Borbíró Klára: Zion laboratóriuma

Zion laboratóriuma - Novella Blog

Zion laboratóriuma

A két nap éppen váltotta egymás az égen, az épületekre vékony homály borult, amikor Dargo végigosont az ezüstfehér folyosón Zion laboratóriumáig. Régóta várta az alkalmat, és most, hogy mentorát a központba rendelték, eljött az ő ideje. Mert hiába tudta, hogy ő Zion kedvenc tanítványa, és minden valószínűség szerint őt fogja maga mellé emelni a két ciklus múlva tartandó beszámoltatás után, hogy megossza vele kutatásait, a formiverzum-laborba még felügyelet mellett sem engedte be őt. Úgy gondolta, ennek egyetlen oka az, hogy megőrizzen valamit a tudósokat körülölelő titokzatosságból.
Zion felelőtlen kutató volt, vagy a bizalma nőtt indokolatlan magaslatokig, mindenesetre a szekcióján minden ajtót ugyanaz a kód nyitott. Dargo nem babrált hát sokáig, hamar besurrant a nyíló résen.
Odabent tágas helyiség fogadta, két oldalán a polcok végestelen magasságokig nyújtóztak. Lenyűgözte a látvány.
‒ Mennyi formiverzum! ‒ suttogta.
Volt már a kezében ezek közül néhány, ahogy a többi tanítványnak is, de hogy ennyi legyen belőlük! Ráadásul többé-kevésbé valamennyi elütött a társától. Az egyikben kékeszöld gáznebulák kavarogtak, egymásba olvadtak majd újra különváltak. A másikban fellobbanó fények cikáztak.
Ez utóbbi megtetszett Dargónak, és levette a polcról. A tárolóedény rideg falán át is a tenyerén érezte a felvillanó fények melegét. Kinyitotta a formatárolót, és kivette belőle az apró mindenséget. A cikázó fények a pikkelyeit csiklandozták.
A szemléltető egy talpazaton állt a szoba közepén. Odalépett és rátette a mindenséget. A műszer rövid hanggal jelezte, hogy működésbe lépett, majd egyenletes sebességgel felfújta a kicsiny világot. Dargót körbeölelte a fekete semmi, de távolabb, úgy félúton közte és a polc között felvillant az első fény. Dargo most már hangot is hallott hozzá. Először éles sustorgást, aztán ahogy a fény elérte a maximális erejét, csattant egyet és sziszegve továbbtekergőzött. De már jött is a következő meg az azt követő felvillanás. Dargo boldogan figyelte a fények villódzását.
Előrenyújtotta a karját, hogy kitapintsa a fekete semmit. Bársonyosnak és langyosnak képzelte, puhának, mint amilyen a rövid éjszaka, amit a két nap engedélyezett. Ekkor vette észre, hogy térerő választja el a mindenségtől. Olyan volt, mintha erősen összesűrített levegőből készült volna, Dargo könnyedén áthatolt a szövetén.
A következő villanás éppen az orra előtt született. A feketeség megtelt bizsergéssel, és őt ugyanaz a csiklandós érzés járta át, mint amikor az ujjai között tartotta a formiverzumot. Ahogy a fény ereje megnőtt, és a sustorgás csattanássá erősödött, Dargót megcsapta valami. Ijedt csodálkozással kiáltott fel, miközben visszakapta a karját a térerő védelme mögé.
A kiáltás hatására a szemléltető csippantva rántotta össze a mindenséget, amit Dargo kapkodva zárt vissza a formáriumába, és szinte feldobta a helyére, a polcra. Újabb, de ezúttal nyugodt univerzumot keresett. Körbejárta a szobát, végignézte az alsó sorokat, aztán felröppent a másképp elérhetetlen polcokhoz. Egy narancsos-vöröses formiverzumon akadt meg a tekintete. Levette, leereszkedett vele a padlóra, kicsomagolta és a szemléltetőre állította.
Ahogy az előző mindenség, ez is kitöltötte a szobát, felfedve Dargo előtt a mélyében rejlő titkokat. A kis világ már nem volt vöröses színű, halvány narancs szálak szövevénye szőtte be egyenletesen a belsejében fodrozódó fénylő nedvességet. Ahol egy-egy szál keresztezte egymás útját vagy összefonódtak, hogy együtt fussanak tovább, ott mélytürkiz kövecskék telepedtek meg.
Dargo bátortalanul emelte az egyik felé a kezét. Ahogy áthatolt az erőtéren, és megérezte a mindenséget kitöltő nyirkos gázt, visszarántotta a karját, aztán megkönnyebbült hangot hallatva újra kinyúlt, és megpöckölte a legközelebbi türkiz követ. Az mókás hangot adott, rezgett egy darabig, felkavarva maga körül a gázt, végül megült az eredeti helyén.
Dargo lassan körbeforgott, közben a türkiz kövek elhelyezkedését figyelte. Hamar rátalált a pontok, vonalak meg a gáz váltakozásának szabályszerűségére. Tökéletes világ tárult elé a maga tökéletes unalmasságával.
Ez az a nagy titok, amit Zion féltve őriz a tanítványai elől? Csalódottan zárta vissza formáriumába a mindenséget. Szúrós pillantással pásztázta végig még utoljára a polcokat.
Elkülönített formiverzumok ‒ figyelmeztetett a felirat egy különálló polcrendszeren. Dargo, bár indulni készült, most megújult érdeklődéssel lépett vissza.
‒ Tudtam, hogy kell lennie valami jelentősebbnek ‒ dünnyögte.
Leguggolt a tárlóhoz, próbálta kitárni, félrehúzni, lehajtani az elejét, elcsúsztatni a tetejét, de azt mintha egyetlen tömbből faragták volna ki.
