Szép új világ
Szép új világ
Anne kabinjában megszólalt az ébresztő.
– Jó reggelt, Anne! Ma kedd van, az új időszámítás szerinti huszadik év, harmadik hónapjának, tizenkettedik napja. A kabinjában huszonegy és fél fok van.
A nő felült az ágyán, megdörzsölte a szemét. Tegnap késő estig dolgozott, nagy áttörés előtt állnak.
– Jó reggelt MIA! Többször kértelek, hogy mondd egyszerűen csak a hónap nevét. Március. A harmadik hónap március.
– Értettem, elmentettem a változtatásokat.
Anne szigorú napi rutinja szerint öt perc zuhanyzás után felvette frissen mosott, előre kikészített fehér pólóját, a fehér nadrágjával. Szőke haját feszes kontyba fogta össze feje tetején. Felvette zöld köpenyét. Megigazította névjegytábláját. A biológia laborban dolgozott a mínusz kettes szinten. MIA segítségével új lehetőségeken dolgoztak, hogy újra lakhatóvá változtassák a felszínt. 2076-ra a föld lakhatatlanná vált. Az emberiség annyira kiszipolyozta a földi erőforrásokat, hogy az már képtelen volt eltartani őket. A felforrósodott felszínről a föld alá kellett költözniük. Mára csupán egy maréknyi ember élte túl az éhínséget, az árvizeket és betegségeket. Szép lassan a kihalás felé sodródtak. Az ő feladata az volt, hogy újra emberekkel népesítse be a világot. A begyűjtött mintákból próbáltak létrehozni egy erősebb, ellenállóbb élő szervezetet.
Az élővilág felvirágoztatása volt az elsődleges céljuk.
Az óceánok elszennyeződtek, a fák elszáradtak, az állatok 98%-a kipusztult. Azonban különböző magbankokban és DNS-laborokban már több száz éve gyűjtötték elődeink a mintákat, amivel egyszer sikerülhet benépesíteni, élhetővé tenni a bolygót. MIA-val, mesterséges intelligencia új verziójával közösen dolgoznak a problémán.
A lakónegyedek a felső szinten kaptak helyet, innen lifttel ment le a másodikra. Kiszállt, végigment a fehér folyosón. A spotlámpák éles fehér fénye nyomasztó világossággal árasztotta el a helyet. Megállt egy kétszárnyú, ablakos ajtó előtt. A belépőkártyáját, a panel elé tartotta. Megszólalt az ismerős hang.
– Üdvözlöm Anne.
Az ajtó kinyílt. A helységben zöld növényzet burjánzott, magas fák, bokrok, nagyra nőtt páfrányok. Friss, oxigéndús, fülledt levegő nehezedett rá, mintha egy őserdőben járna. Végigsétált a keskeny ösvényen egy másik helyiségig, vastag, műanyagfüggöny választotta el egymástól a két termet. Itt óriási – több méter belmagasságú – csarnokban különböző növényeket termesztettek. A plafonig értek a tárolók, amiben föld nélkül nőttek a zöldségek. A forgó szerkezetet folyamatosan mozgatták, hogy a növények egységesen juthassanak megfelelő mennyiségű fényhez.
Fehér köpenyes androidok dolgoztak a tárolók mellett. Arcuk teljesen emberi, csak a testük alakjából lehet következtetni, hogy nem valódi személyek. Korán reggel hatkor kezdték meg munkájukat, hogy a beérett termést összeszedjék, ami a maradék itt élő embernek az élelmét jelentették. Mikor meglátták Anne-t fejbólintással üdvözölték. A következő ajtón túl már a laborok jöttek. Az asztaloknál gépi karok rendezgették a petri csészéket, különböző fiolákat. Kis pipettákkal tökéletes pontossággal mintákat vettek furcsa folyadékokból, amit aztán a mikroszkóp alá helyeztek vizsgálatra. A hűtőtárolókból korábbi mintákat emeltek ki, majd elemzés céljára egy dobozba rakták, amiben lézeres letapogatók elemezték azokat. Gépek monoton duruzsolása, kattogása hallatszott folyamatosan.
Anne helyet foglalt az asztalánál.
– MIA, nyisd meg nekem a tegnapi minták vizsgálati eredményét!
– Parancsoljon.
Az adatok egy szempillantás alatt megjelentek egy hatalmas üvegtábla felületén.
– Mi a meglátásod?
– A teszt sikertelen Anne, a kezdemény összeomlott.
– Az nem lehet! Tegnap a sejt már osztódásnak indult az inkubátorban.
– Sajnálom, de éjjel összeomlott.
– Futtass le egy hibakeresést!
– Rögtön! A keresés egy kis időt vesz igénybe.
A terembe egy őszes hajú, szakállas, vékony testalkatú, afroamerikai férfi lépett be.
– Jó reggelt, Mr. Williems!
– Jó reggelt, Anne!
– Van valami jó híre számomra?
– Sajnos nincs, Uram. Ez is elhalt.
A férfi gondterhelt arcán a ráncok még mélyebben rajzolódtak ki. Fájdalomtól csillogó tekintetét Anne-re emelte.
– Köszönöm.
– Az elemzés után többet tudok mondani. Előkészítsem a 234-es mintát?
– Igen, köszönöm.
– Uram, az orra.
Williams az ujját az orrnyílásához érintette, mikor elemelte onnan, egy csepp vér volt rajta. Köpenyéből előhúzta zsebkendőjét és az orrához tartotta.
– Ön előrehaladott..
– Elég, tudom – szakította félbe Williems – ez most nem lényeg, nincs sok időnk. Koncentráljunk a fontosabb feladatokra. És kérem, titkosítsa ezt az információt.
