A késés

A késés - Novella Blog

A késés

– Magának aztán sok ideje lehet, ha ennyi késés belefér. – förmedt rá Lizára egy barátságtalan nő. – Beletartozol Te is a mindenkibe! – gondolta válaszul magában Liza.
Liza úgy ébredt, hogy „Mindenkinek a kurva anyját!”. Ébredés után a szemét még ki sem nyitotta. Szimplán azt gondolta, ma mindenkinek a “jóbüdöstelibevertmocskosszemétkurvaanyját” nap van! Először a nagy lába ujját dugta ki a paplan alól. Ezt követte az összes többi. Majd lábfejeit egymáshoz szorosan összerakva, páros lábemeléssel folytatta. Ez hozzátartozott a napi rutinjához. A legvége egy hatalmas nyújtózkodás volt. Sosem hagyta volna ki. Ez valahogy mindig mosolyt csalt az arcára. Kivéve ma. Mert ma, ma volt. A tudjuk milyen nap. Lazán Lizás pizsamáját a szennyes kosárba dobta.
– Ha lesz erőm, mire hazaérek, elindítok egy mosást. – gondolta magában, de akár ki is mondhatta volna. A macskáján kívül egy ideje már senki nem várta haza. A reggeli mocorgásra megjelent Viktóriabekem is. Így hívták a cicáját. Koromfekete volt, egy kis fehér folttal a tarkóján és pont úgy nyávogott, mint Victoria Bechem a Spice Girls egyik énekese fénykorában. A cicus kapott egy konzervet, amit gyorsan el is fogyasztott. Liza a tegnapi ruháját is összeszedte, amit csak úgy otthagyott a mini nappali konyhájában. Tiszta haj volt a tegnapi fodrászkodás miatt. Vett egy forró fürdőt, de előtte vizet forralt a reggeli zabkásájához. Az erdei gyümölcsös volt a kedvence. Ezzel általában kihúzta ebédig. Maximum egy kis túrórudi vagy banán kell tíz körül, de nem ma. A zuhany alatt a forró víztől kicsit jobb kedve lett, de félt, hogy ez lesz a legjobb dolog a mai napban. Ez a forró zuhany. A szárítkozás után felöltözött. Leült az asztalhoz az addigra elkészült reggelijét megenni. Bekapcsolta a rádiót, ahol pont a híreket mondták. A bemondó érzelemmentesen darálta egymás után az eseményeket.
– Vlagyimir Putyin végzetes csapást mért az energiaárakra, Európa térdre rogyva küzd. Tizenkilenc diákkal végzett és a nagyanyját is megölte egy fiatal Texasban. Két tisztet is meglőttek, sok a sérült. John F. Kennedy elnök 1961. május 25-én az Egyesült Államok kongresszusához intézett beszédében tűzte ki célul, hogy juttassanak embert a Holdra és hozzák vissza épségben a Földre. Ez a beszéd jelentette az amerikai Apollo-program kezdetét, amelynek nyomán először léphetett ember idegen égitest felszínére. Ma rangadó lesz az nb1-ben. Az Újpest a Ferencvárost fogadja….
Liza hallgatta is meg nem is a híreket. Közben Viktóriabekem odadörgölőzött a lábához is. Selymesen finom szőrétől megborzongott.
– Most már indulni kell! – adta ki a parancsot magának. Egy kényelmes sportmelltartó, egy laza blúz, farmer, titokzokni és fehér tornacipő. Tökéletes lesz! A tükör előtt még megigazította Lizás lila frizkóját. Pár tincset arrébb rakott, hogy ne lógjon a szemébe. Táskájában landolt még indulás előtt egy palack víz és két banán is. Maximum hazahozza, ha nem enné meg. A cicustól elbúcsúzott. Gondosan bezárta az ajtót. Először az alsó zárat, majd a felsőt. Mind a kettőt kettőre fordította. Mikor ezzel végzett kopogott két jó erőset az ajtón. Erre azért volt szükség, mert mire leért gyalog a harmadikról általában elfelejtette, hogy bezárta-e az ajtót. Sokszor vissza kellett mennie, ellenőrizni. Ha viszont kopogott két erőset, azt még érezte a földszinten az ujjában. Innen tudta, hogy az ajtó kulcsra van zárva. A buszmegálló csak három sarokra volt. A megállóban csak páran álltak. – Hátha nem lesz tömeg! – gondolta Liza. Nem kellett sokat várni. A busz befordult a sarkon. A buszról szinte alig szállt le valaki. Lizának szerencséje volt. A hátsó részen a csuklós busz forgójánál a kedvenc helyén, az ablak mellett tudott leülni. Még mosolygott is ezen. Bár így lenne minden. Az ember kigondol valamit és úgy lesz. Az egyik megállóban szokatlanul sokat állt a busz. Liza nem is vette volna észre, ha a várakozás nem járt volna nagyobb hanggal az átlagosnál. Vagy tizenöt-húsz bomber dzsekis bakancsos fiatal szállt fel a buszra. Kivétel nélkül kopaszra vágott hajjal. Hajrá Fradi! – kezdték el skandálni. Hangosak voltak és nagyon lelkesek. Na meg már nem is voltak szomjasak. Lizát határozottan zavarta a társaság. Pont arra gondolt, mert ugye kizökkentették törékeny nyugalmából, hogy „nektekisakurvaanyátokat!” Ahogy ezt kigondolta az egyik kopasz huligán mintha meghallotta volna a gondolatát és felé fordult.
– Mit nézel Te kis kurva? – Liza zavartsággal kevert megdöbbenéssel nézett rá a bomber dzsekisre. – Azt kérdeztem, hogy mi a faszt nézel Te kis lila hajú kurva? – Most már Lizának is leesett. Beugrottak a hírek a reggeli közben. Fradi Újpest meccs van ma. Neki meg Lila a haja. Mostanra már az összes huligánforma odagyülekezett köré. Válogatott szidalmak közepette zaklatták. Olyanok hangzottak el hogy „Punkvagygecikurva?” vagy „Újpestiriherongy!” meg „Lilahajúkurvaanyád!”. Persze ez csak pár volt azok közül, amit szóban a fejéhez vágtak. Liza csak le akart szállni a buszról. Azt sem érdekelte, hogy hol van. Csak le innen. Csak ezt ússza meg verés nélkül. Nem volt egy félős lány, de most határozottan félt. Felállt a helyéről és próbált az ajtó felé nyomulni. Valaki szólhatott a buszsofőrnek, hogy valami nincs rendben, mert a következő megállónál kijött a fülkéjéből megnézni, hogy mi is a fennforgás.
– Srácok! Most komolyan? Egy törékeny lányba álltok bele, mert lila a haja? Na, kislány! Szálljon le! Várja meg a következő buszt! Jobb lesz szerintem mindenkinek! Igaz srácok? – A „srácoknak” tetszett az ötlet. Ahányan voltak egy emberként kezdték skandálni, hogy „Lila kurva takarodj! Lila kurva takarodj! Lila kurva takarodj! Lila kúrva takarodj!” Liza leszállt, a busz ajtaja becsukódott és továbbállt, de még sokáig hallotta, amit a futball huligánok kiabáltak. Remegő térdekkel kezdett gyalog tovább menni. Nem akart már buszra szállni, pedig még lett volna vagy három megálló a célig. Így megszaporázta lépteit. Így is jó negyed órát késett.
– Magának aztán sok ideje lehet, ha ennyi késés belefér. – förmedt rá Lizára egy barátságtalan nő. Beletartozol Te is a mindenkibe! – gondolta válaszul magában Liza, de nem bírta tovább és eltört a mécses. Súlyos könnycseppek jelentek meg a szeme sarkában. – Na! Ne sírjon tizenöt perc nem a világ, csak tudja, ha valaki késik borul a sorrend és persze mindig mi vagyunk a hibásak. Ez az első alkalom? – Kérdezte a már nem is annyira barátságtalan nő.
– Igen! – Válaszolta Liza.
– Jöjjön utánam! – és egy fehérre festett helyiségbe vezette Lizát. – Üljön le ide, mindjárt jövök. Azzal kiment a szobából. Liza leült és várt. Közben azon bosszankodott, hogy legalább egy könyvet hozott volna magával. Van egy csomó könyv a listáján, amit el akar olvasni. Sebaj. Majd a telefonján kikeres valamit digitális formában, bár papír alapon jobban szereti az olvasást. Közben a nő is visszaérkezett.
– Itt írja alá! – tolt papírokat Liza orra alá. Liza oda sem figyelve aláírta a papírokat. – Feküdjön az ágyra! – kérte Lizát. Ekkor Liza felállt. Levette a cipőjét. Szépen párhuzamosan egymás mellé tette az ágy alá. Leült az ágyra. Egy bizonytalan mozdulattal megfogta a fejét, majd biztos kezekkel lekapta róla a lila parókát. Alatta szépen csillogott a tar kopasz feje.