‒ Ne már! Valahogy mégiscsak belekerültek azok a formiverzumok ‒ csapott a tároló tetejére, mire az felpattant, az eleje lenyílt, és szabaddá vált az út a formiverzumokhoz. Csak ki kellett nyújtania érte a karját.
Csontos ujjai rákulcsolódtak arra, amelyikben a legszínesebb fénylő micsodák kavarogtak. Ráhelyezte a szemléltetőre, és gyönyörködve leste, ahogy egyre nagyobbra fúvódik. A benne lévő anyag táncot járt, a gömböcskék egymást kergették.
‒ Nahát! ‒ nyögött fel.
A mindenség egy pillanat alatt összezsugorodott, és Dargo szembe találta magát a mesterével.
‒ Nem láttad a kiírást? ‒ mordult Zion.
‒ Azt hittem, a központba… Muszáj volt megnéznem.
‒ Még szerencse, hogy itt felejtettem a jegyzeteimet. ‒ Zion elrakta a szemléltető állványán heverő adathordozót, majd a mindenségért nyúlt. Igazából nem haragudott Dargóra, hiszen éppen ez a megalkuvást nem ismerő kíváncsisága tette őt a legjobb diákjává. Ijedtségét rejtette zord viselkedése mögé, amikor rámorrant az ifjúra. ‒ Jól tudod, hogy mik ezek.
‒ Persze. A formiverzumokban a hipertér anyaggá, energiává és természeti törvényekké való alakulásának lehetséges változásait vizsgálod. De nem értem, mi ez a titkolózás. Miért zárod el ezeket mindenki elől?
‒ Hiszen láttátok őket nem is egyszer.
‒ Így együtt ezt a sokféleséget soha ‒ mutatott körbe.
‒ Ebben igazad van. De hidd el, a többieket ez nem is érdekli annyira. Ami meg téged illet, nem akartam kockáztatni, amíg magam sem tudom, milyen hatással lehetnek ránk az elkülönített verzumok.
‒ Miért különítetted el őket?
‒ Az a legegyszerűbb, ha megmutatom.
Dargo most vette csak észre, ahogy Zion a szemléltetőre helyezte a mindenséget, hogy az mindvégig mestere ujjai között pihent. Vágyakozó pillantást vetett az ajtó felé, de nem mozdult. Zion nem tenne olyat, amivel veszélyezteti a tanítványai egészségét.
A tarka mindenség körbefolyta őket. Felfúvódása nem állt meg az előbbi léptéknél. Miközben a terem szélére siklott részei mindjobban összesűrűsödtek, a közelebbi objektumok egyre nagyobbá váltak. Zion az elméjével irányította a szemléltetőt, közben mégis képes volt könnyedén csevegni a tanítványával.
‒ A mindenségek sokfélék lehetnek, de csak ritkán képződnek olyanok, amelyben a tér és az anyag aránya megfelelő ahhoz, hogy ilyen látványos objektumok keletkezzenek, és a köztük végbemenő folyamatok egyensúlyban tartsák a rendszert.
‒ Nagyjából hány ilyen van?
‒ Egészen pontosan annyi, ahányat az elkülönített tárlóban látsz.
Dargo összezavarodva kérdezte:
‒ Ezért ítélted veszélyesnek őket?
Újra felmérte a polcokon tárolt formiverzumokat. Hatalmas mennyiségű mintát halmozott fel Zion. Azokhoz képest ez a néhány elkülönített példány elenyésző volt.
‒ Azért vannak itt ‒ bökött az ujjával egy golyóhalmaz felé Zion ‒, mert fertőzöttek. ‒ Elmosolyodott tanítványa rémületén. ‒ Ne félj! Már megvizsgáltam a fertőzést. Az, amelyik ezt a világot támadta meg, ránk nézve veszélytelen.
A kiválasztott rész tovább nőtt, a golyók messzire úsztak egymástól. Most már látni lehetett, hogy nem szabályos gömb alakúak, és a színük meg a méretük jelentősen eltér egymástól. A saját tengelyük körül forogtak, miközben eltérő sebességgel keringtek egy sárga gömb mentén. A fénylő központhoz közel haladó golyók kicsik és gyorsak voltak, a távolabbiak nagyok és jóval lomhábbak. Dargo szabálytalan alakzatokat és a golyók körül keringő kisebb gömböket is felfedezett, ezek voltak a legkisebb látható objektumok. Zion kiválasztotta a sárga gömbtől számított harmadik golyót, és annyira felnagyította, hogy Dargo meglátta a felszínén kavargó lüktetést.
‒ Mik ezek? ‒ kérdezte.
‒ Plattoknak neveztük el őket. Úgy gondoljuk, hogy élő szervezetek. Arra még nem sikerült rájönnünk, hogy milyen fejlettségi fokot értek el.
‒ Azt mondod, mindegyikben ott vannak? ‒ intett Dargo a kistároló felé. ‒ Lehet, hogy egymást fertőzték meg?
‒ Nem. Hermetikusan zárt formáriumokban, távol egymástól tároltam őket. Százszázalékos biztonsággal állíthatom, hogy ahol a feltételek adottak rá, ott a plattok biztosan megjelennek.
‒ És mire jók?
‒ Ez a nagy kérdés. ‒ Zion lekapcsolta a szemléltetőt, a mindenség összezsugorodott. ‒ Zárd el gyorsan! ‒ adta Dargónak, és figyelte annak óvatos mozdulatait.
Mester és tanítványa elgondolkodva nézte a lezárt elkülönítőt. Dargo türelme fogyott el előbb, ő szólalt meg.
‒ De mégis! Mire lehet használni a plattokat?
‒ Két ciklus múlva gyógyszerkísérletekbe kezdünk velük.
‒ Addigra túlleszek a beszámoltatáson. Lehetne, hogy én is… ‒ csillant meg a lelkesedés Dargo hangjában. Zion felkacagott, és műszigorral vágott az ifjú szavába:
‒ Jól tudod, hogy igen. Első feladatod a plattok begyűjtése lesz.

