Van regény kéziratod? Esetleg egy kötetnyi novellád?
A Platinum Kiadó segít neked kiadni, és értékesíteni.
Egy marék hamu
Alberta késő délután ért haza a munkából. Fáradt volt és kedvetlen, ráadásul bőrig ázott. Az eső szakadatlanul zuhogott, a szél tépázta a fákat. “Igazi október végi, szörnyidő” – gondolta Alberta. Gyorsan kibújt a vizes ruhákból, hosszú percekig folyatta a zuhany alatt a forró vizet magára. Aztán kakaót melegített, egy tálcára vacsorát készített össze magának és takaróba burkolva bekuckózott a tv elé. Lassan kezdett a teste átmelegedni, a lelke azonban hideg maradt, mint egy élettelen márvány.
Így volt ez már lassan öt éve, öt átkozott, magányos, reménytelen éve, mióta Endre, a férje, egy véres balesetben elvesztette a fejét. Szó szerint. Azóta Alberta halott volt, csupán úgy csinált mintha élne. Egyszerűen nem értette, hogy hogy tud levegőt venni, járni, beszélni, bármit is tenni Endre nélkül. Akkor érezte jól magát, amikor a temetőben a férje sírja melletti kis padon ülhetett. Így amikor csak tehette idejét ott töltötte, minden vele történt dolgot elmesélt férjének, úgy mint régen, a vacsoraasztal mellett. De a házban is mindent úgy volt, ahogy Endre hagyta. A fürdőszobában ott volt a fogkeféje, a borotvája, a fogason a fürdőköpenye, a hálószoba éjjeliszekrényén a könyv, amit olvasott, a dolgozószobában a teli hamutartó.
Az eső és a szél egyre hevesebben ostromolta az ablakokat, félelmetes hangorkán-kánon hangjai hasítottak az éjszakába. Pislogni kezdtek a lámpák, aztán hirtelen vaksötét lett. Alberta tapogatva kereste a hálószobába vezető utat, a takarója alatt keresett menedéket. Próbált megnyugodni, elaludni. De ez egy pokoli éjszaka volt…
Mintha valaki az ajtót kaparászta volna, a parketta csikorgott,az ablak hirtelen kicsapódott, a függönyt letépte a betörő szél, jeges fuvallat járta át a szobát. Alberta dideregve szaladt az ablakhoz és kétségbeesve próbálta visszanyomni az ablakot. Ahogy kinézett, mintha a szomszéd kertjében lévő töklámpások kezeket és lábakat növesztettek és fenyegetően indultak volna felé a ködben. A zuhogó eső először fekete, kátrányszerű anyaggá változva áradt, aztán már vérfolyóként hömpölygött a ház felé. A tökszörnyek jöttek, csak jöttek tunkolni a vérbe. Alberta sorsába beletörődve szoborrá dermedve várta, hogy őt is felzabálják.
Egy kéz azonban hátulról megragadta, elrántotta az ablaktól és azt szorosan bezárta. Alberta érezte a vállán a kezet, de látni nem látta. Az üvegben viszont halott férje sziluettjét pillantotta meg, sőt érezte kesernyés parfümjének illatát. A láthatatlan kéz ujja a párás ablakra egy térképszerű képet rajzolt. Aztán hirtelen egy semmihez sem hasonlítható éles sikoly hallatszott, robbanásszerű fény villant fel, ami egy pillanat alatt elsöpörte a vértengert, a szörnyeket, a sejtelmes ködöt. Elállt a szél, az eső. A lámpák újra világítottak, a töklámpások kedves, őszi díszként mosolyogtak.
Alberta az ágyban találta magát, szemhéját ólomnehéz álom csukta be. Reggel kábultan ébredt, a bujkáló nap be-bekukucskált az ablakon. “Szörnyű álmom volt” – gondolta. Nehezen kászálódott ki az ágyból. A fürdőbe indult, a konyha felől mintha friss kávé illata, és férje cigarettájának füstje szállna… Elhessegette ezt a lehetetlen gondolatot. Gyorsan elkészült, hogy munkába induljon.De valami megmagyarázhatatlan erő az ablakhoz húzta. Döbbenten látta, hogy a – szerinte álmában – látott rajz ott fénylett az ablak üvegén. És ahogy ott állt és nézte a rajzot, már pontosan tudta, hogy mit ábrázol, mit kell tennie, hova kell mennie és miért.
– Jövök, szerelmem! – suttogta Alberta. A nappaliban kivette a gondosan megszárított virágcsokrot a vázából, amit utoljára kapott férjétől. Semmi mást nem vitt magával, gyalog indult el a faluvégi kis erdőhöz. Tudta, hogy a mocsár közepére most biztonságban be fog jutni, csak várnia kell és ki fog emelkedni egyetlen órára az elátkozott romtemplom az iszapból. És ott kérnie kell, hogy szerelme újra vele legyen.
Férje sokszor mesélte neki ezt a nagyanyjától hallott mondát : szegény lány szerelembe esett a gazdag fiúval, aki házasságot ígért neki. De a fiú cserbenhagyta, megalázta a lányt, és egy másik lányt vett feleségül, aki szintén gazdag volt. A szegény lány megátkozta hamis szerelmét és a templomot. Azt kívánta, hogy nyelje el a mocsár őket, de a templom minden évben egy bizonyos napon egy órára feljöhet a mélyből, és azoknak, akik igaz szerelemmel szeretik egymást az itt,és abban az órában elmondott kívánságát teljesíti.
Alberta hevesen dobogó szívvel sietett megtalálni a templomot, megtalálni és visszakapni szerelmét. Most újra úgy érezte, hogy él, érez és szeret, szeret. A végtagjaiban újra lüktetett a vér, a bőrén érezte az enyhe szelet, az ősz illatát. A semmiből kirajzolódott a komor épület, de Alberta nem félt, mert tudta, hogy csak be kell lépnie és ott fogja őt várni Endre. Hiszen soha semmit nem akart még ennyire és kinek lenne igazabb szerelme, mint az övéké, ami a halálon át is tart?! A monda biztosan igaz és most valóra válik! Boldogan, szeretetével telt szívvel, reménnyel nyomta le a romtemplom súlyos kilincsét. Endre sírján a feleségének adott utolsó csokor hevert egy marék hamu mellett. A szél belekapott, megkavarta, aztán a felhők felé szórta ezer darabban. A rájuk vetődő napsugár az egymást átölelő szerelmes pár képét festette egy másodpercre az égre.
