, mert nem az, akinek mutatja magát. De többet nem mondott, ugyanis pont értem jött Ákos, a hölgy pedig gyorsan távozott is.“
Emíliában kezdett egy halvány gyanú ébredni, hogy Ákosnak köze lehet felesége halálához. Ahogy újdonsült lakásában kávéját kortyolgatva nézte laptopján a helyi híreket, megakadt a szeme egy cikken. Egy rikító vörös hajú nőt találtak megfojtva az erdőben. Egy kutyát sétáltató nő találta meg a hullát, akit legalább egy hónappal azelőtt gyilkoltak meg. Az elásott nőt a kutya szagolta ki, ahogy labdáját kereste az avarban. A cikkben kérik, ha valaki tud valamit a nőről, akkor jelentkezzen a rendőrségen.
A lány nem tudta elhessegetni azt a gondolatot, hogy talán ez a nő mondhatta Lizinek, hogy vigyázzon a férjével.
– Mi van ha ismerte régebbről? – töprengett magában. Valahogy ki kell derítenem a férfi múltját – folytatta tovább gondolatait.
Másnap bement a közeli rendőrőrsre, és elmondta feltételezését a nyomozónak.
– Nézze, tudom, hogy kicsit furcsa, de az unokanővérem mesélte még a halála előtt, hogy egy feltűnően vörös hajú, jól öltözött nő annyit mondott neki, hogy vigyázzon a férjével, mert nem az, akinek kiadja magát. Utána kapott egy emailt, amelyben egy idegen találkozóra hívja, mert a férjéről tud mondani valami fontos dolgot, de a férjének ne szóljon. Lizi, ő volt az unokanővérem, ezt megemlítette Ákosnak, a férjének, aki nagyon indulatos lett, és megtiltotta, hogy válaszoljon neki. De Lizi titokban mégiscsak írt az email–re, hogy találkozna vele, de nem kapott választ.
– Értem. Akkor azt feltételezi, hogy esetleg ez a nő lehetett a titokzatos email írója is? – kérdezte a nyomozó.
Emília bólintott.
– Nézze hölgyem – mondta a nyomozó – ezek csak feltevések, végülis sok vörös hajú nő van, de megvizsgáljuk és értesítjük, itt a névjegyem ha érdeklődni szeretne – fejezte be mondandóját, miután kitessékelte az ajtón.
A lány bosszúsan hagyta el az épületet, eszébe, hogy megpróbálja a szalont felkeresni – ahová Lizi járt – hátha tudnak valamit a titokzatos nőről. Szerencsére fel volt jegyezve a neve, hiszen pontos nyilvántartást vezettek a szalon dolgozói az ügyfeleikről. Egy fodrásznő emlékezett rá, hisz ő festette be a haját.
– Várjunk csak – közben ujjaival az előjegyzett nevek után kutatott – meg is van. Péterfy Viktória. Ritka, amikor valaki ennyire feltűnő színt kér,ezért is jegyeztem meg.
– Hogy mondta? Péterfy – kérdezte megdöbbenve.
A fodrásznő bólintott, mikozben megmutatta az odaírt nevet.
Emíliát mintha fejbe kólintották volna. Hiszen Ákos vezetékneve is ez – hüledezett magában.
Talán rokonok? – kavarogtak fejében a kérdések.
Alig várta, hogy hazaérjen és laptopján rákeressen a nőre. A közösségi oldalán alig talált valami információt róla, csak pár ismerőse volt, fényképe is csak kettő, az egyik egy önarckép, a másikon egy sötét hajú férfi állt háttal és egy húsz évvel korábbi dátum „holtomiglan, holtodiglan“ felirattal.
Talán a férje lehetett – gondolta Emília – biztos ő is utálta, ha fotózzák. Meg tudta érteni, ő maga sem szerette, ha fotózták. Mégis, ahogy jobban megnézte a férfit, ismerősnek tűnt számára.
Majd kiesett a laptop a kezéből amikor ránagyított a képre, és a férfi nyakán meglátta, hogy egy forradás van rajta, mint Ákosnak.
– Ez nem lehet igaz – dadogta. – Ákos már volt nős?
Kezdett összeállni a lány fejében a kép. Ezek szerint a nő Ákos felesége volt húsz évvel ezelőtt, ezt akarta elmondani Lizinek – mondta ki hangosan gondolatait. – De ebben nincs semmi rejtegetnivaló, manapság már sokan elválnak, ez nem ok a titokzatosságra.
Emília remegő ujjakkal tárcsázta a nyomozó számát.
– Üdvözlöm, Kollár Emília vagyok, tegnap jártam önnél a meggyilkolt vörös nő miatt – mondta el egy szuszra.
– Igen, emlékszem – hangzott az egykedvű válasz. – Miben tudok segíteni?
– Azt hiszem megtudtam valamit a nőről. Azt hiszem, hogy már volt férjnél, és a férje, az én néhai unokanővérem férje, Péterfy Ákos.
– Valóban? – érdeklődött most már őszintén a nyomozó. – És miből gondolja ezt?
– Tudja, rákerestem a közösségi oldalára, és ott látható egy férfi, akinek a nyakán egy kis forradás látható, pont ott, ahol Lizi férjének is van.
– Ez érdekes, köszönöm, hogy szólt. Azt hiszem, ezen már el tudunk indulni. A nyilvántartásban utánanézünk a házasságkötésüknek. Minél előbb értesítem majd – búcsúzott el a nyomozó.
A lány megkönnyebbülve tette le a telefont, úgy érezte, hogy jó nyomon járnak.
Már következő nap kereste a nyomozó.
– Be tudna jönni hozzám minél előbb? –kérdezte tőle.
Emília negyed óra múlva már a nyomozó előtt ült.
– Azt hiszem, hogy sokat segített nekünk, ugyanis valóban a meggyilkolt nő férje volt Péterfy Ákos, de az is kiderült, hogy nem váltak el.
– Ez azt jelenti, hogy – dadogta zavartan a lány.
– Hogy bigámiát követett el, tehát a második házassága nem érvényes.
– Akkor ezt akarta elmondani Lizinek, hogy nem váltak el, és így nem érvényes a házasságuk, akkor nem is örökölhet utána – mondta megdöbbenve.
– De nem ám, és azt hiszem ez elég indok is a gyilkosságra – felelte a nyomozó. – Valószínűleg a szalonban Péterfy úr felismerte az első feleségét, és ő kért találkozót az unokanővére nevében. Odahívta az erdőbe és ott megfojtotta. Azzal, hogy megmutatta a férjének ezt a titokzatos emailt aláírta a saját halálos ítéletét is. Ugyanis Péterfy attól félt, hogy az első felesége felbukkanásával kitudódhat a titka, és érvénytelenítik a második házasságát az unokanővérével. Így minél előbb özveggyé akart válni, hogy utána már ne vájkáljon senki a múltjában. Feltételezzük, hogy ő tette bele a szívgyógyszeréhez a nyugtatót, csak ki kellett várnia, hogy mikor veszi be véletlenül.
A lány megkönnyebbülve hagyta el az épületet, tudta, hogy Lizi halála nem marad büntetlenül.