Fantasy

Mágusmocsár - Novella Blog
Fantasy

Mágusmocsár
5 (1)

Egy óra sem telt el, mikor egy aszott kis tündér lépett az asztalukhoz és egy térképet kínált eladásra, mely az ősi népek egy fémből készült totemoszlopának a helyét jelzi. Hurrak a törpe a fogadó mögött meg is kötötte az üzletet egy-két pofont fizetve a tündérnek a térképért. Még így is elég jó árat kapott érte, ismerve Hurrak mentalitását. Így született meg hármuk szövetsége a kincs felkutatása érdekében.

Zion laboratóriuma - Novella Blog
Fantasy

Borbíró Klára: Zion laboratóriuma
0 (0)

A két nap éppen váltotta egymás az égen, az épületekre vékony homály borult, amikor Dargo végigosont az ezüstfehér folyosón Zion laboratóriumáig. Régóta várta az alkalmat, és most, hogy mentorát a központba rendelték, eljött az ő ideje. Mert hiába tudta, hogy ő Zion kedvenc tanítványa, és minden valószínűség szerint őt fogja maga mellé emelni a két ciklus múlva tartandó beszámoltatás után, hogy megossza vele kutatásait, a formiverzum-laborba még felügyelet mellett sem engedte be őt. Úgy gondolta, ennek egyetlen oka az, hogy megőrizzen valamit a tudósokat körülölelő titokzatosságból.