Ősz a hegyekben

Ősz a hegyekben - Novella Blog

Ezt a novellát a szerző javított/lektoráltként jelölte meg, ezért változtatás nélkül tesszük közzé!

Ősz a hegyekben

A köd nem lassan szivárgott a tisztásra, hanem szinte rázuhant, mint egy nehéz, nedves bársonyfüggöny. Az aranyban izzó bükkfák levelei egyetlen éjszaka alatt váltak rozsdabarnává, s a hűvös levegőben már ott bujkált az a semmivel össze nem téveszthető, édeskés avarillat, amely mindig a természet elcsendesedését jelzi.
Egy kis hegyi faluban éltem azon az őszön. Nem menekültem semmi elől, csupán vágytam a csendre, amelyben a gondolataim végre átláthatóvá válnak. Minden délután ugyanazt a köves ösvényt jártam végig a patak mentén. A lombok között átpréselődő, alacsonyan járó napfény csíkjai mint aranypászmák világították meg a lebegő porszemeket és a pókhálókon megülő harmatcseppeket. De az a novemberi délután más volt.

Ahogy a régi faáthidalóhoz értem, a túloldalon egy idős embert pillantottam meg. Egy összecsukható, facsipeszes állvány előtt ült, kezében ecsettel, de nem festett. Csupán nézte a völgyet, ahol a ködpászmák úgy kígyóztak a fákon keresztül, mint valami lomha, mitikus lények. Közelebb léptem, s ekkor vettem észre, hogy a vászna teljesen üres.

– Nem találja a megfelelő színt? – kérdeztem halkan, nehogy megtörjem a pillanat varázsát.
Az öreg lassan felém fordította a fejét. Szemeiben nem az öregség fáradtsága, hanem valami egészen mély, meleg derű bujkált.
– A színek megvannak, kishölgy – mosolyodott el. – A borostyán, a réz, a mélyvörös mind itt fekszik a palettámon. A nehézség nem a látványban van, hanem abban, amit elfed. Az ősz nem az elmúlásról szól, hanem a felkészülésről. Nézd meg ezeket a fákat! Nem gyászolják a leveleiket. Elengedik őket, mert tudják, hogy csak így maradhatnak életben a tél folyamán. Mi, emberek miért ragaszkodunk görcsösen ahhoz, aminek már lejárt az ideje?

Bölcs szavai nem szónoklatként hatottak, hanem mint egy kavics, amelyet a még sima víztükörbe dobnak: mély hullámokat vetettek bennem. Abban a pillanatban megértettem valamit, amit hónapok óta próbáltam elnyomni magamban. A saját életemben is ott sorakoztak a rég elavult tervek, a görcsös ragaszkodások a múlt biztosnak hitt, de már rég halott formáihoz. Féltem az ürességtől, féltem a kopárságtól, amit a változás hozhat, ahogyan a fák is félhetnének attól, hogy meztelenül kell szembenézniük a téli fagyokkal. De az öreg festő szavai megnyitottak egy kaput. A levetett levelek nem a végzetet jelentik, hanem a túlélés zálogát és a tavaszi újjászületés ígéretét.

Az idős ember visszafordult a völgy felé, és végre felemelte az ecsetet. Nem a színes lombok pompáját kezdte el festeni, hanem a ködöt – azt a fehér, nehéz ködfüggönyt, amely lassan mindent eltakart.

Akkor már tudtam, mit kell tennem. Hazafelé menet a köves ösvényen a lépteim könnyebbé váltak, és a nehéz, nedves levegőben már nem a hideget éreztem, hanem a megkönnyebbülés tiszta és felszabadító nyugalmát. Az a rövid találkozás a ködbe borult híd mellett nem változtatta meg a világot, de megváltoztatta azt, ahogyan a világra néztem. Az ősz aranyában nem az elmúlást, hanem a megújulás ígéretét láttam meg – egy olyan maradandó emlékként, amely azóta is minden hűvös, avarillatú októberben újra és újra megszólít.

Értékeld a novellát csillagokkal!
[Összes: 1 Átlag: 5]

Ha tetszik ez a novella, ne felejtsd el csillaggal értékelni, vagy hozzászólásban elmondani a véleményed!

Kapcsolódó cikkek

Az Alku

Egy kis falu, messze, a hegyekben. Egy ősi alku, és egy ár, amelyet nem mindenki képes megfizetni. Brand a saját kárán tanulja meg, hogy vannak erők, amelyekkel nem érdemes szembeszállni. Azt hisszük, a bűvös alkuk árán jobb életet vásárolhatunk magunknak. De ez nincs így. Óvakodj a fajtájuktól fiam! Olyan árat szabnak, amelyet csak a lelkeddel és az ép eszeddel tudsz megfizetni

Vándorlámpás

Sok éven át dolgoztam német tanítóként. Ennek kapcsán rengeteg emlékem gyűlt össze, novelláskötetre valóan sok. Az egyik ilyet osztom most meg, kicsit másképp, kívülről szemlélve. Az olvasó helyet cserél a szerzővel, vagy ha úgy tetszik, kívülről szemléli önmagát. Mindezt az ősz egyik legszebb ünnepének tükrében.

Ősszel a padon

A nagymama és unokája egy padon ülve beszélget. A mama az ősz szépségéről beszél az unokájának, de ez a gyerekét nem érdekli. Fontosabb neki a születendő aki ott van az anyukája hasában, akit ő már meg is símogatott. Valyon, hogy került oda?

Tiltott gyümölcs

Anna kikapcsolódásként elutazik egy hosszú hétvégére egy hegyvidéki kis faházva. A csend és a nyugalom szigete számára, amíg a tiltott gyümölcs egy jóképü szomszéd alakjában fel nem forgatja az életét.. A mogorva szomszéd egy szívdöglesztő külsővel párosult, Anna úgy érezte, hogy fülig elpirult.

Válaszok

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: MInden tartalom jogvédett!