Boldogulás

0 (0)

Boldogulás

– Én az egészen biztos, hogy teperek ebből az istenverte országból! – jelentette ki Pál, aki kőműves vállalkozó volt, de sokkal kevesebbet keresett idehaza, mint odakint.
– Hát… nem is tudom… én maradnék… hátha… – bizonytalankodott, hezitált a másik. Látszott rajta, hogy mást mond a lelke, mint az esze.
– Ugye már! Ne hülyülj meg teljesen! Hiszen te is nagyon jól láttad, hogy mi megy itt! Semmire se megy az, akinek négy diplomája van! Sőt! A szakmával rendelkezők sem igen rúgnak labdába! – szögezte le vaskos véleményét Pál. Azért ő mégiscsak több szakmai éleslátással rendelkezett, mint ismerőse. Ráadásul Pál volt kollégái, szintén szétszóródtak a világban, főként Nyugat-Európában.
– Figyelj, ha nem baj, akkor én még gondolkoznék rajta egy keveset! – inkább kérés volt ez a mondat, semmint konkrét vélemény.
– Hát öreg haver! Egyet mondhatok! Szedd össze az összes cuccodat, pakold fel az asszonyt, és a gyereket és meg se állj a határig, mert ha itt maradsz, abból semmi sem lesz! Higgyél nekem! – magyarázta Pál.
A másik hazament és elújságolta az egész történetet töviről-hegyire imádott feleségének, aki ahelyett, hogy finom vacsorával várta volna dolgos urát, inkább kisebb nehezteléssel, szemrehányással ráförmedt:
– Hol jártál már megint te isten átka? Hoztál pénzt?!
– Édes drága kis életem! Te is tudod, hogy az nem megy egyik napról a másikra! – pontosan tudta, ha mézes-mázos flörtölő szavakat használ a házsártos, zsörtölődő asszonysággal szemben, akkor annak hamar megpuhul majd a szíve.
– Nekem te ne jópofizz! Te kötözni való idióta! Inkább azt mondd meg, hogy fogjuk kifizetni a rezsit, meg a közös költséget? Erre válaszolj?! – tette ellenségesen csípőre a kezét.
– Édes galambocskám! Összepakolunk és irány külföld! – olyan sugárzó, elégedettséggel jelentette be a nagy hírt, hogy ettől a már idegileg így is a plafonon lévő felesége csak még mérgesebb lett:
– Hogy mit akarsz te átkozott szerencsétlen? Itt akarsz hagyni mindent csapott-papot csakhogy kimehess! És ha nem sikerül a nagy terved? Akkor majd szégyenszemre hazakullogsz, akár egy kivert kutya és kijelented, hogy mégsem jött össze, mi?! Ekkora egetverő baromságot ritkán hallottam!
– Nyugodj meg életem! Beszéltem Palival, és felajánlotta, hogy majd mindenben segít. Miért kell patáliát csapni ebből az egészből?
– Neked tényleg elmentek otthonról édes uram! Már így is nyakig benne vagyunk a lekvárba, de téged csak a világmegváltó terveid érdekelnek! Jó! Csináld csak, ha ettől jobban érzed magad! De rám ne számíts! – kötötte az ebet a karóhoz a jócskán felbőszült asszony.
– A gyerekekkel mi lesz? – kérdezte kissé kétségbeesetten.
– Ők velem maradnak, amíg te kint leszel! Kívánj magadnak szerencsét!
Aznap többet már nem beszéltek erről. A férfi mégis rendkívül bizakodón, és izgulva, dübörgő adrenalinlökettel szervezetében látott hozzá másnap a csomagolásnak. Nem is kellett sokáig várnia, hiszen barátja Pál pontban reggel kilenckor már csöngetett is háza kapuján.
– Elkészültetek öreg haver? – kérdezte a kerítés rácsába csimpaszkodva.
– Hát az a helyzet, hogy egy kicsit változott a felállás… – felelte szégyellősen.
– Hát… öreg haver! Sajnálom! Akkor csak mi megyünk! Ha ez így megfelel?
A másik férfi bólintott, és szinte azonnal vissza is tért a lelkesedése.
A két férfi Ferihegyen szállt fel az Angliába tartó gépre, és alig két és fél óra múlva már odakint is voltak, ahol a kőműves vállalkozó egy-két kollégája üdvözölte őket. S miután Angilában is munkaerőhiány lépett fel az utóbbi években, megnőtt a kereslet a valódi építőiparban dolgozó szakemberek iránt. Így Pál barátját is vitte magával szinte egyik megbízásból a másikba, és amit megkerestek azt már adták is haza, míg a fizetségük másik felét félrerakták nehezebb időkre.
Alig egy éven belül már annyira szépen kerestek, hogy Pál szinte rögtön kihozatta magához imádnivaló gyerekeit, és barátságos feleségét, míg barátja bárhogyan is kérlelte asszonyát, hogy legalább a gyerekek hadd tölthessenek el az apjukkal némi időt a vaskalapos feleség csak nem állt kötélnek. Azt mondta, hogy majd valóban olyan jól keres, mint azt bizonygatta, akkor esetleg még meggondolja a dolgot, de legbelül a férfi sejtette, hogy felesége sosem fogja otthagyni berendezett életét.
