Vadóckapitalizmus – Egy szakma pszichológiája

Vadóckapitalizmus - Egy szakma pszichológiája - Novella Blog

Vadóckapitalizmus – Egy szakma pszichológiája

Én, Bankó Bence, szenior tanácsadó vagyok a Kreatív Könyvelés Consulting-tól, a világ legnagyobb nemzetközi üzleti tanácsadó cégétől és ezt a naplót azért kezdem, mert a pszicho… coach-om azt javasolta, foglalkozzak az érzéseimmel. Ezért összeszámolom, mennyi pénzem van. NAV-megfontolásokból inkább csak a hátteret írom le, összegekre nem illik kérdezni. Szóval arról fogok beszélni, milyen fontos ügyfeleket szolgálunk ki, mennyire nélkülözhetetlen az én munkám, és milyen fantasztikus eredményeket érünk el mindezzel! De, ahogy az a keleti bölcsek is mondják, az út a lényeg, nem csak a részvényárfolyam!

Ügyfélszerzésben két mottónk van: „ÁRTATLAN amíg és miután bűnösnek nem bizonyul” és „Mit számít, hogy ügyfelünk a kivizsgáló hatóság is?”. Az elmúlt években megzsíroztuk az olajföldek gazdáit, és közel-keleti barátainknak javaslatokat adtunk a sajtókapcsolataik fejlesztésére. Tudom, hogy még nem az eredmények részénél vagyunk a történetben, de meg kell mondanom, üzleti modelljeink helyesen előrejelezték, hogy az azóta megmaradt újságírók sokkal barátságosabbak lettek a mindenkori kormányaikkal, mint néhai honfitársaik. Ez akkor is siker lett volna számomra, ha előtte nem vásárolta volna be a feleségem, csajom, édesanyám és fodrászom is olajrészvényekbe magát. Ezen kívül gyógyszergyártó, dohányipari, fegyvergyártó cégek, illetve fogyasztóvédelmi, egészségügyi hivatalok és humanitárius szervezetek az ügyfeleim. Szervkereskedő sejteket nem vállalok, mert nem tudom, melyik PowerPoint portfólió diára tenném be őket, és ez olyan kételyessé teszi a részvényesek előtt az egészet, hogy nem éri meg a macera.

És én hogyan járulok hozzá a garantált, utólag mindenképp kimutatott sikerhez? El sem tudja az ember képzelni, milyen pengeélen táncolni minden nap; emberek élete és megélhetése múlik a javaslataidon. Te meg alig tudsz segíteni, mert mindenhol akadályoz a bürokrácia és értelmetlen törvények, társadalmi igazságtalanságok állnak a jóindulatból kövezett utadban. Ezrek szenvednek ebben a pillanatban is világszerte. No de, senki se féljen, azért van a Kreatív Könyvelés Consulting és társai! Mi nem hagyunk egy vezérigazgatót sem cserben, és az utolsó (nagy)részvényes is megkapja a jussát, nem számít, hány szerencsétlent kell leépíteni!
A 400%-os éves bónusz, a végtelen, évi 20%-os növekedés és a világjárvány idején is kifizetett évvégi osztaléknál fontosabb dolog nincs a társadalmunkban, ezt meg kell értenie azoknak is, akik egyszer talán huszadannyit fognak keresni, mint önzetlen megbízóink, akik hihetetlen nehéz szívvel megválnak tőlük novemberig, hogy a Karácsonyi bulira legyen elég egy terem a Hiltonban kettő helyett.

Hogy én miképp járulok ehhez hozzá? Nem, az ügyfeleket a főnökeim szerzik, miközben golfoznak és elmesélik életük legtraumatikusabb élményeit, mint például, amikor láttak egy film előzetest, amiben volt egy fekete nő. És nem, azok nem könnyek, HANEM FÉRFIKÖNNYEK!!! Az adatokat, javaslatokat és bemutatókat meg minek készíteném én? A juniorok és gyakornokok nem véletlen maradnak minden este 8-ig az irodában… Még a végén meghíznának, mert lenne ebédszünetük.
Szóval megkérem a főnökömet, hogy jöjjenek be az ügyfelek a gondjaikkal, megmondom nekik, hogy mindenképp, személyesen utána járok, és addig rajtam kívül senki sem alszik, amíg nincs megoldás, majd bemutatom nekik az általam szorgosan begyűjtött anyagokat. Ehhez különleges készségek szükségesek, amit külsős „szakértők” egyszerűen nem tudnak megítélni.

