Van regény kéziratod? Esetleg egy kötetnyi novellád?
A Platinum Kiadó segít neked kiadni, és értékesíteni.
Téli történet
Gregor egy kosár fát hozott be még sötétedés előtt, éjszakára alaposan meg kellett pakolni a vaskályhát, hogy a vízparti nyaraló reggelig ne hűljön ki. Nyáron az egész család itt szokott bandázni, élvezve a Balaton csodáit, de a téli kényelmetlenségeket vállalva csak Gregor vonult ide vissza, hogy íróként itt alkosson. Most is magányra volt szüksége, hogy legújabb regényén dolgozzon, ami különösen fontos volt számára, hiszen egy csodálatos, de tragikus sorsú lánynak akart ezzel emléket állítani. Sőt, ez az írás most terápiát is jelentett Gregor számára, hiszen több mint egy éve nem írt egyetlen sort sem, nem dolgozott, nem alkotott…azóta, a szörnyű baleset óta.
Tavaly ilyenkor Gregor néhány barátjával utazott ide, a nyaralóba, hogy megcsodálják a téli, fehér fagy és jégvirágokkal díszített balatoni tájat, hogy korcsolyázzanak, fakutyázzanak a befagyott tavon, este pedig behúzódjanak a vaskályha melege mellé, jókat beszélgetni és borozni. Ezen a hétvégén figyelt fel Gregor Annára.
A lány a tömegtől távolabb, kecses nőiességgel, de hihetetlen magabiztossággal siklott, pörgött a jégen. Gregor megbabonázva figyelte a tüneményt, és szinte remegve várta, hogy a lány közelítsen felé, hogy megpillantsa az arcát is, a szemébe nézhessen. Tudta, hogy abban sem fog csalódni… És valóban, ahogy a lány kipirosodott arccal, mókásan félrecsúszott sapkájában mellé ért, és ráemelte mélykék szemeit, na, Gregor abban a pillanatban a hátsójára esett a csúszós jégen. A férfi szeretett volna köddé válni szégyenében, de a lány teli szájjal nevetve nyújtotta kezét, hogy felsegítse Gregort. Hát így kezdődött…
Néhány nap alatt Anna lett a férfi mindene, az élete epicentruma. Gregor úgy érezte, hogy a lány szeméből süt a nap fénye rá, hogy egyetlen pillanatra sem akar mozdulni mellőle, és ebben az elvarázsolt, szerelmes állapotában rengeteget írt, mert amikor leült dolgozni, kezei szinte maguktól formálták a szavakat. Anna volt az ihletője, a drogja.
Szenvedélyes élményeket éltek meg, az író pedig ezeket a rögzített szöveg örök kövébe véste. Giccsesen rózsaszín és “nyálas” volt a regény, amibe belekezdett, és a valós élete is Annával. De csak addig a szörnyű pillanatig!
Akkor megállt a Föld, elnémult minden, csak felhők voltak, a nap fénye is már csak emlék maradt.
Azon a délutánon is korcsolyázni indultak a Balatonra. A parton Gregor a barátaival forralt borozva beszélgetett, és csodálta a jégen sikló Annát. Egy idő után azonban már aggódva figyelte egyre távolodó alakját, aki már a biztonságosan kijelölt pályát is elhagyta. Gregornak hirtelen eszébe ötlött, hogy arrafelé már lehetnek lékek, amiket a horgászok vájtak…
Később, az ezután következő órákból szinte semmire nem emlékezett, csak Anna jéghideg, mozdulatlan arcára, amikor a halottszállító autóba beemelték.
Gregort a tragédia után hetekig kórházban ápolták, hogy egyáltalán életben maradjon, hogy levegőt vegyen, hogy egyen-igyon, hogy képes legyen démoni szörnyek kísértése nélkül aludni.
