Vámpírszerelem

Chris lassan lépdelt az elcsendesedett utcán, az éjszaka, mint egy sötét lepel burkolta be a várost. Egy-egy ablakból kiszűrődő fénycsóva és a telihold ezüstös fénye világított és kölcsönzött sejtelmes hangulatot az éjszakának. Chris szerette ezt a hangulatot, már amennyire egy vámpír szerethet.
Már négy évszázada rótta az utcákat, csillapítva olthatatlan étvágyát. Régebben nem foglalkozott azzal, milyen ember az áldozata, válogatás nélkül ölt. Még az elején, főleg a bosszú hajtotta és örömlányok voltak áldozatai. Ugyanis ő maga is egy ilyen affér után változott át. A gyönyörű nő – aki vámpírrá tette – maga is örömlányként szedte áldozatait. Chris azonban megtetszett neki és csak magának akarta, de a férfi gyűlölte őt, amiért szörnyeteggé tette. Eleinte élvezte a halhatatlanságot, amíg rá nem jött az árára, nem érezte többé a szerelmet. Ellene fordult és végzett vele, de lelke nem kapott megnyugvást.
Jó ideje már ő maga is meglátta az embereken a gonoszt és belőlük szedte áldozatait.
Mára végzett az öléssel, hazafelé vette útját. Valami megmagyarázhatatlan erő mégis a temető felé vonzotta. Odaérve valami megcsapta az orrát, a vér semmihez sem fogható illatát érezte, de ez most más volt. A sírok között egy gyönyörű lányt pillantott meg, törékeny alakján fekete ruhát viselt, hosszú, sötét fürtjei keretezték angyali arcát. Az ujja hegyén kiserkenő vércsepp – amelyet egy tüskés bokor okozott – vonzotta oda a vámpírt. Chris megrészegedve a látványtól közelebb lépett a lányhoz. Ő ijedten nézett hátra, ahogy meglátta Christ.
– Nem akartalak megijeszteni, de mit keresel itt ilyen késői órán a temetőben?
A lány kisírt szemmel nézett rá és elmesélte, hogy két hete volt az édesanyja temetése. Nem maradt senkije, egyedül maradt a nagyvilágban.
Chris különös bizsergést kezdett érezni, amit még nem tapasztalt sosem, azt viszont biztosan tudta, hogy védelmezni akarja a lányt. A férfi szavai nyugtatólag hatottak, és a lány is úgy érezte, hogy bízhat Chrisben.
– Angel vagyok – nyújtotta kezét a férfi felé.
Chris lélegzet-visszafojtva fogta meg a feléje nyújtott meleg női kezet, érezte vékony csuklóján szapora szívverését. A vámpírt, mintha áramütés érte volna, annyira gyorsan el is engedte az apró, kecses kezet.
– Chris – válaszolta – veszélyes ilyenkor, szívesen elkísérlek.
Angel beleegyezően bólintott és elindultak a lány otthona felé. Angel egyre jobban feloldódott a férfi társaságában, Chris megtudta, hogy minden estéjét a temetőben tölti a lány. Az ajtóhoz érve Chris sietve elköszönt, nem akarta ezt a számára varázslatos éjszakát elrontani. Másnap este a férfi alig várta már, hogy lássa Angelt, aki ismét az édesanyja sírjánál állt.
– Angel elfogadod tőlem ezt a rózsát?- nyújtotta át a lánynak.
– Köszönöm, nagyon szép – mosolygott rá.
Az elkövetkező hetekben minden este találkoztak a temetőben, és minden egyes alkalommal Angel kapott egy rózsát. A lány napról-napra egyre jobban beleszeretett Chrisbe.
A legutolsó találkozásnál Angel váratlan kérdést tett fel Chrisnek:
– Te már tudod, hogy én mit kerestem akkor éjjel a temetőben, de azt még nem mesélted el, hogy te mit kerestél ott? – érdeklődött Angel.
Chris tekintete elkomorult, sejtette, hogy egyszer tisztáznia kell mindent, de még nem látta elérkezettnek az időt.
– Tudod, a gonosz emberekre vadászom. És ugye a temető eléggé rémisztő hely, főként éjszaka.
– Ó, akkor te valami bosszúálló angyal vagy?- nevetett fel Angel. Chris bólintott. Legszívesebben a karjába vette volna a lányt és örökké csókolta volna, de azt akarta, hogy Angel tisztában legyen azzal, ki is ő valójában. Másnap Chris elhatározta, hogy felfedi titkát és elmondja, hogy vámpír. Aznap este különös érzése támadt Chrisnek. Ahogy a temetőhöz ért, valami megcsapta az orrát. Ezt az illatot már érezte azon az éjszakán, amikor Angellel találkozott, ez az ő vére!- gondolta kétségbeesetten. Egy árnyat látott a sírok között sietve távozni. Utánament és elkapta.
– Mi tettél Angellel?- ordította magán kívül.
A férfi kajánul elmosolyodott.
– Semmi olyat, amit a kicsike nem akart, menj hátha még életben találod.
Chris agyát elöntötte a gyűlölet, megragadta a fickót, mint éhes ragadozó a zsákmányát, és belemélyesztette hegyes fogait a nyakába. Addig nem engedte, míg utolsó csepp vérét ki nem szívta, majd az élettelen testet ledobta.
A lány már alig élt, mire Chris odaért hozzá.
– Angel, drágám – a férfi csak ennyit tudott kinyögni, ahogy a lány törékeny testét magához ölelte- El kell mondanom valamit én, én..- és szeméből patakokban kezdett folyni a könny. A férfi tudta, hogy nem tudja megmenteni a lányt, jól ismerte a halál illatát, amit most is érzett a levegőben.
– Ne mondj semmit tudom, hogy ki vagy, de nem érdekel – simogatta le könnyeit a lány keze erőtlenül – Csak ölelj szorosan – bújt hozzá.
Chris ordítani tudott volna fájdalmában, ahogy érezte Angel egyre lassuló szívverését.
– Csókolj meg utoljára – suttogta Angel.
Chris lehajolt és gyengéden megcsókolta, mire Angel a férfi vállára hajtotta fejét és örökre becsukta szemét.
Chris órákon keresztül tartotta még karjaiban szerelmét, egészen addig, amíg a felkelő nap első sugarai a lányra vetődtek. Chris még sohasem látta ennyire szépnek a napfelkeltét, ahogy várta, hogy a simogató sugarak őt is elérjék.