Az imposztor

„Ne legyen olyan nálad, aki a fiát vagy a leányát áldozatul elégeti, ne legyen jós, se varázslást űző, jelmagyarázó vagy igéző! Ne legyen átokmondó, se szellemidéző, se jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó! Mert utálatos az Úr előtt mindaz, aki ilyet cselekszik: éppen ezek miatt az utálatos dolgok miatt űzi ki előled ezeket a népeket Istened, az Úr.”
(5Mózes 18:10-12)

Marika kikapcsolta a porszívót, és belehuppant a fotelbe. Kockás fejkendőjét levette fejéről, és nyeglén a sporttáskájára dobta. A lakás takarítását ezennel befejezettnek nyilvánította. Nem a legtisztább, de ha a tulaj benéz ide-oda, látja majd a maszatolást. Ennyi meg bőven elég neki. Különben is, ezek az újgazdagok még ennyit sem érdemelnének. Marika tulajdonképpen minden ügyfelét rühellte, hiszen a tényt, hogy takarításért fizetnek, rendkívül felháborítónak találta. Még jó, hogy azért nem fizetnek, hogy más törölje ki a hátsójukat egy kiadós nagydolog után. Tulajdonképpen a más utáni takarítás és egy idegen segg törlése ugyanaz volt Marika szemében: megalázó dolog. Mivel a pénzt előre megkapta, semmi kedve sem volt tovább várni. Még odasétált a vitrinhez, hogy alaposan meghúzta a kézzel vágott Bohemia Crystal gyártmányú whisky dekantert. Majd megint. És még egyszer utoljára, ekkor már három-négy, jó nagy kortyokat nyelve egymás után.
– Ááá! – cuppantott egy nagyot. – Most pedig irány a cirkusz!
Marika két óra múlva már az Imperiál Vándorcirkusz chapiteau-ja oldalában felállított kis melléksátorban ült. És ekkorra már ő volt Marika Diamond, a kelet jósnője. Ezt már sokkal jobban szerette. Imádta kihasználni a betévedő emberek hinni akarását. Rendkívül gyorsan és pontosan figyelte meg a vendégek külső jelleit, és ebből vonta le a – többnyire helyes – következtetéseket. Olvasott az apró jelekből, majd egy kis amatőr színészkedéssel sikeresen adta elő, hogy látja a jövőt, megtisztítja az aurát, sőt még a holtakkal is beszél. Például a jegygyűrű helye a gyűrűsujjon a házastársunk elvesztését jelenti, legyen az halál, vagy akár válás. Nem szabad túl konkrétnak lenni, mert úgy nagyobb a tévedés veszélye. Elég csak annyit mondani: Elment. A tiszta, ápolt körmök irodai munkát, a bőrkeményedések fizikai munkát jeleztek. Vagy a cipő és ruházat. Azok állapota és minősége egyből elárulta a jólétet. De mind közül a halottidézős játék volt a kedvence. Nehezebb, mint a sima jóslás, de épp ezért szerette. A kihívás miatt.
Éjjel tizenegy környékén Marika Diamond már készült, hogy bezárja a sátrat, mikor belépett még valaki az ajtón. Mit tehetett volna, kell a pénz. Megadóan ült vissza székébe, és közben figyelte a külső jegyeket. A következő másodpercben összeráncolta szemöldökét. Az alacsony, vékony férfi narancssárga öltönyt viselt, narancssárga makkos cipővel. Az ördögbe is, még a kezére húzott kesztyű is narancs színű volt! Vörös, vagyis inkább narancssárgás haja hátrazselézve, és egy arcizma se rezdült, csak a szája mozgott. Ilyet még nem látott, hogy semmi jel, semmi gesztus.
– Szép estét! Remélem nem késő még egy utolsó kuncsafthoz – mosolygott, de arca nem követte a szája mozgását. Semmi mimika.
– Nem. Foglaljon csak helyet! – mondta Marika Diamond félve, de érdeklődve.
A férfi leült, és mozdulatlanul, meredten nézte a jósnőt.