Értékeld a novellát csillagokkal!
[Összes: 0 Átlag: 0]

Ha tetszik ez a novella, ne felejtsd el csillaggal értékelni, vagy hozzászólásban mondd el a véleményed!

Kapcsolódó cikkek

Az új vér!

A világ titkai sokszor sötétben rejtőznek, és a legnagyobb titok, amit az emberiség valaha is felfedezett, a vámpírok létezése volt. Nem mesék, nem mítoszok, hanem valódi, halhatatlan lények. Az emberek évezredek óta féltek tőlük.

Maszk mögött

A mai világban megèltek és és újak feltárása a bizalomról hűsègről és a feltétel nélküli szeretet erejèről szól. A reakcióm pánikkal vegyített elfojtott agresszió és túlfűtött szexualitás. Sajnálok mindent. Antonio tőled is elnézést kérek. Nem tartottam tőled soha, de a múltam miatt szégyelltem magam. Ezért voltam ilyen, apa nem akart lebukni, anya szégyellte az egésze, főleg engem.

Lúci

Egy tíz éves osztálytalálkozón járunk, ahol az egykori osztálytársak kedélyesen beszélgetnek és nosztalgiáznak a régi időkről, ám az események hirtelen váratlan fordulatot vesznek. A történet az iskolai bullying tematikáját igyekszik körbejárni.

Válaszok

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: MInden tartalom jogvédett!