Tudom, hogy már rég meggyőztem mindenkit a sikerességemről, de beszéljünk eredményekről. Hiszen a javaslatainkból származó eredmények hamarabb megvannak, mint az ezekhez vezető javaslataink. Szóval elég, ha 3 rövid példával lenyűgözöm most a világot:
1. Covid idején egy elektronikai cikk-gyártó túlbuzgón felvett indokolatlanul sok, de olcsó programozót, 2023-ban viszont kiderült, hogy nem fog minden háztartás harmadik okoshűtőt venni, szóval lappangtak az eladások az elvárásaikhoz képest. Szóval ALIG volt növekedés, így kiszámoltuk, hány embert építsenek stratégikusan le úgy, hogy maradjon a motivált szinergia. Azután meg a felsővezetőknek a bátor és önzetlen leépítésért megszavaztattunk extra bónuszokat.
2. Covid után egy pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó cég elkezdett ügyfeleket veszíteni, mert szenior kapcsolattartóik érthetetlen okokból, magasabb fizetésért átmentek egy másik céghez. Azt, hogy miért mentek el a másik céghez, még mindig nyomozzuk, de attól félek, hogy sosem tudjuk meg. Erre viszont gyors megoldás kellett, mert közelgett a pénzügyi év vége, és rosszul állt a cég nettó profit téren. Ezért kiszámoltuk, hány embert építsenek stratégikusan le úgy, hogy maradjon a motivált szinergia. Azután meg a felsővezetőknek a bátor és önzetlen leépítésért megszavaztattunk extra bónuszokat.

3. Egy szoftverfejlesztő cég több milliárd dollárt fektetett be AI technológiákba bérszám, HR, ügyfélszolgálat, PR és marketing területekre, junior pozíciókat megszüntetve. Az elmúlt években ennek a befektetésnek csak az 5%-a térült meg, és emberhiányban is vannak. Ez nyilván sokkal komplexebb probléma, mint a fentiek, szóval más megközelítést is igényel. Úgyhogy kiszámoltuk, hány embert építsenek stratégikusan le úgy, hogy maradjon a motivált szinergia. Azután meg a felsővezetőknek a bátor és önzetlen leépítésért megszavaztattunk extra bónuszokat.

Hű, ennyi mesébe illő sikersztorin még sosem futhattam át ilyen rövid idő alatt. Szerintem megtanulok golfozni, elkezdem mondogatni kolléganőimnek, hogy mosolyogjanak többet, és jelentkezek felsővezetőnek.

Értékeld a novellát csillagokkal!
[Összes: 5 Átlag: 4.8]

Ha tetszik ez a novella, ne felejtsd el csillaggal értékelni, vagy hozzászólásban mondd el a véleményed!

Kapcsolódó cikkek

Az új vér!

A világ titkai sokszor sötétben rejtőznek, és a legnagyobb titok, amit az emberiség valaha is felfedezett, a vámpírok létezése volt. Nem mesék, nem mítoszok, hanem valódi, halhatatlan lények. Az emberek évezredek óta féltek tőlük.

Maszk mögött

A mai világban megèltek és és újak feltárása a bizalomról hűsègről és a feltétel nélküli szeretet erejèről szól. A reakcióm pánikkal vegyített elfojtott agresszió és túlfűtött szexualitás. Sajnálok mindent. Antonio tőled is elnézést kérek. Nem tartottam tőled soha, de a múltam miatt szégyelltem magam. Ezért voltam ilyen, apa nem akart lebukni, anya szégyellte az egésze, főleg engem.

Lúci

Egy tíz éves osztálytalálkozón járunk, ahol az egykori osztálytársak kedélyesen beszélgetnek és nosztalgiáznak a régi időkről, ám az események hirtelen váratlan fordulatot vesznek. A történet az iskolai bullying tematikáját igyekszik körbejárni.

Válaszok

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: MInden tartalom jogvédett!