A késés

– Magának aztán sok ideje lehet, ha ennyi késés belefér. – förmedt rá Lizára egy barátságtalan nő. – Beletartozol Te is a mindenkibe! – gondolta válaszul magában Liza.
Liza úgy ébredt, hogy „Mindenkinek a kurva anyját!”. Ébredés után a szemét még ki sem nyitotta. Szimplán azt gondolta, ma mindenkinek a “jóbüdöstelibevertmocskosszemétkurvaanyját” nap van! Először a nagy lába ujját dugta ki a paplan alól. Ezt követte az összes többi. Majd lábfejeit egymáshoz szorosan összerakva, páros lábemeléssel folytatta. Ez hozzátartozott a napi rutinjához. A legvége egy hatalmas nyújtózkodás volt. Sosem hagyta volna ki. Ez valahogy mindig mosolyt csalt az arcára. Kivéve ma. Mert ma, ma volt. A tudjuk milyen nap. Lazán Lizás pizsamáját a szennyes kosárba dobta.
– Ha lesz erőm, mire hazaérek, elindítok egy mosást. – gondolta magában, de akár ki is mondhatta volna. A macskáján kívül egy ideje már senki nem várta haza. A reggeli mocorgásra megjelent Viktóriabekem is. Így hívták a cicáját. Koromfekete volt, egy kis fehér folttal a tarkóján és pont úgy nyávogott, mint Victoria Bechem a Spice Girls egyik énekese fénykorában. A cicus kapott egy konzervet, amit gyorsan el is fogyasztott. Liza a tegnapi ruháját is összeszedte, amit csak úgy otthagyott a mini nappali konyhájában. Tiszta haj volt a tegnapi fodrászkodás miatt. Vett egy forró fürdőt, de előtte vizet forralt a reggeli zabkásájához. Az erdei gyümölcsös volt a kedvence. Ezzel általában kihúzta ebédig. Maximum egy kis túrórudi vagy banán kell tíz körül, de nem ma. A zuhany alatt a forró víztől kicsit jobb kedve lett, de félt, hogy ez lesz a legjobb dolog a mai napban. Ez a forró zuhany. A szárítkozás után felöltözött. Leült az asztalhoz az addigra elkészült reggelijét megenni. Bekapcsolta a rádiót, ahol pont a híreket mondták. A bemondó érzelemmentesen darálta egymás után az eseményeket.
– Vlagyimir Putyin végzetes csapást mért az energiaárakra, Európa térdre rogyva küzd. Tizenkilenc diákkal végzett és a nagyanyját is megölte egy fiatal Texasban. Két tisztet is meglőttek, sok a sérült. John F. Kennedy elnök 1961. május 25-én az Egyesült Államok kongresszusához intézett beszédében tűzte ki célul, hogy juttassanak embert a Holdra és hozzák vissza épségben a Földre. Ez a beszéd jelentette az amerikai Apollo-program kezdetét, amelynek nyomán először léphetett ember idegen égitest felszínére. Ma rangadó lesz az nb1-ben. Az Újpest a Ferencvárost fogadja….
Liza hallgatta is meg nem is a híreket. Közben Viktóriabekem odadörgölőzött a lábához is. Selymesen finom szőrétől megborzongott.
– Most már indulni kell! – adta ki a parancsot magának. Egy kényelmes sportmelltartó, egy laza blúz, farmer, titokzokni és fehér tornacipő. Tökéletes lesz! A tükör előtt még megigazította Lizás lila frizkóját. Pár tincset arrébb rakott, hogy ne lógjon a szemébe. Táskájában landolt még indulás előtt egy palack víz és két banán is. Maximum hazahozza, ha nem enné meg. A cicustól elbúcsúzott. Gondosan bezárta az ajtót. Először az alsó zárat, majd a felsőt. Mind a kettőt kettőre fordította. Mikor ezzel végzett kopogott két jó erőset az ajtón. Erre azért volt szükség, mert mire leért gyalog a harmadikról általában elfelejtette, hogy bezárta-e az ajtót. Sokszor vissza kellett mennie, ellenőrizni. Ha viszont kopogott két erőset, azt még érezte a földszinten az ujjában. Innen tudta, hogy az ajtó kulcsra van zárva. A buszmegálló csak három sarokra volt. A megállóban csak páran álltak. – Hátha nem lesz tömeg! – gondolta Liza. Nem kellett sokat várni. A busz befordult a sarkon. A buszról szinte alig szállt le valaki. Lizának szerencséje volt. A hátsó részen a csuklós busz forgójánál a kedvenc helyén, az ablak mellett tudott leülni. Még mosolygott is ezen. Bár így lenne minden. Az ember kigondol valamit és úgy lesz. Az egyik megállóban szokatlanul sokat állt a busz. Liza nem is vette volna észre, ha a várakozás nem járt volna nagyobb hanggal az átlagosnál. Vagy tizenöt-húsz bomber dzsekis bakancsos fiatal szállt fel a buszra. Kivétel nélkül kopaszra vágott hajjal. Hajrá Fradi! – kezdték el skandálni. Hangosak voltak és nagyon lelkesek. Na meg már nem is voltak szomjasak. Lizát határozottan zavarta a társaság. Pont arra gondolt, mert ugye kizökkentették törékeny nyugalmából, hogy „nektekisakurvaanyátokat!” Ahogy ezt kigondolta az egyik kopasz huligán mintha meghallotta volna a gondolatát és felé fordult.