Értékeld a novellát csillagokkal!
[Összes: 5 Átlag: 5]

Ha tetszik ez a novella, ne felejtsd el csillaggal értékelni, vagy hozzászólásban mondd el a véleményed!

Kapcsolódó cikkek

Az új vér!

A világ titkai sokszor sötétben rejtőznek, és a legnagyobb titok, amit az emberiség valaha is felfedezett, a vámpírok létezése volt. Nem mesék, nem mítoszok, hanem valódi, halhatatlan lények. Az emberek évezredek óta féltek tőlük.

Maszk mögött

A mai világban megèltek és és újak feltárása a bizalomról hűsègről és a feltétel nélküli szeretet erejèről szól. A reakcióm pánikkal vegyített elfojtott agresszió és túlfűtött szexualitás. Sajnálok mindent. Antonio tőled is elnézést kérek. Nem tartottam tőled soha, de a múltam miatt szégyelltem magam. Ezért voltam ilyen, apa nem akart lebukni, anya szégyellte az egésze, főleg engem.

Lúci

Egy tíz éves osztálytalálkozón járunk, ahol az egykori osztálytársak kedélyesen beszélgetnek és nosztalgiáznak a régi időkről, ám az események hirtelen váratlan fordulatot vesznek. A történet az iskolai bullying tematikáját igyekszik körbejárni.

Válaszok

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: MInden tartalom jogvédett!