Borbíró Klára – Oort túra

Borbíró Klára - Oort túra - Novella Blog

Oort túra

‒ Látod, vészmadár, mégiscsak elértük! ‒ Kevin barátságosan hátba veregette Ábelt, aki idegesen felmordult:
‒ Még át kell jutnunk rajta.
‒ Egy ilyen kisméretű szonda könnyedén átsiklik az üstökösmagok között – legyintett Kevin.
‒ Hogy lehettek ilyen magabiztosak, amikor ismeretlen terepen járunk? ‒ Az irányítóteremben lévők mind hitték, hogy a kis szonda, amit figyelnek, sikeresen átjut a Naprendszert határoló Oort felhő szétszórtan elhelyezkedő üstökösmagjai között, de Ábelt rossz érzések gyötörték.
‒ Úgy mondod, mintha nem lennél tisztában a felhő szerkezetével ‒ intette le Kevin.
Ábel megcsóválta a fejét.
‒ Sosem vezet jóra az önhittség.
Kevin elnevette magát.
‒ Kivéve, ha rólad van szó.
‒ Rólam? ‒ Ábel őszintén megdöbbent.
‒ Kijelentetted, hogy az általad tervezett szonda kettőezer-negyvenkilenc november kilencedikéig eléri a Naprendszer határát.
‒ Kettőezer-negyvenkilenc november kilencedike van.
Ábel visszafogottsága még inkább fűtötte Kevin lelkesedését.
‒ Erről beszélek, öregem! Nagyszerű szondát terveztél, amit a mi nagyszerű mérnökeink építettek meg, és most pontosan ott van, ahol lennie kell.
‒ Tíz perc az egység Oort felhőbe lépéséig ‒ hallatszott a hangosbemondóból.
‒ Az egy örökkévalóság! ‒ Kevin egyik lábáról a másikra állt. ‒ Nem bírom ki a várakozást.
Ábel az óriáskivetítőt leste, amelyen a szonda által küldött képanyag futott.
‒ Igazság szerint már odaért ‒ dünnyögte arra utalva, hogy sok időt vesz igénybe, míg az adás eléri a Földet.
‒ Igen, a szonda már tudja ‒ ölelte át kollégája vállát Kevin. Percekig bámulta Ábellel a kivetítőt, amíg csak türtőztetni tudta magát, aztán elengedte a barátját, és izzadt tenyerét a nadrágszárába törölte.
Ábel a szeme sarkából követte a mozdulatot, halványan elmosolyodott.
‒ Nehogy infarktust kapjál nekem!
‒ Úristen! Még több mint öt perc. Rendeljünk egy univerzumot –ajánlotta időhúzásul Kevin.
Az univerzum eredetileg tenger gyümölcse néven futott, de egy alkalommal az egyik szakács, egy átmulatott éjszakát követően összekeverte a hozzávalókat, és valami hihetetlen zagyvaságot sütött ki. Ábel csak ennyit mondott, mikor felnyitotta a pizzásdoboz tetejét: na, ezen is van minden vacak, akár az univerzumban. Azóta kivételes alkalmakra ezzel az ízesítéssel rendelik a pizzát.
‒ Egy falatot sem tudnék lenyelni ‒ mondta Ábel.
‒ Igazad van. Ünnepelni nem pizzával kell.
Kevin a konzolhoz hajolt, megnyomott rajta egy gombot, mielőtt a mikrofonba beszélt volna.
‒ Ivonne, kedves! Lehűltek már a pezsgők, ugye?
Ivonne hangjában is feszültség bujkált, miközben válaszolt:
‒ Nézzen a kivetítő bal oldala mellé!
Kevin feltekintett. A kivetítőtől nem messze, a dupla szárnyú bejárati ajtóban elegáns, középkorú asszony integetett feléjük. Kitárta az ajtó egyik szárnyát, látni engedve a folyosón várakozó szerviz asztalokat.
‒ Csak az ovációra várunk ‒ közölte Ivonne.
‒ Dicséretes ‒ mondta csalódottan Kevin. Ha mindent elrendeznek nélküle, valóban örökkévalóság lesz ez az öt perc.
Rövid hangjelzés után egy szőke, fiatal nő jelent meg Ábel képernyőjén, karján nagyobbacska csecsemőt tartott.
‒ Mi is nézzük a néphálón ‒ szólalt meg izgatottan. ‒ Látványos a közvetítés, de ha hallanád, hogy mennyi sületlenséget hord össze a két műsorvezető!
‒ Szervusz, Lili! ‒ hajolt közelebb Ábelhez Kevin.
‒ Kevin! Hogy van Peggy?
‒ Nagyszerűen. A héten átjöhetnétek egy privát ünneplésre. Mármint ti ketten. Ábelt csak akkor hozhatod magaddal, ha hajlandó lesz elmosolyodni.
Lili Kevinre nevetett, aztán a férje felé fordult.
‒ Jó, hogy hívtál ‒ mondta Ábel. ‒ Ez a pasi a fejemen táncol.
A kislány, meghallva apja hangját, abbahagyta az ujjacskái nézegetését és kinyúlt a férfi felé.
‒ Jó reggelt, csillagom! Ma még meg sem öleltelek ‒ mosolygott Ábel a csöppségre. A kislány mindkét kezét kinyújtotta, egész teste a videfon felé dőlt, de Lili szilárdan tartotta. Ábel újra a nejéhez beszélt: ‒ Miért nem veszed le a hangot? Semmi szükséged a közvetítésre.
‒ Olyan szórakoztatóan ostobák. De nézd, milyen gyönyörű! Mindjárt odaér.
A szonda belépett az Oort felhő üstökösmagjai közé. Az apró egység ellenállás nélkül siklott a fagyott világban. A gyűrű belsejében akadt az útjába az első objektum. Az egész társaság visszafojtott lélegzettel leste, nem hallatszott más, csak a gépek lomha búgása. A szonda módosított a pályáján, hogy elkerülje az ütközést.
‒ Túl kicsi a szög. ‒ Kevin előrehajolt, a munkaállomása pultjának szélébe kapaszkodott, ujjbegyei elfehéredtek.
‒ Magához húzza az üstökösmag ‒ hallatszott máshonnan is.
Az űrjármű röppályája valóban az üstökösmag felé hajolt.
‒ Befogja a gravitációja ‒ szűrte a fogai között Kevin.
