Bejárónőből feleség

Bejárónőből feleség

Ébredés után még nyújtózkodok egy kicsit, miközben hallgatom a kintről behallatszó madárcsicsergést. Mások utálják a varjak hangját, de engem nem zavar, csicseregjenek csak, mert ez azt jelzi, hogy jó idő lesz ma is.
Felkelek, majd elindulok a konyha felé, mert a reggeli kávé a legfontosabb egy jó nap kezdéséhez.
Amikor belépek a konyhába ledermedek, és csak nézek, ahogy az a középkorú nő is, aki a konyhámban áll.
– Ki maga? – kérdezem tőle, némi felháborodással a hangomban.
– Klári vagyok – mondja nekem a kontyos nő mosolyogva.
– És…?
– Én helyettesítem Piroskát.
Ekkor már kezdem kapiskálni. Piroska a bejárónőm, aki hetente néhány alkalommal jön hozzám, hogy rendbe tegye a lakást. Mintha tegnap említette volna, hogy ma nem tud jönni, de arról nem beszélt, hogy küld maga helyett valakit. Vagy igen? A fene sem emlékszik rá.
– Még csak hét óra van.
– Tudom. Azért jöttem korábban, mert…
– Miért?
– Ja igen. Mert én kicsit lassúbb vagyok, mint a fiatalok, de mondhatnám azt is, hogy alaposabb, mert tudja, a jó munkához idő kell. Nem gondoltam, hogy ez gond lehet.
– Nem gond – mondom neki békülékenyen. – Csak egy kávét innék.
– Megcsinálom. – Ajánlja fel, de én elutasítom.
– Majd én megcsinálom magamnak.
– Jól van.
Klári leül az asztal mellé, és csak néz. Hozzálátok a kávékészítésnek, ami hamar megvan, majd a bögrémmel együtt kimegyek a teraszra, oda talán nem jön utánam, mert ott nincs semmi dolga.
Leülök, rágyújtok, majd a kezembe veszem a bögrémet, amikor Klári megjelenik. Az ő kezében is egy bögre van.
– Leülhetek? – kérdezi tőlem.
– Persze, csak nyugodtan.
– Olyan jó illata van ennek a kávénak, hogy én is megkívántam.
Válasz helyett csak mosolygok rá, és kortyolok egyet.
– Mióta dolgozik itt Piroska?
– Már egy éve.
– Elégedett vele? A munkájával?
– Igen, de miért fontos ez?
– Mert…
A nő elhallgat, és csak nézi a bögrét, ami a kezében van.
Arra gondolok, hogy most jön az a rész, amikor megfúrja Pirit, és majd saját magát helyezi előtérbe, mert vele majd jobban járok, de tévedtem.
– Mert… – ismétli meg Klári, majd egy idő után mégis folytatja. – Most indítom be a saját vállalkozásomat, és szeretném, ha Piri lenne az első alkalmazottam, mert szerintem nagyon rendes lány, és jól dolgozik. Még soha nem hallottam panaszt a munkájára.
– Ez igaz, én is megerősíthetem, tényleg ügyes. De miért akar váltani?
– Mert csak kihasználnak minket.
– Ezt hogy érti?
– Ahogy mondom. A cég, akinek dolgozunk, nagyon sok pénzt kér a szolgáltatásért, ám az alkalmazottaknak csak nagyon keveset fizetnek. Hát ezért akarok váltani.
– Inkább maga szeretne sok pénzt keresni, ha jól értem.
– Nem, dehogy. Épp ellenkezőleg. Szeretnék minél többet fizetni az alkalmazottaknak, mert… Piri elég rossz helyzetben van, szüksége van a pénzre, de annyira keveset kap a munkájáért, hogy abból képtelenség megélni.
– Erről tudok egy, s mást, épp ezért én is szoktam adni Pirinek egy kis plusz pénz.
– Tudom, ezt is elmondta nekem.
Most meglepett Klári. Vagyis inkább Piroska. Amit adni szoktam neki, az nem igazán adomány, vagy könyörületi juttatás. Pirivel egy egészen más kapcsolatunk van, mondhatni bensőséges. Több alkalommal is voltunk már együtt, mert annyira kedves, szép és kívánatos, és persze azt is tudom, hogy milyen sanyarú a sorsa. Arra gondolni sem mertem, hogy erről beszél a munkatársainak is.
– Elmondta?
– Igen – mondja Klári miközben lehajtott fejjel a kezeit tördeli.
– De miért?
– Mert mi jóban vagyunk, mondhatni barátok, épp ezért szeretnék vele dolgozni.
– És maga? Önnel mi a helyzet?
– Mire kíváncsi? Én albérletben lakom, és… én sem dúskálok a pénzben, mint mondtam… egyedül élek, nincs senkim, csak Piri. Ő olyan, mintha a lányom lenne.
– Piroska hol lakik?
– Ő is albérletben.
Elgondolkodok a hallottakon, miközben azon gondolkodom, hogy vajon miért mondja el, mit vár tőlem. Aztán Pirire gondolok, mert nem szeretném, ha valamilyen változás miatt nem jönne többet. Ő több nekem, mint bejárónő. Némi fejtörés után, eszembe jut valami, ami lassan kezd körvonalazódni bennem. Klári még mindig lehajtott fejjel néz maga elé.
– Van egy ötletem – mondom neki, mire ő felnéz rám, de nem mond semmit. – Mi lenne, ha…
Még egyszer átgondolom, mielőtt olyat mondanék, amit már nem tudok visszavonni. Meggondoltam. Van egy jól menő cégem, igazán megengedhetem magamnak, hogy felajánljam nekik a lehetőséget, főleg mert így Piri is mindig velem lehetne.
– Nézze. Itt van ez a nagy ház, több helyiség van benne, mint amire szükségem van, mi lenne… mit szólna ahhoz, ha felajánlanám, hogy lakjanak nálam?
Erre Klári szemei kikerekednek.
– Itt? – mutat körbe a karjával.
– Persze.
– De miért?
– Ennek egyszerű oka van. Szükségünk van egymásra.
– Ezt hogy érti?
– Nekem kell valaki, aki a házat rendben tarja, magának meg kell egy stabil pont, ami nem albérlet. És persze Pirinek is.
Klári egy darabig csak néz rám, majd a szemében megjelenik egy könnycsepp, ami lassan csordogál lefelé, majd újabbak is követik.
– Miért? – kérdezi ismét.
– Mert így a legjobb mindhármunknak.
Klári megmozdul, feláll a székről, megkerüli az asztalt, megáll mellettem, majd lehajol és magához ölel.
– Tehát igaz – mondja csak úgy a vállamba.
– Mi igaz?
– Piroska sok jót mesélt magáról, de én nem hittem el. Azt gondoltam, hogy csak a fiatalság és az elfogultság mondatja vele, de most már tudom, hogy igazat mondott. Maga tényleg jó ember.
Még egy ideig ölelget, aztán elenged, és visszaül a székre.
– Nos? – kérdezem tőle. – Elfogadja az ajánlatot?
– Igen. Vagyis… csak akkor, ha Piroska is igent mond rá.
– Abban biztos vagyok.
– Akkor elfogadom.