Karácsonyra aztán Pál és barátja hazautaztak látogatóba, és útba ejtették Pál barátjának feleségét, aki éppen vezette a háztartást, míg a gyerekek tévét néztek, és társasoztak.
– Hát ti? Hogy kerültök ide?! – lepődött meg jócskán az asszony. – Sikerült a világmegváltó tervetek? – kérdezte egyszerre kíváncsian, érdeklődve, ugyanakkor bizalmatlanul is, hiszen megvolt a maga véleménye.
– Szervusz édesem! Éppen csak hazaugrottunk a Palival, és hoztunk ezt-azt! – nagy ajándékcsomagokat és egyéb holmikat pakolt le a kezei közül, amiből felesége rögtön arra következtetett, hogy bármennyire is volt szerencsétlenkedő, és hóbortos férje azért mégiscsak tudott odakint pénzt keresni. Megélénkült iránta a figyelme:
– Tehát akkor mégiscsak lehet odakint boldogulni! Nem igaz?! – vonta le hangosan a következtetéseit karba tett kézzel a feleség.
– Hát szó, ami szó! Dolgozni azért kell, de legalább rendesen megfizetik! – vallotta be szerénykedve, ha a felesége marcona, vagy épp szúrós szemekkel nézett rá. De most meglepően közvetlennek, és barátságosnak mutatkozott.
– Á! Szóval akkor most mit akarsz?! – állt keresztbe, mint valami támadni készülő házisárkány.
– A gyerekek itthon vannak, vagy még a suliban?
– Nem, itthon vannak!
– Bemehetnék, hogy ne itt ácsorogjunk? Mégiscsak karácsony van!
– Hát akkor gyere be! – kinyitotta a bejárati kaput, és vallató szemekkel kísérte be a rendben tartott családi házba.
A benti szobában két imádnivaló gyerkőc társasjátékozott. Most éberek lettek, hogy meglátták rég nem látott apjukat.
– Szia apuci! – csimpaszkodtak máris belé kétoldalról, amint meglátták. – Hoztál valamit? – kérdezgették máris.
– Jól viselkedtetek! Remélem nem rosszalkodtatok! – itt ránézett feleségére, aki egyik kezével intett, hogy nem volt jellemző.
– Milyen szép karácsonyfátok van! Remélem segítettetek anyukátoknak szépen feldíszíteni!
– Árpi bácsi átjött a szomszédból! – jegyezte meg a kisebbik fiúcska.
– Nocsak! Árpi bácsi! Hát ez igazán rendes volt tőle! – jegyezte meg kicsit ironikusabban a kelleténél. – Most menjetek be szépen a szobátokba, mert nemsokára itt lesz a Jézuska és hozott nektek valamit!
A két gyerkőc tüstént ujjongó, visító hangok kíséretében viharzott be a gyerekszobába közvetlenül a fürdőszoba mellé.
– Andriskám! Nem gondolod, hogy elkényezteted őket? – kérdezte az asszony.
– Anyukám! Egyszer van egy évben karácsony! Még bőven lesz idejük felnőni! Ezen a napon szerintem mindenki megérdemli a feltétlen boldogságot!
Az asszony jóleső érzéssel bólintott.
A férfi óvatosan kipakolta a szép, díszesen becsomagolt ajándékokat a karácsonyfa alá, majd elővett egy kis aranycsengettyűt és megrázta párszor, jól hallhatóan.
A két kíváncsi, érdeklődő gyerek kirohant a gyerekszobából, és mikor meglátták a fa alatti díszes dobozokat kérdőn, tétován anyukra pillantottak, hogy szabad-e felbontaniuk az ajándékot. Anyjuk bólintott kedvesen.
Míg a két gyerek mohó izgalomban bontogatni kezdte az ajándékokat, és örültek annak, hogy apjuk is velük lehet ezen a napon, a felnőttek helyet foglaltak a tágas, szépen berendezett nappaliban, és arról beszélgettek, hogy hogyan alakuljon majd a jövőjük: a férfi természetesen visszamegy majd a jó fizető állásba külföldön, míg a gondoskodó feleség egyelőre itthon marad a két kisgyerekkel.
– Néhány éven belül szeretném, ha ti is kiköltöznétek! Persze, csak, ha te is átgondoltad a dolgokat!
– Ez tényleg remekül hangzik Andriskám, de nagyon nehezen tudom megszokni a változásokat! Milyen hatással lehet ez a gyerekekre? Elvégre nekik akkor a kinti iskolába kellene járniuk, és ott csak angolul beszélnek!
– Szerintem nem akkora ördöngösség az egész, de az is fontos, hogy a gyerkőcöknek állandóságra van szükségük, és persze itthon vannak a barátaik is!
Alaposan megvitatták a dolgokat, és az egész szenteste folyamán egyetlen szemrehányó, vagy indulatos szó nem hagyta el a feleség száját.