‒ Ilyen sebesség mellett, nem ‒ bizonygatta Ábel, mintha csak egy magasugrót figyelnének ugrás közben és annak az esélyeit latolgatnák.
‒ Ha mégis, akkor lesz egy szemünk az Oort felhőben ‒ mondta a Kevin balján álló nő. Kevin elhúzta a száját.
‒ Ezt nevezem pozitív gondolkodásnak.
A kis felfedező elszakította magát a hozzá képest gigászi, több kilométer átmérőjű üstökösmagtól még azelőtt, hogy megkezdte volna örökös táncát körülötte. Ahogy elhúzott mellette, Kevin fellélegzett. Magabiztos képpel fordult Ábelhez.
‒ A végén átragad rám a pesszimizmusod.
Ebben a pillanatban megremegett a kép.
‒ Mintha megakadt volna a szonda ‒ vonta össze a szemöldökét Ábel.
‒ Ugyan, miben akadhatott volna el? Ez csupán zavar az információáradatban.
‒ Szóval ti is láttátok? Nem a népháló hibája? ‒ kérdezte Lili ijedten.
‒ Ne izgulj, Lili! Minden rendben. ‒ Ábel annyi erőt próbált belesűríteni a hangjába, amennyit csak képes volt.
‒ De ha igazad volt, akkor… ‒ A nő elhallgatott.
‒ Miről beszél? ‒ kérdezte Kevin.
‒ Csak egy elméletről. És ha igaz, az sem változtat semmin.
‒ Az mindent megváltoztat. ‒ Az asszony szemében rémület ült.
A szonda átszáguldott az Oort felhőn. A bázison összegyűlt tömeg felujjongott. Kitárult a kétszárnyú ajtó, hogy a hoszteszek felszolgálhassák a pezsgőt.
A teremben plafonig ért a jókedv. Az egymás mellett állók összeölelkeztek, a távolabb lévők poharat emeltek egymásra. Kevin megveregette Ábel hátát, aki tétován elmosolyodott. Egy pelyhedző bajszú hosztesz poharat nyomott mindkettőjük kezébe, Kevin átölelte a fiatalember vállát, együtt fordultak a Kevin balján álló mérnöknő felé.
Ábel a családját nézte. Lili óvón szorította a megszeppent gyereket.
‒ Nem változtat semmin. Szeretlek! ‒ mondta Ábel.
‒ Nézzék a kivetítőt! ‒ szállt át egy tanácstalan hang a termen. Mindenki felkapta a fejét. Az egység által küldött videó tovább pergett.
‒ Mi az a derengés? ‒ kérdezte valaki.
‒ A Nap ‒ felelte Ábel.
Kevin, akárcsak a legtöbb jelenlévő, megdöbbent.
‒ Az meg hogy lehet? ‒ kérdezte.
‒ Emlékszel, amikor eltérést mértünk az Oort felhő alakjában?
‒ A gyűrű alakját a Nap és a naprendszeren túli anyag együttes tömegének a gravitációja szabja meg. Joggal következtettünk arra, hogy a Naprendszer elnyújtott gömb formájú. Ezzel szemben azt találtuk, hogy csonkított ikozaéder alakja van.
‒ Ikoza? ‒ szólt közbe Lili.
‒ Leginkább egy focilabdához tudnám hasonlítani. Erősen emlékeztet a gömbre, de különálló egységekre, lapokra bontható ‒ magyarázta Ábel.
Lili bólintott.
‒ Ezt már hallottam, de még most sem tudom elhinni. ‒ Esdeklőn nézett a férjére, hangja remegett.
Minden szem Ábelre szegeződött. A férfi olyan könnyedséggel beszélt, mintha középiskolásoknak magyarázná az óra anyagát, de tekintete féltőn ölelte körbe feleségét és kislányukat.
‒ Modelleztem, hogy milyen feltételek mellett éri el a mért formát a felhő. A modelljeimben a kozmosz egyre kisebb és kisebb lett, amíg el nem érte a naprendszer méretét.
‒ Az általunk bevezetett periodikus változó megszüntette az ellentmondást.
‒ Akárcsak Einstein kozmológiai állandója, amivel elérte, hogy az univerzum mozdulatlannak mutassa magát ‒ mondta Ábel.
Kevin megrázta a fejét, mintha a fülébe ment vizet akarná kirázni belőle.
‒ Hogy jön ide Einstein tévedése? ‒ kérdezte.
‒ Mit kapsz, ha kivezeted a változónkat az egyenletekből? ‒ szegezte neki a kérdést Ábel.
‒ Azt, hogy az univerzum az Oort felhőben végződik. De ez marhaság ‒ válaszolta kicsit hangosabban a kelleténél.
Az értetlen csendben mindenki tisztán hallotta a Kevin oldalán álló hosztesz kérdését:
‒ Mi a helyzet a világegyetem többi részével?
‒ Szimuláció. ‒ Ábel már-már elnézést kérően nézett rá. – Színtiszta szimuláció.
‒ És a felénk áramló sugárzás? ‒ próbálkozott egy messzebb álló mérnök.
‒ Mérhetetlenül bonyolult technológia.
‒ Egyáltalán nem biztos, hogy az ott a Nap ‒ szólt egy kételkedő.
‒ Gabriel Smith, kérem! ‒ utasította a megfelelő embert a projektvezető.
Gabriel lázasan faggatta a komputerét. Kétségbeesetten a projektvezetőre nézett, majd újra a munkájába merült. Arca hol szürkére, hol vörösre színeződött.
‒ Az ott minden kétséget kizáróan a Nap ‒ közölte végül tekintetével a projektvezetőbe kapaszkodva. ‒ Az egység a kilépési ponttal ellentétes oldalon a naprendszerbe lépett vissza.
‒ Mit jelent az, hogy szimuláció? ‒ visította Ivonne Kevin hangszórójából.
‒ Azt jelenti, hogy szimulált világban élünk ‒ felelte Kevin a homlokát törölgetve. Teljesen leverte a víz, ahogy sikertelenül próbált fogást találni Ábel elméletén.
‒ Hogy nem is élünk ‒ tromfolt rá egy elsápadt férfi.
Lili és Ábel újra egymást nézték. Az asszony megcsókolta kislányuk homlokát, arcából nyugalom és magabiztosság áradt, amikor megszólalt:
‒ Az sem változtat semmin, Ábel. Szeretlek!