– Mit nézel Te kis kurva? – Liza zavartsággal kevert megdöbbenéssel nézett rá a bomber dzsekisre. – Azt kérdeztem, hogy mi a faszt nézel Te kis lila hajú kurva? – Most már Lizának is leesett. Beugrottak a hírek a reggeli közben. Fradi Újpest meccs van ma. Neki meg Lila a haja. Mostanra már az összes huligánforma odagyülekezett köré. Válogatott szidalmak közepette zaklatták. Olyanok hangzottak el hogy „Punkvagygecikurva?” vagy „Újpestiriherongy!” meg „Lilahajúkurvaanyád!”. Persze ez csak pár volt azok közül, amit szóban a fejéhez vágtak. Liza csak le akart szállni a buszról. Azt sem érdekelte, hogy hol van. Csak le innen. Csak ezt ússza meg verés nélkül. Nem volt egy félős lány, de most határozottan félt. Felállt a helyéről és próbált az ajtó felé nyomulni. Valaki szólhatott a buszsofőrnek, hogy valami nincs rendben, mert a következő megállónál kijött a fülkéjéből megnézni, hogy mi is a fennforgás.
– Srácok! Most komolyan? Egy törékeny lányba álltok bele, mert lila a haja? Na, kislány! Szálljon le! Várja meg a következő buszt! Jobb lesz szerintem mindenkinek! Igaz srácok? – A „srácoknak” tetszett az ötlet. Ahányan voltak egy emberként kezdték skandálni, hogy „Lila kurva takarodj! Lila kurva takarodj! Lila kurva takarodj! Lila kúrva takarodj!” Liza leszállt, a busz ajtaja becsukódott és továbbállt, de még sokáig hallotta, amit a futball huligánok kiabáltak. Remegő térdekkel kezdett gyalog tovább menni. Nem akart már buszra szállni, pedig még lett volna vagy három megálló a célig. Így megszaporázta lépteit. Így is jó negyed órát késett.
– Magának aztán sok ideje lehet, ha ennyi késés belefér. – förmedt rá Lizára egy barátságtalan nő. Beletartozol Te is a mindenkibe! – gondolta válaszul magában Liza, de nem bírta tovább és eltört a mécses. Súlyos könnycseppek jelentek meg a szeme sarkában. – Na! Ne sírjon tizenöt perc nem a világ, csak tudja, ha valaki késik borul a sorrend és persze mindig mi vagyunk a hibásak. Ez az első alkalom? – Kérdezte a már nem is annyira barátságtalan nő.
– Igen! – Válaszolta Liza.
– Jöjjön utánam! – és egy fehérre festett helyiségbe vezette Lizát. – Üljön le ide, mindjárt jövök. Azzal kiment a szobából. Liza leült és várt. Közben azon bosszankodott, hogy legalább egy könyvet hozott volna magával. Van egy csomó könyv a listáján, amit el akar olvasni. Sebaj. Majd a telefonján kikeres valamit digitális formában, bár papír alapon jobban szereti az olvasást. Közben a nő is visszaérkezett.
– Itt írja alá! – tolt papírokat Liza orra alá. Liza oda sem figyelve aláírta a papírokat. – Feküdjön az ágyra! – kérte Lizát. Ekkor Liza felállt. Levette a cipőjét. Szépen párhuzamosan egymás mellé tette az ágy alá. Leült az ágyra. Egy bizonytalan mozdulattal megfogta a fejét, majd biztos kezekkel lekapta róla a lila parókát. Alatta szépen csillogott a tar kopasz feje.