Alig egy héttel később, már nálam laktak. Elfoglaltak egy félreeső szobát, és kényelmesen berendezkedtek. A cégnél felmondtak, ahol eddig dolgoztak, mostantól tőlem kapják a fizetésüket, ami pontosan annyi, amennyit én fizettem a cégnek, ám most a teljes összeg az övék.
Klári beindította a vállalkozását, ami egyre csak terjedt s egyre sikeresebb lett, mert a lányok, akik neki dolgoztak, örömmel végezték a munkájukat, mert Klári jól bánt velük, és tisztességesen megfizette őket.
Csak Piri volt bánatos. Miért? Mert ő is imádta Klárit, örömmel dolgozott neki, csakhogy egyre több időt töltöttünk mi együtt, így egyre kevesebb munkát kapott, míg végül teljesen munka nélkül maradt.
– Nem hiányzik a munka és Klári társasága?
– De igen. Nagyon.
– Ha akarod, továbbra is lóghatsz vele, és még munkát is vállalhatsz, ha ahhoz van kedved, de előbb egy kérdésemre válaszolnod kell.
– Kell?
– Igen.
– Halljam a kérdést!
– Hozzám jössz feleségül?
Elé tartom a fekete bársonydobozkát, ám ő csak nézi, de nem válaszol. Válasz helyett a kerek szemeiből ömleni kezdenek a könnyek, majd rám borul, és zokogásban tör ki.