A novella szerzője: Ria Anne Donovan
Ria Anne Donovan néven írok, és publikálok. Húsz éve írok verseket, de novellákat és regényeket csak hat éve. Az írás terápia a számomra, ahogy az olvasás is, hét éves korom óta. Tagja vagyok az MKMT mozgalomnak, ami a hazai írókat segíti, illetve az egyik adminja vagyok egy facebook csoportnak, ami szintén erre épült fel: Az Angyalszárny írói csoportnak.
A természet és a megélt tapasztalatok inspirálnak, bár ötleteim már álmomban is születtek.
Köszönöm a lehetőséget, hogy eljuttathattam Önökhöz az egyik írásomat.
Ez a novella fontos a számomra. A nagymamám emlékére írtam, aki egy hónappal ezelőtt hunyt el a karjaimban. Szerettem volna a novellával felhívni a figyelmet a demenciára, és az Alzheimer-kórra, ami országunk lakosainak a 20%- át érinti.
Olvasd el Ria Anne Donovan összes novelláját. →