– Nos? – kérdezte Marika.
– Jaj, bocsánat! – kacagott a férfi. – Hirtelen el is feledkeztem magamról, annyira meglep, hogy végre itt lehetek a nagy Marika Diamonddal szemben.
Marika nem tudta eldönteni, hogy ugratja, vagy komolyan mondja, amit mondott. De legjobban az zavarta, hogy egyszerűen semmit sem tudott leolvasni róla.
– Jóslást szeretnék. Cigánykártyából.
– Cigánykártyából? Nem is tudom, hogy mikor kérték ezt utoljára. Na, várjon!
Oldalra nyúlt a kis komódjához, és elővett egy pakli tarotkártyát. Már a lapokra sem emlékezett, olyan régen használta a tarotot, de úgy gondolta, legfeljebb majd rögtönöz. Többször is megkeverte, majd a paklit fejjel lefelé maga elé tette az asztalra.
– Kezdjünk akkor egy három lapos húzással, egyfajta gyors helyzetelemzésként. Persze, csak ha maga is úgy gondolja.
A férfi némán bólintott. Ő pedig felfordította az első lapot. Teljesen fekete volt. Marika Diamond csodálkozott, a férfi viszont sztoikus nyugalommal az arcán nézte a fekete lapot.
– Húzza ki a másodikat, kérem!
A jósnő maga sem tudta, miért, de engedelmeskedett. Lassan felemelte a második lapot, átfordította, és az előző mellé tette. Ugyanaz az éjfekete sötétség. De ezen a lapon mintha valami idomtalan test is lett volna a feketeség közepén. És mozgott. Marika Diamond, a jósnő, a halottlátó felsikított. Ekkor jelent meg a férfi arcán az első érzelem. Sátáni és természetellenes vigyor.
– Üzenetet hoztam neked, imposztor. Üzenetet a névnélküliektől.
Marika megpróbált felállni, de úgy érezte, minden egyes sejtjét mágnesként vonzza a széke.
– Meg kell hagyni, szerencséd van. Subigne akart eljönni hozzád, de… nos, ő még
mindig a büntetését tölti, mert kiderült az igazi neve és még a csuhással sem bírt el.
– Kivel?
A nap fényébe öltözött férfi úgy vágta pofon, hogy Marika bal szeme abban a pillanatban szétdurrant az üregében. A helyiséget artikulálatlan üvöltés töltötte be.
– Sose kérdezz egy hírnököt! Csak hallgasd!
A sátor falai, a valóság gerendái leomlottak körülöttük. A tér immár olyan volt, mint a borzalom hírnökének a színe: narancssárga. A piros, mint a nyers erő, és a sárga, mint a szellemi intellektus kettősének fúziójából létrejött az új szín, az ismeretlen árnyalatú narancs, ami átölelte őket és az asztalt.
– Jaj, a névnélküliekre esküszöm, olyan jó ismét itt lenni és a majmokkal játszani! – tapsikolt a lény. – Gyerünk, mondj valamit majmocskám!
– Kérem…
A hírnöknek immár a teste is narancssárgán világított. Kiáradó fénye úgy égette Marika testét, mintha egyenesen a napba vetették volna.
– Soha ne játssz azzal, ami nem a tied! Egy majom ne vegye a bátorságot, hogy eljátssza, ért az idők előtti erőkhöz! Ezt üzenik a névnélküliek.
Hátából hatalmas, féregszerű nyúlványok százai csapódtak ki, melyek rágóikkal belemartak Marika Diamond testébe. Szinte csak a feje látszódott ki az imposztornak. Felüvöltött, de még magánál volt. Közben a férfi elővarázsolt a mellényzsebéből egy kézzel vágott Bohemia Crystal gyártmányú whisky dekantert, és jóízűen meghúzta, majd cuppantott egyet. Vigyorogva rázta meg az üveget a nő előtt.
– Na milyen? Kis lopós majmocskám.
Marika csak némán nézett maga elé. Már a fájdalom sem érdekelte. Rájött, hogy az életének itt, és most vége, ha nem talál ki valamit.
