Hideglelés
Hideglelés
Egyetlen hétvége alatt lett a kánikulából a legzordabb ősz végét idéző fázás. Anyuka egyszerre azon kezdett gondolkodni, írjon-e a közös képviselőnek, legyen szíves intézze a fűtés beindítását. Rossz érzés volt a radiátorok hidegét tapintani, de minden megérintésükkor abban reménykedett, hogy a kisgyermekektől nyüzsgő társasházban talán már másnak is eszébe jutott a kérvény megfogalmazása. Így aztán egyre csak várt.
Egyik nap eszébe jutott, hányszor zengett az egész épület a nyár folyamán hol itt, hol ott éppen beszerelés alatt álló klímaberendezések munkálataitól. A fúrógép, és a minden port és törmeléket azonnal eltakarító üzemi porszívó zajában hálát adott az égnek, hogy kislánya éppen az óvodában volt. Aztán persze kiderült, amikor érte ment, hogy a nagy nyüzsiben, amit az összevont ügyelet okozott, a kicsi ott sem tudott aludni.
Most azonban felötlött benne, hogy ami hűteni tud, az tud fűteni is. Férje hosszasan magyarázta a rendszert működtető távirányító használatát, ezért sietően a kezébe kapta, és vizsgálgatni kezdte. A rajta lévő ikonok egyértelműnek tűnő egyszerűséggel vezették az ujjait, mégsem történt a végén semmi. A fal fehérségébe olvadó berendezés hallgatagon gubbasztott tovább a mennyezet alatt, hiába nyomkodott anyuka bármit a minden érintésére felvillanó szerkezeten. Végül csalódottan letette a szófogadatlan kütyüt, és felvett inkább egy vastagabb pulóvert a szekrényből. Majd apuka beállítja, amikor délután hazaér a munkából.
Azután tette azt, amihez nem kellett semmilyen elektronika. Elővette a szekrény aljába űzött melegebb holmikat, és egymáshoz mérte őket. Csak találgatni lehetett, melyiket nőhette ki a gyerek egy nyár alatt, de így sem voltak vérmes reményei egy nagybevásárlás elkerülésével kapcsolatban. Átkozott lehűlés! És a vénasszonyok nyara hol marad? Most még a vékonyabb hosszú nadrágok néhány hetének kellene következnie, amikor az sem baj, ha kikandikál alóla az apró lábszár néhány alsóbb centimétere. Tavaly ilyenkor még azért panaszkodott Manócska, mert melege volt, anyuka ugyanis pulcsit akart ráadni, most meg kesztyűt követel, és felkéredzkedik anyuka ölébe, hogy hideg orrát annak meleg arcába fúrhassa. Hát hol itt a rend? Miféle ősz az, ami alig két nap leforgása alatt negyven fokból alig tizenötöt csinál?
A délelőtt ruhapakolással telt. Ha már a gyerekruhák a helyükre kerültek, akkor jöhettek a felnőttek is. Legalábbis anyukáé. Pár napja öltözött először melegebben, és örült neki, hogy még időben észbe kapott, mert a környezetében sokan nem voltak ilyen körültekintőek, és most tüsszögéstől hangos a lépcsőház a késő délutáni órákban. Apuka melegebb vérmérsékletű, róla csak tegnap került le a rövidnadrág, hogy melegítőt vegyen fel, és az is csak azért történt, mert anyuka többször is olyan megrovóan nézett rá.
– Hát jó! De zokni itthon még nem kell! – morogta a családfő kelletlenül, anyuka pedig azon gondolkodott, miféle fondorlattal vegye rá a ruhadarab viselésére, amikor Manócska megszólalt a kanapéról:
– Akkor nem kell nekem sem! Melegem van! – hisztizte vékony hangon, mire apuka mérgesen nézett rá. Anyuka nem szólt egy szót sem többet, tudta, hogy elhangzott a varázsmondat a hozzá illő varázshangsúllyal, amitől apukában feltámad a példamutatás kényszerűsége, itt már nincs több dolga.
Ettől kezdve minden egyes, a gyerekhez címzett mondanivalót megelőzött egyetlen parancsszó, ami ezután a hideg hónapok vezérfonala lesz:
– Papucs! – Ha kellett akár egymás után ötször is felhangzott a lakás bármely részéből, s úgy hatolt el a dacos ellenkezés páncélja mögé, akár egy ostorcsapás, amikor kiegészült még egy mondattal: – Papucs, vagy nincs ma édesség! – Ennek viszont már nem lehetett ellentmondani.
Ám minden óvintézkedés ellenére megtörtént a baj. Manócska másnap reggeltől rendszeres, és bosszantó kitartással tüsszögni kezdett. Anyuka aggódó szemöldökráncolással figyelte a fejleményeket, és bajsejtelme egyre csak erősödött, amikor az egyre szaporodó orrtörölgetés után egyszer csak elhangzott a rettegett mondat:
– Anya!!! Folyik az orrom!!! – a legóhalom közül érkező panaszos hangocska olyan erővel kólintotta fejbe, mintha legalábbis azt közölték volna vele, hogy ítéletidő érkezik. Amúgy sem szerette ezt az időszakot. A hideg és meleg levegő ilyen mértékű váltakozását, amikor az ember megint nem tudja az egyenlően meleg nyári napok után – még ha az negyven fokos kánikulát jelent is –, hogy mit és mennyit vegyen fel. Réteges öltözködés, nesze neked! Lesz munkája az óvónéniknek!
Ettől kezdve megkezdődött az inhalálás, a porszívó orrszívó használata, és a „psz-psz” orrspray-vel való kergetőzés. Mert persze Manó egyiknek sem volt lelkes híve. Menekült, amerre csak tudott, és bizony anyuka igen komoly fejtörést igénylő kreatív munkáján múlott, hogy sikerül-e az adott hadművelet. Nem lehetett mindig csokit ígérni, mert jóból is megárt a sok, így aztán sorba állította az egész nehéztüzérséget, és a diavetítéstől a játszóterezésig mindent felsorakoztatott.
A helyzet szép lassan kezdett javulni, de az otthon felállított szabályok alól nem lehetett többé kibújni. Anyuka a gyerekorvossal gyógyszert íratott, és spártai szigorral követte az előző évek gyakorlataként használt gyógymódokat még akkor is, ha ennek betartása estére az összes energiáját kivette. Kénytelen-kelletlen vette tudomásul, hogy idén hetekkel hamarabb kezdődött meg a vírusokkal szembeni hadviselés, és figyelte az időjárás-jelentést, mikor várható újra hidegebb, nyirkos idő.
Messze még a jövő tavasz, de talán az őszi változatosság után a tél is hoz majd némi nyugalmasabb, egyforma hideget. Addig pedig családtag marad a jó öreg mamusz.
Válaszok