Az átok

5 (1)

Az átok

A sötétségbe burkolózott fákat csak a telihold ezüstös fénye világította be. A holdfény és a felszálló köd sejtelmes és valami misztikus hangulatot teremtett. Az erdő nyugalmát csak egy-egy bagolyhuhogás törte meg. Az ösvény egy erdei kunyhóhoz vezetett, amelyben a falusiak szerint egy boszorkány élt a lányával. Ezen az estén a lány egyedül sétált hazafelé az erdőben, amikor hangos lódobogás verte fel a csendet. A nemrég óta itt tanyázó haramiák tértek haza portyázó körútjukról. A lány ijedten próbált a bozótba elbújni, de a zsiványok észrevették.
– Nézzétek, itt a mai legszebb zsákmányunk – mondta a vezér a többieknek. – Gyere csak ide szépségem, hátha hasznodat vesszük – nevetett fel kéjesen.
– Hagyjatok békével elmenni és akkor az anyám nem fog bántani benneteket – könyörgött nekik.
De erre a zsiványok elkezdtek torkuk szakadtából nevetni és körbevették a lányt. Alantas ösztöneiknek engedelmeskedve egymás után adták át a lányt, hogy kedvüket leljék benne. A lány sírva kérte őket, hogy engedjék el, de ez még jobban hergelte őket. Végső erejét összeszedve – mivel jártas volt a fekete mágiában – megátkozta őket, hogy minden teliholdkor vérfarkassá váljanak és minden egyes átváltozásnál az egyikük elpusztuljon.
Ez az átok pedig minden elsőszülött férfire átszálljon.
A haramiák természetesen jót derültek az átkon, egészen a következő holdtöltéig, míg iszonytató fájdalmak közepette sorban életüket nem vesztették.
– Nos kedves hölgyeim és uraim így szól a legenda, ha valaki teliholdkor átváltozik maguk közül, lehetséges, hogy egy leszármazó – fejezte be mondandóját Allen professzor, aki maga is jót derült saját poénján.
A hallgatók szerették a professzor előadásait, Noah volt a legjobb tanítványa, aki most komoran ült tovább. Már csak ketten maradtak, amikor Noah megkérdezte a professzort:
– Dr. Allen és az átok, hogy szűnhet meg vagy hogy lehet megölni?
A professzor csodálkozott, hogy Noah érdeklődik, de szívesen válaszolt:
– Valószínűleg az átok levétele ugyanúgy mágiával történik. Bár elvileg az ezüst pisztolygolyó hatásosabb, attól biztos elpusztul a fenevad- nevetett fel a prof.
– Hm ez érdekes – motyogta Noah.
Most hogy mondja el, hogy az a gyanúja, hogy ami után nyomoz, az elképzelhető, hogy egy vérfarkas. Pontosan három hónappal ezelőtt történt az első eset, amikor a közeli erdőben széttépett szarvas és vaddisznó tetemeket találtak a helyi vadászok, akik farkasra gyanakodtak. Bár ilyet még nem láttak, hogy így szétmarcangolta volna áldozatait és nem is nagyon evett belőlük. Olyan volt, mintha csak élvezetből ölne. Ami vérfagyasztó volt még a sokat látott vadászok számára is, az a megölt állatok rettegéssel teli tekintete, mintha még halálukban is félnének. Megtették a szükséges intézkedéseket, lezárták az erdőt, legalábbis addig, amíg ki nem lövik az állatot.
A másik esetben egy eltévedt turista volt az áldozat. Talán figyelmen kívül hagyta a tiltást és eltévedt. Másnap reggel riasztották a nyomozókat, hogy egy széttépett emberi maradványt találtak. Úgy tűnt az emberi hús jobban ízlett a dögnek, a félig megevett szerencsétlen embert alig tudták azonosítani.
A harmadik esetben már a város külső részén történt a támadás. Egy fiatal pár volt az áldozat. A lány testét szinte felkaszabolta, míg a fiúnak csak a nyakán ejtett halálos sebet. A körülöttük lévő vértócsában találtak szőrcsomókat, ami a farkasra utalt.
