Az utolsó tulipán
Az utolsó tulipán
Szikrázó verőfényes napsütés köszöntötte a helyi kisváros lakóit. Mintha az idő is tudta volna, hogy milyen alkalom van ma. A városka egyetlen virágboltja ilyenkor zsúfolásig megtelt. Nőnap volt.
Eszter, a virágüzlet tulajdonosa, már kora reggel kinyitott, hogy a korán kelőket is ki tudja szolgálni. Hatalmas, színes virágoktól, az egészen apró fehér gyöngyvirágig minden megtalálható volt. Ilyenkor még az is betévedt, aki év közben sosem járt arra. Az üzlet hangulatát tovább fokozta a tulajdonos barátságos, közvetlen természete.
– Jó reggelt! – köszöntötte mosolyogva első vendégét.
A helyi pékség vezetője érkezett meg, feleségén kívül sosem felejtkezett meg női alkalmazottairól sem. Utána szinte folyamatosan jöttek a vásárlók. Eszternek az az érzése volt, hogy talán még az ajtót sem csukta be senki maga után, máris előtte állt egy újabb ügyfél.
Már dél felé járt az idő, mikor egy kis szusszanatnyi ideje támadt. Ahogy körülnézett az üzletben, már alig akadt pár csokor, ami még gazdára várt. Néhány tavaszi virág tündöklött még a vázákban, tulipánok és nárciszok a tavasz hírnökei.
Eszter elégedett volt, úgy vélte, hogy már nem lesznek olyan sokan a nap folyamán, így nem aggódott, hogy elfogy a készlete. Egy kicsit megigazította a virágokat, összerendezte az árválkodókat, hogy ne magányosan álljanak egy-egy vázában.
Váratlan telefoncsörgés zökkentette ki a munkájából. A város iskolaigazgatója volt, Eszter régi iskolatársa.
– Szia Eszter! Nagyon nagy segítségre lenne szükségem! A kolléganőimnek kellene tíz csokor virág. Megoldható?
– Persze, szívesen elkészítem abból ami még megmaradt. Nem baj, ha lesz tavaszi virágokból álló csokor is?
– Természetesen nem, de örülök. Hálásan köszönöm. Majd érte küldök valakit.
Eszter a megmaradt három csokor mellé, még összeállította a maradék hetet is. Épp elkészült vele, amikor már meg is érkeztek érte.
A virágüzletben egy óra múlva már csak egy piros tulipán maradt.
Eszter úgy gondolta, hogy bezárja mára az üzletet, amikor az ajtón lévő apró harangocska újabb vásárlót jelzett. Egy elegáns negyvenes férfi lépett be, majd őt követte egy idős, de határozott bácsi.
Eszter félszeg mosollyal üdvözölte a betérőket.
– Jó napot! Azt hiszem, hogy már csak az egyikőjüknek tudok adni egy tulipánt – mutatott rá a még most is gyönyörűen festő virágra.
A fiatalabb férfinek tetszett a tulipán és mint előbb érkezőként jogot formált rá.
– Nézze uram – fordult az idősebb férfi felé – talán az illem azt kívánja, hogy engedjem át a vásárlást, de már így is késésben vagyok és nekem erre most nincs időm.
– Tudja fiatalember – válaszolt vissza az öreg – az én időm sem tenger. Nehezen mozgok már, de a feleségemnek mindenképp venni szeretnék egy virágot.
Halk csengőszó jelezte az újabb érkezőt. Egy félénk tíz év körüli kisfiú volt. Vállán táska volt, most mehetett az iskolából hazafelé.
– Csókolom! – hallatszott a csendes köszönés.
Eszter lágyan a fiúra nézett és kedvesen mondta:
– Szia kisfiam! Sajnos már csak ez az egy virágom van és látod előtted már ketten is vannak!
A kisfiú bánatosan bólintott, mire a két férfi is abbahagyta a civódást.
– Tetszik tudni, csak meg akartam nézni, hogy van-e tulipán, az anyukám kedvenc virága.
– Hát nincs szerencséd kishaver – szólt oda neki a fiatalabb férfi. – Vagyis láthatod, hogy van, de már elkelt. Az enyém lesz, mert én érkeztem ide legelőbb.
A fiúcska megértően hallgatott.
– De azt megkérdezhetem, hogy mennyibe kerülne? – kérdezte Eszter felé fordulva.
– Nyolcszáz forint.
A gyerek elővette táskájából pénztárcáját és remegő kézzel számolni kezdte a pénzét.
– Nem hallottad mit mondtam?! – kérdezte tőle ingerülten a jólötözött férfi. – A virág az enyém.
– Hallottam – felelte halkan. – Csak azt hittem, hogy lenne rá nekem is pénzem és akkor megkérhetném a bácsikat, hogy hagyj vehessem meg.
– És ugyan miből gondolod, hogy megtettük volna? – szólt közbe mostmár az idős úr is.
– Tetszenek tudni, nekem nagyon fontos lenne. Anyukám mindig azt mondta, hogy nőnapkor kifejezzük a nők iránti tiszteletet. És én nemcsak szeretem az Anyukámat, hanem tisztelem is.
– Járj akkor a kedvében valamivel – mondta békülékenyebben az idősebb úr. – Biztos annak is örülne, ha rendet raksz.
A kisfiú lehajtotta a fejét és eleredtek a könnyei.
Eszter és a férfiak is megdöbbentek a szomorú könnyek láttán.
– Tetszenek tudni, már csak ez az egy módja van, hogy kifejezzem a tiszteletemet iránta, ha kiviszem a sírjára a kedvenc virágját.
Az üzletben megfagyott a levegő. Eszter könnyei patakokban eredtek el, míg a két férfi egyszerre fizette ki a virág árát.
Tudták, hogy az utolsó szál tulipán méltó helyre kerül.
Válaszok