A történet egy valódi találkozóra közlekedés során született. Tizennégy éve nem utaztam vonaton. Közben felnőttek a gyerekek, meghalt apám, anyám szociális otthonban, kifizettük az eurós hitelt, és a válogatott immár harmadjára is kijutott a foci EB-re.
Nem nyertem, és mégis. Gondolatok egy irodalmi közönségdíjról, ami sokakat megmozgatott, és néhányakat boldoggá tett. Ezúton is köszönet mindenkinek, aki megtisztelt a szavazatával!
Örkény István egyperceseiben az a lenyűgöző, hogy a mai napig aktuálisak. Tiszteletének adózva írtam két szösszenetet.
Egy nő, aki nem érzi magát komfortosan az életben macskájával egy sétára indul, csak nem a szokásos útra térnek le. A történetben Mary megtanulja, hogy nem szabad semmi áron magát túlhajszolnia, hanem a természet és a világ csodáira többet kell koncentrálnia. Ahhoz, hogy lelkileg kiegyensúlyozottak legyünk, saját magunkra is oda kell figyelnünk. Mary életét egy fiatal fiú változtatta meg, csak egyetlenegy mondattal.
Amikor egy parányi élőlény elénk kerül és szinte mesél az életéről. Valami ilyesmi történt amiről ez a rövid történet szól. Napsütötte fénylő szárnyai éppen csak megszáradtak, alighogy kirajzott, feltűnt neki valaki. Elmesélte milyen szépséges párt talált magának, hogyan szőtték szerelmüket, mennyit kacagtak.
A „Népi demokrácia” ellenségei, még gondolataikért is bűnhődnek… egy olyan korban, amiben, ha csak rövid ideig is, de volt szerencsém élni. Ez a kis történet, nem a képzelet szülötte, hanem egykori valóság, mára talán. – de ezt az olvasóra bízom!
A tükörrel sokan hadilábon állunk, vagyis inkább amit mutat. Ebben a kis novellában az olvasható, hogyan is lettünk barátok. Tini korában ugyanis az ember lánya/fia próbál megfelelni az elvárásoknak, szűkebben a baráti társaság számára, még szűkebben az aktuális „nagy ő” számára. Erre mit mutat ez a fránya tükör?
Ez az írásom inkább esszé, mint novella. Egy kis elmélkedés, visszaemlékezés az őszi lombhullás bűvöletében. A végén pedig néhány jó tanács, amelyeket hosszú évtizedek tapasztalatai mondatnak velem.
