Búcsúlevél

Búcsúlevél

Konrád felügyelőhöz kétségbeesett hívás érkezett.
– Azt hiszem, hogy a férjem öngyilkos lett. Tegnap óta elment, és ma az íróasztala fiókjába találtam egy búcsúlevelet, amelyben az állt, hogy már nem bírja tovább, és nem akar tovább szenvedni.
– Nyugodjon meg asszonyom, még nem érkezett hozzánk semmi értesítés, hogy valakit találtak volna. Legyen szíves mondja meg a címét és nemsokára ott leszek! – válaszolta a felügyelő.
Fél óra múlva már Pénzesné – negyvenes éveiben járó vonzó nő volt – szipogva ecsetelte, hogy a férje nemrég tudta meg, hogy halálos beteg és nem akarta ezt elfogadni. Bár nem érezte rosszul magát, egy rutin vérvizsgálat derített fényt a diagnózisra. Pénzes úrnál előfordult, hogy nem éjszakázott otthon, mivel volt egy kis tóparti faházuk, ahová akkor ment, ha kikapcsolódásra vágyott.
– Tudja, nagyon szeretett horgászni a férjem és mindig mondta, hogy ez legyen majd a végső nyughelye is.
– Akkor körülnézünk ott is.
Konrád felügyelő kiadta a parancsot, hogy nézzék meg a faházat és a tavat. Nem sokkal később a búvárok megtalálták Pénzes úr holttestét.
A nyomozó felhívta az asszonyt és közölte vele a szomorú hírt. Azt gondolta, hogy ezzel az ügy le is zárult, amikor pár nap múlva az orvosszakértő felhívta, hogy altatót találtak az áldozat testében.
A nyomozó felkereste az özvegyet.
– Volt a férjének rosszakarója?
– Hát nem is tudom – válaszolta zavartan. – A tóparti szomszéddal nem volt felhőtlen a viszonya, meg a legjobb barátjával is összevesztek a kölcsön miatt. Tudja, a férjem egy nagyobb összeget adott neki oda, de most vissza akarta kérni a határidő lejárta előtt a betegsége miatt.
Szabó urat, a legjobb barátját kereste fel először a nyomozó.
– Tudja, nagyon régóta ismertük egymást Palival, mintha testvérek lettünk volna. Még akkor is én falaztam neki, amikor a faházban a szeretőjével volt.
– A felesége szerint ön tartozott a férjének és ezen vesztek össze.
– Ez igaz, de pont aznap adtam oda a tartozásom felét, amikor meghalt.
– És mikor találkoztak az áldozattal?
– Még a délelőtti órákban, mert utána egy konferenciára kellett utaznom.
A nyomozó ezután a tóparti szomszédot Soós urat látogatta meg.
– Aznap este átjött hozzám, azt mondta, hogy nem akar úgy eltávozni az élők sorából, hogy haragosa marad. Elkezdtünk beszélgetni és előkerült egy-két palack bor is. Már jócskán besötétedett mikor elment, körülbelül úgy tíz után járhatott az idő. Utána lefeküdtem én is.
– Nem látott senkit, vagy hallott valamit?
– Talán egy csobbanást, de ez gyakran előfordul, mert sokan éjszaka hozzák ide a feleslegessé vált háztartási gépeiket. Ha tudná, hogy mennyi mindent dobálnak ide az emberek!
– Értem, köszönöm.
A nyomozó úgy érezte, hogy még valami hiányzik, amikor megcsörrent a mobilja. Pénzes úr kezelőorvosa volt.
– Elnézést kérek, csak most értesültem a páciensem haláláról, ami nagyon megdöbbentett, ugyanis a halálának napján az asszisztensem értesítette a feleségét, hogy elcserélték a leleteket és teljesen egészséges.
A nyomozó az özvegyhez sietett.
– Pénzesné letartóztatom Önt a férje meggyilkolásáért.
– Mégis mi bizonyítéka van erre?
– Aznap önt felhívta az asszisztensnő, hogy a férje teljesen egészséges, de ön mégsem szólt a férjének. Ugyanis este a férje átment a szomszédhoz, akivel kibékült, mert nem akart úgy meghalni, hogy haragban maradjanak. És csak ön tudta, hogy a faházba ment.
– És mi okom lett volna megölni?
– Bosszúból, ugyanis rájött, hogy a férjének szeretője van, és elérkezettnek látta az időt, hogy megbosszulja. Megvárta, amíg a férje visszatért a faházba, nem volt nehéz még egy pohár altatós bort megitatnia vele. Utána pedig kihúzta a testét és beledobta a tóba.