Róma egyik legnevezetesebb látnivalója, sokunk szíve vágya. Hol álmok, hol szerelmek születnek ott. Álmaimban sokszor kísért a kép, így hozzákapcsoltam egy életutat. Remélem az írásom majd ráébreszt sok embert arra, hogy mekkora értéke is van akár egyetlen pillanatnak is.
Volt egyszer egy kislány… egy naiv, egy makulátlan… egy tiszta szívű… egy ártatlan, jóhiszemű… …volt egyszer valaki, aki elhitette vele, hogy szereti… hogy komolyan, de valóban… hogy örökké tart… …volt egy szerelem, egy bizalom…
Eleredt az eső, a jéghideg vízcseppek szúrósan csapkodták David arcát. Esőkabátba bújt, fejére húzta a kapucnit, de a viharos erejű szél tépte szaggatta marcangolta. David jobbnak látta, ha fedezékbe vonul, a hatalmas dörrenések, a zuhogó eső, a ködkürt dinoszauruszi bömbölése a gigászi hullámok tiszteletet parancsoltak. David visszahúzódott a kabin fedezékébe, és vészriasztást adott le a partnak.
Átmelegedő testüket fájó bizsergés járta át. Lilli hangosan felszisszent időnként, aztán beleernyedt Aliko karjába. A nő a sziklának vetette a hátát, lehunyt szemmel élvezte a hősugárzó cirógatását.
– Ha megengeditek, anyának adom át előbb az ajándékot. Majd felemel egy nagyobb méretű doboznak látszó csomagot, ami piros, karácsonyi mintájú papírba van csomagolva, és szintén piros szalaggal van átkötve. A dobozzal a kezében oda ül anya mellé, és így szól hozzá. – Boldog karácsonyt Anya.
Fátyolos tekintetünk néha összekapaszkodott, a részvét, és sajnálat könnyei csillogtak a szemünkben. Aztán szinte szégyenkezve sütöttük le pillantásunkat, a tehetetlenség és kilátástalanság szele legyintette meg az arcunkat, és taszított minket szomorúságba.
