Elrabolva

Elrabolva

A virág újra kinyílik… de a lélek hegeit csak az idő gyógyítja

Alig múlt tizennyolc éves, korához képest fejlett, érett nő benyomását keltette Laura. Szülei korán meghaltak, így önfenntartó életet kellett élnie. Napközben a megörökölt birtokon dolgozott: virágokat nevelt, amelyeket a piacon árult. Sokáig jól ment a sora — minden csokrát eladta, estére mindig üres kézzel tért haza.
Egy napon azonban megváltozot
minden. A vásárlók egyre ritkábban álltak meg az asztala előtt, majd egyszer csak senki nem vett tőle semmit. Napról napra, hétről hétre csökkent a bevétele, a megtakarított pénze pedig lassan elfogyott.
Egyik reggel, mikor már-már feladta volna, egy elegáns férfi állt meg előtte, és szó nélkül megvette az összes virágát. Távozás előtt átnyújtott Laurának egy névjegykártyát, és annyit mondott:
– Kérem, keressen fel mielőbb.
Laura meglepetten nézett utána. Nem értette, mit akarhat tőle ez a férfi, de ahogy este hazatért, csak ezen járt az esze. A pénze fogytán volt, s úgy érezte, talán ez a lehetőség fordíthat sorsán.
Másnap reggel felöltötte legszebb ruháját: fehér blúzát, fekete szoknyáját és piros körömcipőjét. Taxiba ült, és elhajtott a megadott címre. Egy tágas villa állt előtte. Becsengetett, s az ajtóban ugyanaz az úriember jelent meg, aki előző nap a virágait megvette.
– Kovács Kálmán vagyok – mutatkozott be mosolyogva. – Jöjjön be, kedvesem.
A ház tágas és elegáns volt, a férfi udvariasan viselkedett, s egy szalonba vezette. Kedvesnek tűnt, figyelmesnek, s Laura rövid idő alatt elfeledte gyanakvását. Elfogadott tőle egy italt, majd még egyet. A harmadik után azonban hirtelen szédülni kezdett, s elsötétült előtte a világ.
Amikor magához tért, egy fehérre meszelt szobában ébredt. Ruhátlan volt, s csupán egy fürdőköpeny hevert az ágya végében. Az ablakon vastag rács, az ajtó zárva. Hiába dörömbölt, senki nem válaszolt.
Órák teltek el némaságban, mire végül kulcs zörgött a zárban. Kovács lépett be.
– Mától ez az otthonod – mondta nyugodtan. – Nekem fogsz dolgozni. Rajtad múlik, milyen lesz az életed: jó… vagy nagyon keserves.
Laura zokogni kezdett, kérlelte, hogy engedje haza, de a férfi csak elmosolyodott, és szó nélkül kiment.
Néhány óra múlva egy idősebb nő lépett be, kezében egy fehér, áttetsző ruhával.
– A nevem Rózi – mondta fásultan. – Én mondom el, hová kerültél. Ha jól viselkedsz, nem lesz bajod.
Laura némán bólintott. Felvette a ruhát, és leült az ágy szélére. Kisvártatva Rózi visszatért, ételt hozott.
– Egyél, erősnek kell lenned. Tudod, drágám, Kovács úr már régóta figyelt téged. Itt fiatal lányok dolgoznak, gazdag emberek kedvére. Te leszel az új „frissítés”.
Laura arcára kiült a döbbenet.
– Én… én nem fogok… – kezdte, de Rózi a szavába vágott.
– Nem te döntesz, kedvesem. Felejtsd el a régi életed. Az ajtó már bezárult mögötted.
A lány napokig próbált kiutat keresni, de minden kísérlete hiábavalónak tűnt. Elhatározta: megjátssza az engedelmességet, hogy esélyt kapjon a szökésre.
Nem is sejtette, hogy közben a hatóság már figyelte az épületet. Egyre több bejelentés érkezett eltűnt fiatal lányokról, s a nyomok mind Kovács házához vezettek.
Két civilruhás nyomozó elhatározta, hogy beépül. Egyik hétvégén, amikor ismét gazdag vendégek érkeztek, ők is csatlakoztak hozzájuk, mint „új urak”. Az egyikük licitált is – egy aktatáska pénzt kínált az „új lányért”.
A férfiak ittak, ettek, Kovács pedig mosolyogva jelentette be:
– Hölgyeim és uraim, az új lány ma este bemutatkozik.
Laura ekkor már egy másik szobában várt. Rózi rásegítette saját ruháját, amit érkezésekor viselt.
– Viseld ezt. Szépen nézel ki benne – mondta, majd halk sóhajjal hozzátette: – Viselkedj jól, és talán nem lesz baj.
Laura sírva maradt magára. Reszketett, mikor lépteket hallott az ajtó felől. Egy idős férfi lépett be, mohón végigmérte.
– Csodálatos vagy – lehelte, s közelebb lépett.
Ebben a pillanatban azonban kinyílt az ajtó, és belépett az egyik nyomozó.
– Rendőrség! – kiáltotta, miközben az öregurat kitessékelte.
Laura döbbenten nézett rá, majd amikor felfogta, hogy megmenekült, a férfi nyakába borult, és sírva tört ki – ezúttal az örömtől.
Hamarosan megérkezett az erősítés. A rendőrök letartóztatták Kovács Kálmánt és az egész bűnszervezetet.
Néhány hét múlva Laura újra a piacon állt. A virágai illatoztak a napfényben, s amikor egy vevő odalépett hozzá, csak ennyit mondott:
– A virág mindig újra kinyílik… még akkor is, ha egyszer letépték.