– Miért pont én? – suttogta.
– Mert a feketelistán pont rád mutattak a névnélküliek. Mert még csak nem is hiszel abban, amivel játszol. Mert szarul takarítasz. Nem mindegy, miért? De egy biztos. A legrosszabb imposztor vagy, mert még egy tisztességes nevet sem tudsz választani magadnak. Marika Diamond. Szégyen. Mint egy bugris pornós.
– Mindent…
– Tessék? – hajolt előre a hírnök.
– Mindent megteszek – nyögte a jósnő.
A lényről leolvadt narancssárga bőre, és immár pőre valójában állt áldozatával szemben. A színtelen semmi örvénylett a nővel szemben, tele fogakkal és szemekkel. A csápok ezalatt rendületlenül fúrták bele magukat a nőbe.
– Nem viszlek el, és nem marjuk le a húsod. Nem öntünk tébolyt az elmédbe. Ha! Ha megteszed. Akkor visszamehetsz. Valódi erőd is lehet. De meg kell tenned!
Marikát egyáltalán nem érdekelte, hogy miről beszél a másik, de meg akarta tenni. Ő egy, a társadalom peremére szorult, egyik napról a másikra tengődő kisnyugdíjas volt, aki egyedül lakott egy albérletben. Aki mindent megtesz, csak legyen végre vége.
– Megteszem… Csak mondd, és megteszem – nyögte.
A hírnök már tudta, hogy megvan. Elkapott egyet, ráadásul pont őt! Ha sejtette volna a nősténymajom, hogy ki az őse, és mi lakozik benne! Büszke volt magára, hiszen nem vallott kudarcot, mint Subigne. Sőt, helyre hozta a téboly futárának a hibáját. A névnélküliek áldása lesz rajta, tudta jól. És így már a nőt sem kell sanyargatnia. De akkor is gyötörte tovább, féregnyúlványaival egyre nagyobbakat harapva ki a nő testéből. Egyszerűen csak azért, mert élvezte. Nagyon rég volt, mikor utoljára játszhatott a majmokkal. És ki tudja, hogy a névnélküliek mikor engedik ezt legközelebb.
– Akkor fegyelmezz rám! A ti valóságotok túl kicsi a névnélkülieknek. Nem férnek át rajta. Keresd meg a föld alatt élőket, a kultistákat. Ők még ismerik az ősi rítusokat. Ők tudják majd, hogyan jöhetnek el hozzátok az eónokon kívüliek.
– És utána?
Ekkor a hírnök, a sátor, minden visszaváltozott mindazzá, ami akkor volt, mikor az idegen belépett Marikához. A féregnyúlványok eltűntek, kintről pedig behallatszott az elefántok trombitálása, apró gyermekek kacarászása. A jósnő testén semmi nyoma nem volt a harapásoknak. Ellenben érezte, hogy… minden más. A testét nem kínozza a köszvény, elméje végtelen tudással teli. Mintha ismét megszületett volna, csak már több, mint ember. Sokkal több.
– Nincs utána! Csak az van, amit a harmadik lap mutat. Fordítsd fel!
Marika nem nyúlt a laphoz. Csak ránézett, koncentrált, és a lap magától fordult meg, majd leszállt az előző kettő mellé. A nő nem lepődött meg. Jól tudta, hogy más lett. Úgy nézett ki, mint egy hologramos kártyalap, ami a mozgás látszatát kelti, ha finoman ide-oda forgatják. Marika Diamond elméjével megrebegtette a lapot és látta, hogy a Föld összes élőlénye sikít. Hallotta, ahogy minden, ami mozog, vérzik. Érdeklődve figyelte a színek és hangok keveredését. És tetszett neki. Majd gondolatát lefele irányította. Lefele a föld felé, áttörve a talajt és elméje sebesen száguldott a bolygó belseje felé. Ekkor hallotta meg a dobokat.
– Hallod őket?
– Hallom őket. Felhozom őket. A névnélküliek végtelen mészárszékét hozom el.
– Úgy legyen.