Mindhárom alkalommal telihold volt, a legutolsó eset óta az emberek rettegtek az utcára kimenni, a nyomozókon nagy volt a nyomás, a „vérfarkas” hulláját akarták az emberek.
– Lehet furcsa lesz a kérdésem, de a legendabeli gonosztevők neveit nem tudja professzor úr?
– Fejből nem, de leírom a könyv címét, ahol választ kap a kérdésére.
Noah bólintott és a könyvtár felé vette az irányt. Kiderült, hogy öten voltak a zsiványok, akiket megátkozott a lány. Amikor a neveket feljegyezte, gyorsan felhívta kollégáját, hogy nézzen utána a családok múltjának.
– De legalább két hét kell, hogy kiderítsek valamit – válaszolta Frank, a kollégája. – Időbe telik, míg a családfát visszavezetem szinte az 1600-as évekig.
Noah nem örült a hírnek, mert kevesebb, mint két hét volt még a következő holdtöltéig. Legalább tudná, hogy hol akarja következő áldozatát szedni.
Noah kimerülten tért haza, ahol barátnője, Kate várta. Már közel öt éve voltak együtt, de Kate még mindig ugyanolyan hatással volt rá. Megértő és kedves lány volt, talán egy kicsit túlontúl is gondoskodó, de ezt be tudta annak, hogy szüleit hamar elvesztette és a bátyja Jack nevelte fel.
– Szia drágám gyere ülj le, hozom a vacsorát – üdvözölte Noah-t. A férfi hálás volt a lánynak, hogy ennyire figyelmes volt vele.
– Nem is tudom, mihez kezdenék nélküled – húzta magához a lányt és megcsókolta.
Egy nappal telihold előtt Frank felhívta, hogy két nevet kihúzhat a listáról, mert nekik már két évszázad óta csak elsőszülött lányaik voltak.
– Na ez is valami, legalább szűkül a kör. De még így is nehéz – gondolta.
Noah másnap feszülten ébredt, tudta, hogy ma éjszaka újra ölni fog a vérfarkas. Kate-t biztonságban akarta tudni, ezért megkérte a bátyját, hogy töltse náluk az estét. Neki ma hosszú lesz az éjszakája, hisz ő meg a vérfarkasra fog vadászni.
Noah idegesen indult útnak, hisz a fenevad bárkire lecsaphat. Óvintézkedésként megkérték a lakosságot, hogy sötétedés után senki se menjen ki az utcára. A saját biztonságát a fegyverébe tett öt ezüst pisztolygolyó biztosította. Az utcák teljesen néptelenek voltak, senki nem akart a vérfarkas prédája lenni. Noah kezdett megnyugodni, amikor Frank hívta fel és váratlan hírt közölt.
– Találtam valamit, két család már teljesen kihalt a harmadiknak viszont van leszármazottja Lükanthroposz vezetéknévvel, amely görögül vérfarkast jelent.
Noah majd kiejtette a kezéből a mobilt, ugyanis Kate édesanyjának- aki görög származású – ez volt a leánykori neve. Tövig nyomta a gázpedált, ahogy hazafelé hajtott. Eszébe jutott amit a professzor mondott neki, hogy átváltozás után a szeretteit is ugyanúgy megöli a vérfarkas. Csak remélte, hogy még időben érkezik.
Hazaérve ahogy kivágta a bejárati ajtót meglátta a fenevadat, épp Kate fölé ágaskodott, de az ajtónyitásra a hang irányába fordult. Noah felé vicsorogva ugrott, éktelen orrfacsaró bűze elviselhetetlen szagot árasztott. A nyomozó mérlegelés nélkül cselekedett, ráfogta a fegyverét és lőtt. Meg se hallotta Kate hangját, hogy ne lőjön többet, addig tüzelt míg ki nem ürítette a tárat.
Mikor már nem mozdult a vérfarkas, odament Kate-hez, hogy megnézze jól van-e. Egy kisebb harapáson a karján és pár seben kívül nagyobb baja nem volt. Kate zokogva borult Noah nyakába, magán kívül volt a félelemtől.
– Most már minden rendben lesz – ölelte magához a lányt.
Egy héttel később a nyomozó lezárta az ügyet. Bár Kate sebei szinte teljesen begyógyultak, de a lelkében megváltozott valami.