Van regény kéziratod? Esetleg egy kötetnyi novellád?
A Platinum Kiadó segít neked kiadni, és értékesíteni.
Terézia 4.
Az őszi szél olyan hatalmas erővel süvített, hogy szerteszét fújta a lehullott faleveleket, amit pár nappal ezelőtt halomba söpörtek a ház szorgalmas lakói. István, akit felesége és barátai csak Pistának becéztek, kivette a levelet a postaládából. Már a feladó elolvasásakor különös borzongás futott át a testének minden négyzetcentiméterén. A feladó vezetékneve megegyezett az övével. Nem akarta már a lépcsőházban feltépni a levelet, pedig legszívesebben azt tette volna. Szabadnapját töltötte otthon. Juli, a neje, csak délután négy óra után tér haza az óvodás Pistikével együtt, aki jövőre már iskolás lesz. Örült, hogy egyedül van otthon a 3. emeleti társasházi lakásukban, amit felesége szülei ajándékoztak nekik nászajándékul.
Nehéz és küzdelmes gyermekkora után, amit intézetben töltött, 18 éves korában ismerkedett meg Julival egy házibuliban. Három év udvarlás után összekötötték az életüket. Pár év múlva megszületett a kisfiuk, akit szeretettel dédelgettek és neveltek Budapest huszadik kerületének egyik bérházában.
Titkon régen várt már egy jelre, talán erre a levélre, melyet féltestvére írt neki egy távoli kis faluból. A levél egy üzenetet tartalmazott, melyben arra kéri őt az azonos vezetéknevű Anti, hogy látogassa meg édesanyját a közeljövőben. A katonaidejét töltő fiú a parancsnokától tudta meg a lakcímét, amikor Bercsényi István felől érdeklődött, aki évekkel ezelőtti látogatásán annyit árult el magáról, hogy Pesten katonatisztként él. A levelét abban a reményben adta postára, hogy meghallgatásra talál. Nem tévedett. István válaszában a következő vasárnapra ígérte látogatását.
Lassan teltek a hétköznapok. Cammogva járt az idő, nem gondolván arra, hogy valakik nagyon várnak már a találkozásra. István napjait kitöltötte a munkája, este pedig a családja foglalta le, ám gondolataiban gyakran gondolt a közelgő vasárnapra. Terézia is végzett már a veteményeskert betakarításával, a kerti gaz elégetésével. A hűvösre fordult idő inkább marasztalta a konyhában, ahol népes családja élelmezéséről kellett gondoskodnia. Ebédfőzés közben elmélázgatott magában, hogy mit is mond majd elsőszülöttjének, amikor megérkezik. Azon elmélkedett, hogy fia megbocsátja-e majd neki, hogy évekkel ezelőtt kétszer is megtagadta őt.
Végre vasárnap lett. Jó időnek ígérkezett. A napok óta tartó szélvihar lecsendesedett, a reggeli köd is hamar felszállt. Még a Nap is próbálkozott kellemesebbé tenni a levegőt, inkább több mint kevesebb sikerrel. Amikor megállt a ház előtt a fekete Volvo autó, Terézia szíve gyorsabban kezdett kalapálni. Az ablakból nézte amint kiszáll az egyenes tartású, barna hajú fiatalember, kezében egy virágcsokorral. Elhomályosult szemmel indult el feléje, hogy keblére ölelje évtizedekkel ezelőtt eltaszított gyermekét. Az első ölelés percekig tartott. Nem akarták elengedni a másikat, talán attól félve, hogy álmodnak csupán. Nem akarták, hogy elillanjon az álmuk. Terézia szólalt meg először:
– Isten hozott Fiam szerény hajlékunkban! Bocsáss meg nekem, hogy nem én neveltelek fel! A szívemben mindig jelen voltál, még akkor is, amikor ittjártadkor elküldtelek.
– Tudom Édesanyám! Reméltem, hogy egyszer én is megölelhetem, és anyai szeretetét megtapasztalhatom. Hát eljött ez a nap is! Szeretetem jeléül fogadja el tőlem ezt a virágcsokrot és ezt az édességet! – mondta István és átnyújtotta a sárga rózsából készült csokrot és a szív alakú bonbont.
– Nagyon köszönöm drága Fiam! Megérezted, hogy a kedvenc virágom a sárga rózsa! Kerülj beljebb az otthonunkba és ismerd meg a féltestvéreidet és az élettársamat is!
Az üdvözlések és bemutatkozások és a kiadós ebéd után jóízű beszélgetéssel folytatódott a délután. A stelázsiból előkerült a tavalyi szilvórium is, ami jó erősre sikeredett, és amit módjával kóstolgattak is a férfiemberek. Sok mindent meg kellett beszélniük és elmesélniük egymásnak, hogy hogyan éltek eddigi életükben. Az öt fiú és Józsi papa hozzá voltak szokva az efféle itókához, Pistának azonban pesti ember lévén hamar megártott. Már szürkülni kezdett odakinn, a vendég készülődni kezdett a távozáshoz, ám Terézia felajánlotta neki, hogy maradjon ott éjszakára, amit ő szívesen el is fogadott.
Józsi papa, aki már túl volt a hetvenedik nyarán is, igencsak szeretett beszélni. Ezen az estén e képességéhez még rásegített az elfogyasztott pálinka mennyisége is. Úgy gondolta, hogy itt és most jött el az ideje, hogy elárulja régóta magába zárt titkát.
– Tudod Terka – mert ő így szólította a ház asszonyát, – nagy titkom van énnekem, amiről még te sem tudsz! De most előállok vele, amikor így együtt van a családunk. Amikor messzi földről erre a környékre szegődtem el dolgozni, azért jöttem erre a vidékre, hogy új életet kezdjek. Alighogy ideérkeztem, megismertelek téged és megszerettelek, aztán összekötöttük az életünket. De arról nem beszéltem neked, hogy bizony nekem már volt hites feleségem, aki idejekorán betegségben eltávozott e földi világból, és aki öt gyermeket szült nekem, akik már mindnyájan önálló életet élnek. Ez az én nagy titkom, ami nem nyomja már többé a lelkemet – mondta el az öreg a mondanivalóját, majd így folytatta:
– Ti vagytok az én új családom, de a többi gyermekemet sem tagadom meg. Ezek után azon leszek, hogy felvegyem velük a kapcsolatot. Tanultam elsőszülötted és a te kálváriádból. Egy szülő sohasem tagadhatja meg a gyermekeit és ez fordítva is igaz.
Így történt az első igazi szeretetteljes találkozás Terézia és Pista között, ami sok-sok találkozással folytatódott. Fény derült Józsi papa titkára is, amelyet bizony nem is kellett volna titkolnia családja előtt.
Jómagam pedig hálás szívvel emlékezem nagyszüleimre, akik e történet főszereplői voltak, és akik nélkül most nem írhattam volna meg életük történetét.
