Majonézes strandpapucs

Majonézes strandpapucs

Perla majdnem fent felejtette a napocskás táskáját a buszon. Pedig az úszócuccára minden hétfőn és csütörtökön szüksége volt a 8 éves locsifecsi gyermeknek.
Nem volt napközis. A hetedikes bátyja, Bernárd is haza tudta volna vinni, de neki tovább tartottak az órái, így Nusi Mama szokott érte menni.
Most sem volt másképp.
Ahogy hazaértek, Nusi Mama kivette az úszócuccot a napocskás táskából, hogy kimossa, amit kell.
Sosem találkozott katonás renddel. De sorozatosan megcsapta a klór szaga.
Bárcsak a hóval találkozott volna ennyiszer! Hogy örült volna Perla! De a január nem volt kegyes! Hópehelynek nyoma sem volt.
Amikor megfogta a strandpapucsot, valami fehér, síkos kencébe nyúlt.
– Mi ez itt, Perla? – kérdezte az unokáját, miközben a kezére pillantott. Nemcsak meglepett volt, megrökönyödött is.
– Ja, Bernárd meghívott egy melegszendvicsre! – mondta mosolyogva és a legnagyobb természetességgel Perla.
– Aha… Gondolom, majonézesre, hiszen azt szereted…
– Igen, Nusi Mama, és képzeld, pont nálam fogyott ki a tubus!
– Ez nagyszerű… a strandpapucsodnak is jutott belőle! Gondolom, akkor anyád hiába főzött ebédet…
– Nem. Majd eszem Bernárddal, csak később!
Nusi Mama mi mást tehetett volna, csak bólogatott, egyfolytában a strandpapucsot nézve.
– Legalább nem halt éhen a gyerek – gondolta, majd odafordult Perlához.
– Tudod, amikor anyád várta, hogy megszüless, sokáig nem tudta, hogy milyen nevet adjon neked. Sőt! Még azt is csak későn tudták meg, hogy kisfiú leszel vagy kislány.
– Ezt miért mondod, Nusi Mama?
– Mert érdekes! Anyádnak leginkább a „P” betűs nevek tetszettek. Míg apád ragaszkodott a Petrához, ő azt túl gyakorinak találta.
– Pedig a Petra szép név!
– Szerintem is. Aztán úgy gondolták, lehetnél Petronella. De a névnapja pont az anyád születésnapja. Nagyapád meg azt mondta, túl hosszú lenne a vezetékneveddel együtt, mire leírod, lemegy a nap.
– Jó, de ott a napocskás táskám! – mondta a cserfes unoka mosolyogva, ugyanakkor teljesen komolyan.
– Az igaz, de nekem a jelentése sem tetszett annyira.
– Miért, mit jelent?
– Kő, szikla, ami erőt sugároz.
– Végül mégis Perla lettem! – mondta önfeledten az unoka, látszott, kicsattan a boldogságtól.
– És milyen jó is ez! Anyád választotta a nevedet, ami gyöngyöt jelent, kincsem. De amikor engem is megkérdeztek – még pocaklakó voltál –, csak annyit mondtam: én már most szeretlek, hívjanak akár „Majonézes Strandpapucsnak”!