Otp felszólító

A történet szereplői valósak, itt vannak a fejemben.
Vándorsólyom dalára ébredt Ernő, a vattapuha csend lusta testén táncoló dallamot a résnyire zárt függönyön beszökkenő napfény vetítette a barna szekrényajtóra. Óvatosan felült az ágy szélén, hogy ne törjön darabokra a reggel csillogó üvegszobra, inkább olvadjon nappallá a tér és az idő /ütközések/. Nézte a vékony csíkot, amint a fényben az apró porszemek, mint szorgos kis repkedő kisbolygók, földönkívüliek. Halkan átment a gyerekek szobájába, de ott még este van, fél 2 lehet. Más dimenzió.. Ahogy lement a lépcsőn a nappaliba, figyelmesen átlépte a lépcső és a konyha között a fáradtság-frissesség lélektani határt. Felteszi a kávét főni, ezalatt kicsavar 2 friss narancsot, készít két tükörtojást, majd, mint minden reggel, ugyanannak a pékségnek a termékéből 2 pirítóst. A postás most csak egyet csenget, Ernő beengedi, természetesen:
– Jó reggelt, Ernő. Van itt két felszólító az OTP-től, ha nem baj, elolvastam.
– Nem, mi áll benne?
– Be kell mennetek személyesen, mert állítólag azt hallották, hogy nem tartoztok senkinek, és ez gyanús.
– Ez az egyik, mi van a másikban?
– Felszólítás, hogy vegyétek át az előzőt. Meg van 3 sms a gyerekeknek, tessék. Használhatom a pincét?
– Persze – mondta, majd összekészítette a kis reggelit Krisztának. Behunyta a szemét, és vérnyomásnak képzelte magát, felment, és az emeleten minden további nélkül megállt. Ilyenkor mindig kicsit kuncogott magában, szeretett így felmenni. Lent a pincében valami magas dolgot festhetett a postás, mert a kutya mintha hosszú ecsetvonásokat hallott volna kiszűrődni..
– Kriszta, ébresztő-suttogta kedvesének, majd lassan a tűzforró kávét a nyakára folyatta, mintegy mókásan, amitől az asszony, hangosan felnevetett. Ettől viszont kicsit bepöccent, mert a gyerekek még alszanak, ezért Ernő kapott egy sallert.
Kriszta kemény, mint az orosz tél. Persze, szerette az urát, ezért kicsit vigasztalni kezdte:
– Ne szomorkodj drágám, utálok vigasztalni, tudod jól – majd felvette a köntösét, és bement a homokozószobába. Ő úgy tisztálkodott, mint a beduinok, homokkal dörzsölte le a szennyeződést, számára ez higiénikusabb megoldás volt, annyira egyértelmű, minthogy a lilaszilva azért sárga,mert még zöld.
A fogmosást persze, nem homokkal oldotta meg, hanem jaktejbe áztatott mandragóra gyökeret rágcsált, majd pí-vízzel öblögetett, hajat soha nem mosott.
– Miért, a kutyák vagy a madarak megmossák a bundájukat vagy a tollukat? Azért nyalogatják magukat, hogy hűtsék a bundájukat, mert melegük van – mondta egyszer a gyóntatópapnak, amikor az megkérdezte, miért nem mos hajat. Soha nem kérdezett többet az atya..
Visszament Ernő a nappaliba reggelizni, majd a postás is megérkezett a pincéből.
– Na, ez jólesett. Amúgy mi adja az ívet, Tesa? Valami tünet?
– Semmi keksz, Báttya, minden penge. Amúgy tegnap rám tették a p betűt az OBI-ban. Gyere, mutizom – mondta, majd kimentek a hátsó udvarba.
– Vágod azt a két lécet ott, báttya?
– Vágozom Tes, mi a láz velük?
– Há’, mondom az arcnak, Te.. Kéne nekem két darab másfél méteres léc, de pontos legyen, mint a svájci bicska.
– Ezt montad neki? Így beletetted az arcába?
– Bele Báttya, nem szarral gurigázok, esik?
– Ja, esik, Tesa.
– Azt’ adja nekem a két lécet. Be a vas hátuljába, haza. Előveszem, raknám fel a falra, há’ látom,rövid..
– Neeem, Tesó, így leszikkadtak, mire hazaértél?
– Átvert az a köcsög pókmajom az OBI-ban. Szal’ rövid, megyek a garázsba, megmérem. 20 centi.
– Azt a picsa.. Elsőre nem láttál semmi különöset?
– Áá, tod’, én bízok az emberekben Báttya.. akarom mondani, Te, Postás- javította ki magát, mert megjelent Kriszta, és ő nem szerette, ha a postással úgy beszélnek, mint a kocsisok…