A három varázstárgy és a szeretet ereje
A három varázstárgy és a szeretet ereje
Hol volt, hol nem volt, egy sötét erdő szélén állt egy kicsi, omladozó házikó. Ebben a házikóban élt egy testvérpár: a kilencéves Beni és a hatéves húga, Toncsi. Édesapjuk sajnos már régen meghalt, édesanyjuk pedig súlyos lelki betegséggel küzdött. A szegénység és a bánat miatt az anyjuk szíve kővé vált. Sokat kiabált a gyerekekkel, és állandóan haragudott a világra.
A kis Toncsi a folyamatos félelem miatt furcsa dolgot csinált: valahányszor az anyja rákiabált, a kislány úgy megijedt, hogy azonnal elfelejtette, mit csinált, vagy hová indult. Ilyenkor csak állt, nagy és szomorú szemekkel bámult a világba. Szerencsére ott volt vele a bátyja, Beni, aki nagyon szerette a húgát. Soha nem haragudott rá, inkább türelmesen fogta a kezét, és mindig kisegítette őt.
Egy napon az anyára olyan nagy harag tört rá, hogy így kiáltott a gyerekekre:
– El innen a házból! Addig vissza ne merjetek jönni, amíg el nem hozzátok nekem az erdő mélyéről a Csupa-Bánat Kristályt! Az kell nekem, hogy még keményebb legyen a szívem!
Ezzel kizárta őket a házból a hidegbe. Toncsi a nagy ijedtségtől azonnal elfelejtette, mi történt.
– Beni, miért vagyunk kint? És mi az a kristály? – kérdezte szipogva.
– Ne félj, Toncsi, én itt vagyok veled – mondta Beni melegen. – Fogd a kezem, vigyázok rád!
Így indult el a két gyerek a sötét, ismeretlen erdőbe. Nem volt náluk más, csak egy kevés száraz kenyérhéj.
Ahogy mentek a kanyargós ösvényen, egy nagy bokor alól halk sírást hallottak. Egy kismadár akadt be egy éles tövisbokorba, és sehogy sem tudott kiszabadulni.
– Jaj, Beni, nézd, bántja a bokor! – kiáltotta Toncsi.
– Segítsünk neki! – mondta a bátyja.
Itt mutatták meg először, milyen jó csapatot alkottak. A fiú óvatosan széthúzta a szúrós ágakat, de ahhoz, hogy a madárka ne ijedjen meg, a lány csendesen, kedvesen énekelni kezdett neki. A kismadár megnyugodott, Beni pedig kiszabadította.
A madárka ekkor megrázta a szárnyát, és így szólalt meg:
– Köszönöm, hogy megmentettetek! Mivel ilyen jó szívűek vagytok, nektek adom ezt a varázstollat. Ha bajba kerültök, ez megmutatja az igaz utat!
A gyerekek megköszönték az ajándékot, és mentek tovább. A fák egyre sűrűbbek lettek, s hamarosan egy meredek sziklafalhoz értek, ahol egy hatalmas, morcos erdei mackó ült az úton. A mackó nagyon fájlalta a mancsát, mert egy nagy tüske fúródott bele, és kínok között tartotta.
– Senki nem megy tovább! Még a közelembe se gyertek, mert nagyon mérges vagyok! – brummogta a mackó.
A lány megijedt a hangos morgástól, és megint elfelejtette, hol van. De a bátyja most is megnyugtatta:
– Semmi baj, Toncsi, csak segítenünk kell neki is.
Beni odalépett a mackóhoz:
– Mackó bácsi, ne bánts minket! Mi kiszedjük a tüskét, ha megígéred, hogy nem bántasz.
A mackó beleegyezett. A fiú odatérdelt a mancsához, és teljes erejéből húzni kezdte a tüskét. De a tüske nagyon mélyen volt. A lány, látva, hogy a bátyja egyedül nem bír vele, odaszaladt, átkarolta bátyja derekát, s együtt, teljes erőből húzták:
– Egy, kettő, három… hopp!
A tüske kirepült.
A mackó fellélegzett, és hálásan így szólt:
– Derék gyerekek vagytok! Szembeszálltatok a félelemmel, és összefogtatok. Nesze, Beni, vedd ezt a Bátorság-Kavicsot! Ha ezt a kezedben tartod, semmilyen gonoszság nem tud ártani nektek.
A testvérek továbbmentek, s végül elértek az erdő közepére, ahol egy sötét barlang bejáratánál ott csillogott a Csupa-Bánat Kristály. A kristályból áradt a hideg és a szomorúság. De a barlang mellett állt egy apró, takaros faházikó is, amelyből meleg fény és kalács illata áradt.
A házikóból kijött egy kedves házaspár: egy jószívű erdészházaspár, akiknek nem lehetett saját gyermekük.
– Hát ti kik vagytok, kicsikéim? Mit kerestek ebben a hidegben itt kint? – kérdezte az erdészné meleg hangon.
Beni mindent elmesélt: a beteg, haragos anyukájukat, a sok kalandot, félelmeiket, és azt is, hogy a húga milyen feledékeny lesz, ha bántják.
Az erdészbácsi ekkor odalépett a Csupa-Bánat Kristályhoz, megfogott egy nehéz kalapácsot, s a mackótól kapott Bátorság-Kavics segítségével egyetlen hatalmas ütéssel ezeregy apró darabra törte a gonosz kristályt.
Abban a pillanatban, hogy a kristály széttört, a varázslat megszűnt. A távoli házban az édesanyjuk szíve megszabadult a gonosz haragtól, megtelt bűnbánattal, és elindult, hogy megkeresse a gyógyulást.
De a legcsodálatosabb dolog Toncsival történt. A kismadár varázstolla megérintette a kislány homlokát. A sok szeretet, a bátorság és a jóság hatására a kislány félelme egyszer s mindenkorra elszállt. Többé soha nem felejtett el semmit, és a szemei újra boldogan csillogtak.
Az erdészházaspár így szólt hozzájuk:
– Ti megmutattátok, milyen az igazi testvéri szeretet, a jóság és a segítségnyújtás. Maradjatok velünk, legyetek a mi gyermekeink!
Beni és Toncsi beköltöztek a meleg faházikóba. Az erdész és a felesége sajátjukként szerették, nevelték őket, és vigyáztak rájuk. A gyerekek megtanulták, hogy a szeretet és az összefogás minden bajon átsegíti az embert, s hogy a jóság mindig elnyeri méltó jutalmát.
Így éltek boldogan, míg meg nem haltak.
Válaszok