Értékeld a novellát csillagokkal!
[Összes: 0 Átlag: 0]

Ha tetszik ez a novella, ne felejtsd el csillaggal értékelni, vagy hozzászólásban mondd el a véleményed!

Kapcsolódó cikkek

Az új vér!

A világ titkai sokszor sötétben rejtőznek, és a legnagyobb titok, amit az emberiség valaha is felfedezett, a vámpírok létezése volt. Nem mesék, nem mítoszok, hanem valódi, halhatatlan lények. Az emberek évezredek óta féltek tőlük.

Szellemház

Evelin Perkins nehéz időszakon megy keresztül. Szülei elvesztését követően megváltozik az élete. Ahhoz, hogy új életet tudjon kezdeni, először meg kell birkóznia egy ölébe csöppent ház által okozott problémával. A szeretett házat nem adja könnyen, de vajon megtalálja a megoldást?

Maszk mögött

A mai világban megèltek és és újak feltárása a bizalomról hűsègről és a feltétel nélküli szeretet erejèről szól. A reakcióm pánikkal vegyített elfojtott agresszió és túlfűtött szexualitás. Sajnálok mindent. Antonio tőled is elnézést kérek. Nem tartottam tőled soha, de a múltam miatt szégyelltem magam. Ezért voltam ilyen, apa nem akart lebukni, anya szégyellte az egésze, főleg engem.

Csillag galaxis

A távoli jövőben a Black Eagle csillaghajó legénysége egy ismeretlen fénygömböt észlel amit a legénységnek meg kell állítania Mike J. Donovan kapitány vezetésével. Mike és csapata szép nyugodtan utazik az űrben, ők a Földi Egyesült Űrügynökség felfedezői. Mike Donovan kapitány nagyban ül a székében és figyeli az első képernyőt.

Válaszok

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: MInden tartalom jogvédett!