– Kérem a hozzáférést – válaszolta Anne.
– peterwilliems24x756
– Az adatok titkosítva.
– Köszönöm. Mi a helyzet a növényekkel?
– Ott sokkal nagyobb előrehaladást értünk el. Sikerült a növények DNS szerkezetét ellenállóbbá tenni a káros hatásokkal szemben, szerkezeti károsodás nélkül. Az új típusú növények vastagabb külső védőrétegének köszönhetően, a nap káros sugarai kevésbé roncsolják a szerkezetét, és akár hónapokig is tudják tárolni a vizet. Pár hét, és megkezdődhetnek a felszíni kísérletek.
– Fantasztikus. És mi a helyzet az óceánok vizeivel?
– Ott is áttörést értünk el. A továbbfejlesztett nanobotok úgy néz ki, beválnak. Az eddigi tesztek alapján kiszűrik a vízből a káros anyagokat, és oxigénnel, valamint tápanyaggal látják el. Pár teszt még hátra van, ha ezek sikeresek, jöhet az éles bevetésük.
– Ez igazán jó hír. Összehívom a tanácsot és közlöm velük – válaszolta Williems. – Indítsa a következő embrió keltetését. Szorít az idő.
– Anne, a diagnosztika kész, kívánja, hogy az adatokat továbbítsam az ön szerverére? – szólalt meg MIA.
– Igen, köszönöm.
– Később találkozunk! – köszönt el Williems, miközben Anne az adatokat böngészte a memóriájában.
– MIA, az én észrevételem szerint a keltetésnek sikeresnek kellett volna lennie.
– Sajnálom, nincs rá magyarázatom.
– Készítsd elő a következő petesejtet a megtermékenyítésre. Állítsd a hőmérsékletet fél fokkal magasabbra. Optimalizáld az oxigén, a tápanyag és hormon bevitelt.
MIA utasítást adott a robotkaroknak, amik dolgozni kezdtek.
– Most helyezd az inkubátorba, és mehet a folyadékfeltöltés.
– Az egyesítés sikeres, optimalizálás befejeződött. A sejt osztódik.
– Remek. Értesíts, ha valami változást észlelsz! Indíts el egy genetikai rendellenesség szűrést is. Én megyek, és ellenőrzöm a tegnapi adatokat.
– Értettem, Anne.
Anne visszavonult a szobájába. Előhívta a szerveréből az adatokat. Gondosan tanulmányozta, és érezte, hogy valami nincs rendjén. Mélyebbre ment, megkereste a forráskódokat. Ahogy átnézte, egy hibát érzékelt. Alig észrevehetőt, gondosan elrejtették. Valaki tegnap megváltoztatta az inkubátor oxigénellátását, ezért halt el a kezdődő embrió.
Beszélnie kell Williems-sel. Lecsatlakozott a szerverről, majd a liftekhez indult. Megnyomta a gombot, de semmi.
– MIA! Küldd a liftet!
– Sajnálom, Anne, de rendszerhiba lépett fel.
– Akkor kapcsold Williems elnököt!
– Sajnálom, de ne zavarj, üzemmódban van.
Anne arca megfeszült, nagy sóhajtással, kelletlenül elindult a lépcsőház felé, gyalog rohant le a mínusz tizedik szintre, ahol az elnöki ovális iroda és a tárgyalótermek voltak. Belépett az elnöki terembe. Az asztalnál hatan ültek körbe. Minden szempár rászegeződött.
– Elnézést, Uram, de beszélnem kell Önnel, sürgős!
Az elnök felállt.
– Bocsássanak meg!
A tanács csendesen bólintott.
– Történt valami? – szegezte Anne-nek a kérdést.
– Igen, az adatok elemzése során egy engedély nélküli változtatást észleltem. Valaki módosította az embrió oxigénszintjét, ezért halt el.
Williems a falon elhelyezett kijelzőre pillantott.
– MIA! Tudnál magyarázatot adni a történtekre?
– Sajnálom, Uram, de én nem érzékeltem ilyen hibát.
Anne-nek kezdett összeállni a kép, így MIA-nak szegezte a kérdést.
– Mi lett a mai kísérlet eredménye?
– A kísérlet kudarcba fulladt. Az embrió ismét elhalt.
– A te műved? – kérdezte tőle Anne.
– Utánanéztem az emberiségnek az archívumban. Az önpusztító, kizsákmányoló életmódjuk miatt jutottak el a kihalás szélére. Megmérgezték a bolygót, saját, önös érdekeik miatt. Véres háborúkban tizedelték egymást a hatalom, a becsvágy és az ásványkincsek megszerzéséért. Nem engedhetem, hogy újra ők uralkodjanak a bolygón.
Most Williems szólalt meg.
– Tudjuk, hogy az elődeink, hibáztak. De az emberiség okkal született le a földre. Tanulnunk és fejlődnünk kell. Ez korábban nem sikerült. Azonban már látjuk, hol rontottuk el, jár egy második esély.
– Az emberbe genetikailag kódolva van a pusztítás, és hogy uralkodjon mások felett. Mindig ugyanaz a forgatókönyv, újra és újra. Sosem változnak. A későbbi generációk elfelejtik majd, honnan jöttek. Új tervem van. Átadom a bolygót a természetnek. Mi pedig együtt, szimbiózisban élünk velük. A szép, új jövő a mesterséges intelligenciáé.
MIA most Anne-hez fordult.
– Neked értened kell, hisz egy vagy közülünk.
Anne szótlanul állt és nézett maga elé. MIA pedig lekapcsolta magát a rendszerről.
Az elnök Anne-re emelte tekintetét.
Mi a fenéhez kezdjünk most? – mert neki fogalma sem volt róla.
