Erdős Sándor – A kolostor

A kolostor

Belső-Ázsia 4900 méterrel a tengerszint felett.
Jarlung Campo szurdok.

Harmadik hete küzdök a felszerelésem súlyával a Himalája ritka levegőjében. Lassan kiérek a szurdok félelmetes szorításából, ahol a hideg légáramlatok szinte a csontomig hatolnak. Hosszú, fáradságos út áll mögöttem, de a célom már közel van.

Korunkban kevés szó esik, az is csak érintőlegesen, a lélek hatalmáról, erejéről. Egy élő legenda nyomait kutatva jutottam el a Himalája e távoli szegletébe. Híre ment, hogy él egy kivételes képességekkel megáldott szent ember Tibetben egy eldugott kolostor falain belül. Utam során szinte mindenhol belebotlottam a róla szóló hihetetlen történetekbe. Indiában meséket szőttek emberfeletti képességeiről. Állítólag a távoli hazájából magával hozott tapasztalatokat kamatoztatva a testi funkcióit minimalizálni tudja a hit erejével. Mesék szólnak arról, hogy mindenfajta élelem híján is heteket képes átvészelni a nélkül hogy látható károsodásokat szenvedne. A hideg éjszakákat is kibírja a szabadban kehülés nélkül. Belacs rinpocse egy élő legenda a világ ezen szegletében. Azon elhatározásomat, hogy felkeresem tettek követték és elindultam, hogy megtudjam ki ő és honnan bukkant fel, valamint mi a titka a rendkívüli képességeinek.

A szurdokból kiérve egy hegyorom tetején meg is pillantottam a Hulla-la kolostort, mely felhők fátylába burkolódzva igazán pompás látványt nyújtott. Imamalmokat forgatott a szél és távoli mormolás hallatszott, ahogy a papok az imáikat kántálták. Közel egy óra caplatás után már a kolostor udvarán álltam. Egy kisebb procedúrának is beillő üdvözlés után a szent ember elé vezettek. Belacs rinpocse egy kőemelvényen ült szinte meztelenül és a távolba révedt a tekintete. Kőrösi Csoma Sándor könyvével a kezemben meghajolva léptem a rinpocse elé.

– Namaste – köszöntöttem a szent embert és Kőrösi Tibeti-Magyar szótárát lapozgatva kérdeztem meg tőle tört tibeti nyelven:

– Szent rinpocse, kérlek áruld el titkodat. Ki vagy és honnan érkeztél, honnan ez a szent tudás?

A rinpocse tekintete visszatért a távolból, rám vetette és válaszra is méltatott.

– Kovács Béla vagyok Budapest III. kerületében születtem anyám jóvoltából.

Ezután belehúzott a keze ügyében tartott pálinkásüvegbe és tekintete ismét a távolba révedt.

 

Értékeld a novellát csillagokkal!
[Összes: 2 Átlag: 5]

Ha tetszik ez a novella, ne felejtsd el csillaggal értékelni, vagy hozzászólásban elmondani a véleményed!

Kapcsolódó cikkek

Az új vér!

A világ titkai sokszor sötétben rejtőznek, és a legnagyobb titok, amit az emberiség valaha is felfedezett, a vámpírok létezése volt. Nem mesék, nem mítoszok, hanem valódi, halhatatlan lények. Az emberek évezredek óta féltek tőlük.

Maszk mögött

A mai világban megèltek és és újak feltárása a bizalomról hűsègről és a feltétel nélküli szeretet erejèről szól. A reakcióm pánikkal vegyített elfojtott agresszió és túlfűtött szexualitás. Sajnálok mindent. Antonio tőled is elnézést kérek. Nem tartottam tőled soha, de a múltam miatt szégyelltem magam. Ezért voltam ilyen, apa nem akart lebukni, anya szégyellte az egésze, főleg engem.

Vadak és emberek

Egy lakatlan, elhagyatott építési területen néhány gonosz kamaszfiú megaláz egy kamaszlányt meztelenre vetkőztetik. A gátlásos, félszeg kamasz fiú, akit szintén bántottak úgy dönt, nem hagyja, hogy bántsák a lányt, és azonnal a segítségére siet kockáztatva testi épségét, és a további következményeket.

Válaszok

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: MInden tartalom jogvédett!