Libbenő toll
Libbenő toll
Hajnalodott. Az első nagy testű madarak kezdtek tollászkodni, egy toll libbent elénk, alig mozdult, csak némán lebegett a víz felszínén.
Pirkadat volt, alig érezhető különbség, a hajnal és reggel első pillanatai között. Könnyű pára borított mindent, szinte remegett a felszín, még hűvösen áradt a tó illata…
Ültünk és átszellemülten gyönyörködtünk egy tollban, gondolatokat festve magunkban a hajnali köd lassan omladozó foltjaira. Olyanokat, melyekben az a kis pihe jelképezte a szellemiséget, azt a könnyedséget – amivel gondolataink szállnak.
A madár testéről pár pillanattal ezelőtt, lassan leereszkedő fehér pille, alig érintkezve a feszültségekkel teli felszínhez, tovalebbenve már egy nádszálba kapaszkodik. Mint amikor magunk is azt a lehetőséget megragadjuk, de hiába. Aztán egyre feljebb, ismét a szél szárnyain, fel az égbe… vakító messzeség kékjén egy piciny fehér pont.
Nagyra törő gondolatok jelképe, égiekkel kacérkodó magányos vándor. Egyedül nem tud repülni, társak kellenek, hogy egy szárny részeként a magasba emelkedhessen és szárnyaljon, mint a gondolat, szabadon és tisztán.
Válaszok