Van regény kéziratod? Esetleg egy kötetnyi novellád? A Platinum Kiadó segít neked kiadni, és értékesíteni.
Che fiore sei (milyen virág vagy)?
Ott volt az út mentén, a fűben guggolt a fekvő kutya mellett, és látszott, hogy baj van.
Egy mozgó autóból is észrevenni a kétségbeesett mozdulatot, ahogy belemarkol a bundába, az arckifejezést, amire a fájdalom írja a szomorúságot, ahogy félti.
Mondtam haveromnak, menjünk csak oda, ott most szükség van ránk /a kéz, ami az élet/. Betesszük mindkettőjüket az autóba, mondom, menjünk a legközelebbi állatorvoshoz. Melyik az? Laptop kinyit, kugli megmondja, rendes. Odaérünk, a lányt a haverom, a kutyát én, véres lesz a zakóm, észre sem veszem, csak az utat keresem, ami végén ott van Valaki. Végre megvan, átveszik az ebet, a lány erősen visszafogja magát, de még így is remegve keresi, még meg akarja markolni a bundát, érezni a melegét, ahogy él..
Eltelt a kritikus 10 perc, ülök a váróban a lánnyal, a haver elment az úticélunkra /ha le kell térni az útról, le kell/.
Nézem, Nike melegítőfelső, meg valami sportnadrág rajta. A kezei a combját simogatják le, föl, lassan, amitől kicsit jobb lesz. Kérdezi tőlem, hogy hívnak, mit csinálok. Látom rajta, hogy a gondolatai most egyáltalán nem ezzel vannak elfoglalva, de nem is akarom kizökkenteni. Válaszolok, de halkan, úgy, hogy ne hallja, csak annyira, tudja, még itt vagyok. 21-22 lehet, hosszú, szőkésbarna haja ápolt, nem töredezett, látszik rajta, ahogy a ruháján is, a gazdája rendes ember.
Milyen virág vagy? Ezen gondolkodom, hogy eltereljem a figyelmem arról, hogy mi lesz, ha a valaki rossz hírt fog hozni. Ahogy nézem az arcát, azon gondolkodom, milyen virág lehet? Biztos nem hivalkodó, mint az orchidea, nem magabiztos, és időtlen, mint a rózsa. Inkább rajta keresem a jegyeket, ahogy be tudom azonosítani, közben persze beszélgetünk, de úgy, hogy ne zavarjuk egymást a gondolataink adta bástya mögött…
Aranyos, végtelen aranyos, bűntelen, egyszerűen ha meglátsz egy ilyen embert, akire ha ránézel, azt látod, hogy bűntelen. Kevés az ilyen, de van. Indigó gyermek. Védtelen, de védi az Isten, törékeny, de nagyon erős. A mozdulatai esetlenek kicsit, de egyáltalán nics bennük semmi színleltség, nincs meg bennük az, amiért Shakespeare azt mondta, amit, csak ami jön szívből.. Arra gondolok, hogy bármikor is hagyjam el a Tábort, legyen holnapután, vagy száz év múlva, most az élettől nagy ajándékot kaptam, láthattam a csodát. Megfogom a kezét óvatosan, elfogadja, picit szorít is, érzem, hogy ez egy kicsit jobb neki, kérdi, vajon mi lehet most odabent. Azt kérdi, hogy miért is kellett a vasút mellett menni azon a füves részen, miért nem a járdán, pláne a csúcsforgalom idején. Miért nem a francos járdán, ahogy eddig is mindig, miért kell óvatlannak lenni az embernek, hisz más jár pórul, aki nem hibás.. Az aggódás, a feszültség. Megpróbálom nyugtatni, hogy nem ő a hibás, persze tudom, ezt a legnehezebb bizonygatni.
Végre jön Valaki, a lány felugrik, de helyben is marad, úgy várja a hírt, és látni az arcán, hogy ezen most nem sok múlik, és nem nagyon sok, hanem szinte minden. Amit látok rajta, felerősíti bennem az aggodalmat, és már szeretem én is azt a kutyát egy kicsit. Szerencsére nincs nagyobb baj, az autó csak kicsit súrolta, egy-két nap, és rendbe jön. Bemehetek, persze, bemehet, indul is a lány, én pedig megkönnyebbülve megyek a kijárat felé.
– Fiatalember!-hallom a hangot, mire megfordulok. Az orvos szerint a lány akar valamit tőlem, hát megyek. Ott van a kutya ágya mellett, int, hogy menjek oda, odamegyek. Azt mondja:
– Szeretnélek látni.
– Tedd azt bátran.
Az ujjai olvastak az arcomon, a csukott szemek mögött ott álltam álarcok nélkül, aki vagyok, és a könnyeim mosták tisztára a tükröt.
Szerintem gólyahír vagy.