Lantos harminc évig dolgozott egy ütött-kopott, pusztulásra ítéltetett moziban, mígnem kisnyugdíjas lett. Részltesen átgondolja életét, hogy vajon mit kellett volna másként, máshogyan csinálnia, hogy a környezetében élő szerettei, és az emberek kicsit szerethetőbben, emberileg viszonyulhassanak hozzá.
Egy lány szülői nyomásra érdekházasságot kötött, miközben mást szeretett. Gyerek is született, de a fiatalasszony válni akart. A férj magának akarta követelni a gyereket. A tárgyaláson azonban érdekes dolgok derültek ki.
Fölöttébb gondterhelt, folyamatosan idegeskedő, frusztrált apukánál, amikor elbocsátják állásából egyszer csak betelik a pohár. Imádnivaló kislányán, és álomszép feleségén vezeti le önző, már-már zsarnoki, brutális agresszióját, és még így is időbe kerül mire elgondolkodik tettei következményeiről.
Az idős ember gondolkodása élete vége felé megváltozik. Másképp látja a világot a kor előrehaladtával. Jó esetben családban tölthetjük el az idős kort, épp úgy, mint ebben a novellámban Szili bácsi esetében. A természet jó barát ebben az életszakaszban, elviselhetőbbé teszi azt. Az elmúlás nem mindig fáj, nem mindig csúnya. Ez a történet erről szól.
Egy történetet szeretnék megosztani veletek, ami a minap esett meg velem, és felhívja a figyelmet a Tisztelet fontosságára. Sokan utaztak a buszon. A fiatalok érdektelenül, unottan néztek fel egy pillanatra a telefonjukról. Mások közömbösen, váll húzogatva tekintgettek körbe. Volt, akinek azért megrándult a szája, fejét tekergette, de elég volt a maga baja, nem tette szóvá vagy nem is érdekelte.
A 60-as években játszódik Szombathelyen., , mikor 9 éves voltam. Közös udvarban laktunk Szovjet katonatisztek csaladjaival, kiknek gyerekeivel tilos volt játszanunk, ahogy nekik is tilos volt velünk. De a gyermeki tisztaság és makacsság felülkerekedett a szabályokon .Én , Irén /Irina/ és Kátya összebarátkoztunk kiharcolva magunknak a barátság jogát.
Rittert a nagyapja szellemisége menti meg a haláltól. Aztán olyan ordítás szakadt ki a mellkasából, mintha kitépték volna a szívét. Mats Ritter csak képzelte az egészet! Ott áll a hídon, ahová azért ment, hogy belevesse magát a folyóba. Megrázta magát, akár egy vizes kutya. A látomást talán a védőangyala bocsátotta rá. Nem volt háború, 2024-et írtak, csupán a szerelmi bánata miatt akart meghalni.
Hatalmasat sóhajtok. Az angyalszárnyak. Idegeim kezdik felmondani a szolgálatot, folyamatos vesszőfutás az idővel, és a teendőkkel. Elfelejtettem, de semmi vész, leakasztom a sajátomat, amit benn tartok a szekrényben, megfelelő alkalmakra tartogatva. A glóriát pedig levesszük anyuka fejéről.
Huba szeme előtt megjelent a padlásuk képe. Hirtelen megértette gyermekkora legfájóbb tilalmát. A sonka a pénzkeresőé. Hiába volt apja a leghitványabb ember a családban, valamije volt, ami a többieknek nem. És ez a valami most az övé. A sztrájkjog. Igen, ő sztrájkolhat, de az asszonyok mire mennének vele? Nem sütnék meg a saját kenyerüket? Nem takarítanák be a télire való burgonyát?
Együtt öregedtek meg, egyszerre voltak fiatalok, szépek üdék és frissek. Kacérok, és fessek. Aztán egyszerre, egy időben múlt el a hamvasság, kerekedett meg a csípő, nőtt meg a pocak, ráncosodott meg a bőr, őszült meg a haj. De ha egymásra néztek, ugyanúgy szépnek látták a másikat.