A szerető család és barátok folytatták a terápiát, hogy visszavezessék az életbe. De Gregor csak rágta magát, hogy nem volt képes részt venni a temetésen, hogy nem volt még ereje megismerni, meglátogatni Anna családját. Okolta magát azért is, hogy miért nem volt a lány mellett a tragédia pillanatában, miért nem menthette meg?!
Nyáron, amikor a családja az írót elvitte a nyaralóba, hogy életerőt és ihletet nyerjen a korábban imádott Balatonjától, Gregor a tavat is gyűlölve okolta kedvese haláláért, csak ült a nyugágyban, a vizet és a túlsó partot bámulva. Néha leült a gépe mellé, hogy újra írjon, de néma volt a lelke, és üres az agya. A régen vigaszt, örömet jelentő alkotás ihlete nem jött, kiszáradt a tinta. Anna nélkül nem volt értelme semminek, a lány nemcsak a szívét, a lelkét vitte magával, hanem az írói kreativitását is.
Múltak a nyári hetek, hónapok, Gregor körül nyüzsögtek szerettei, nem hagyták, hogy folyton csak a gyászába süllyedjen. Sokat beszélgettek, jókat főztek, nagyokat sétáltak vele, sőt még arra is rávették, hogy a nagy forróságban bemerészkedjen a tóba fürdeni. Mire eljött az ősz, Gregor megbocsátott a Balatonnak és magának is. Visszautazott a fővárosba, intézte az ügyeit, lassan a régi kerékvágásba került minden, de csak majdnem minden, mert képtelen volt írni, alkotni, és nem is tudta, mi segíthetne neki ebben.
A karácsonyt a szüleivel és testvérével töltötte, édesanyjától egy gyönyörű kötésű naplót kapott, ezzel meg is kapta a választ, hogy hogyan tovább.
– Naplót fogok írni Annának, az lesz az új regényem! – és ezzel az elhatározással utazott vissza a nyaralóba.
Ismét Annával álmodott, az éjszaka közepén izzadva ébredt, és hajnal volt, mire vissza tudott aludni. Tízet mutatott az óra, amikor a téli napsütésben jókedvűen ült le kávéjával dolgozni a regényén. Végre újra peregtek a szavak, gondolkodás nélkül írt.
Egy idő múlva ujjai, háta és lába is elgémberedtek, sőt meg is éhezett. Nagyot nyújtózva állt fel íróasztala mellől, és jó melegen felöltözve indult a part felé, hogy mozogjon, és az ilyenkor egyetlen nyitva lévő étteremben megebédeljen. Az ízletes lakoma után sokáig elbeszélgetett az idős pincérrel, kényelmesen megivott egy kávét, és csak utána indult a befagyott tó felé sétálni.
Lassan közeledett a korcsolyázó emberek felé, de a figyelmét inkább a táj fennséges látványa kötötte le, és persze Annára gondolt, a több mint egy évvel ezelőtti pillanatra, amikor először megpillantotta a korcsolyázó lányt, és szinte látta, ahogy közeledett felé. És tényleg közeledett!
Gregor megijedt önmagától, hogy megőrült, hogy képzelődik, mert Annát még mindig látta közeledni a jégen. Már csak néhány méterre volt tőle, látta arcát és az igéző szemeit.
– Mindjárt elillan a semmibe, a képzeletem szüleménye, megfogni úgysem tudom! – morogta maga elé Gregor.
De a tünemény nagyot puffanva landolt előtte a jégre esve. A férfi önkéntelenül nyújtotta a kezét, pedig tudta, hogy a szellemnek nincs szüksége az ő segítségére, de „az” kísértet létére erőteljesen kapaszkodott a felé nyújtott kézbe, és hálás mosollyal az arcán állt fel az esésből.
– Anna! – hörögte Gregor halálra vált arccal, remegve a döbbenettől. Nem tudta, mi a teendő a túlvilági szerelmével.
Az előtte álló vidám lány komollyá vált, és megrendülten, érdeklődve fürkészte a sápadt férfit.
– Én Hanna vagyok, Anna az ikertestvérem volt! Ismerted őt?
