Halottak napja

Halottak Napja

– Fiacskám, hozzál egy kis vizet, mert már teljesen elszáradtak ezek a szegény virágok – mondta Mrs. Jones a férjének. Mr. Jones szépen komótosan el is indult a közeli vízcsap felé, hogy megtöltse az öntözőkannát az éltető nedűvel.
Megöntözték a kókadozó virágokat, és utána leültek a sír mellett álló padra.
– Milyen gyönyörű a temető ilyenkor nyár végén, ugye James? – szólalt meg rövid idő múlva Mrs. Jones.
– Igen, ilyen ragyogó napsütésben még ez a szomorú hely is valahogy vidámabbnak tűnik – mondta Mr. Jones.
– Nagyon sápadt vagy fiacskám, jót fog tenni ez a kis napozás!
– Nézz csak oda, látod ott azt a családot? Ahogy így nézem őket, nekem az Afrikában éhező szegény gyerekek jutnak eszembe, olyan borzasztóan sovány mindegyik.
– Nem is tudom, ma valahogy olyan nagyon sokan vannak itt, nem? Máskor valahogy nem szoktak ennyien lenni – Hát hiába, ez a gyönyörű napsütés!
Még vagy fél órát üldögélt a padon a két öreg, beszélgettek, élvezték a napsütést, majd lassan kezdtek szedelőzködni, még egyszer megigazították a virágokat a síron, és elindultak a kijárat felé.
A kapuból még egy utolsó pillantást vetettek a még mindig napfényben úszó temetőre, akkor látták, hogy már kijavították a kapu felett álló feliratot: FELTÁMADTUNK!